Moonlit Bonds(szünetel)

Holdfényes Álmok

Emlékeztek arra az érzésre, amikor egy álomban megjelenik valaki, és csak egy apró részlet ragad meg benneteket? Talán az álom csupán egy rövid időre szólt, de az emlék örökké velünk marad. Így történt velem is.

Álmaimban egy titokzatos alak jelent meg, és bár csak egy részletre emlékeztem, éreztem, hogy ez a pillanat valami különlegeset hordoz. Az álom talán csak rövid ideig tartott, de az emléke örökké velem marad, mintha egy életre szóló üzenet lett volna.

Vajon elgondolkodtunk-e már azon, hogy az álmokban rejlő apró részletek milyen fontos szerepet játszanak az életünkben? Talán ezek az apró pillanatok formálják sorsunkat, még akkor is, ha csak álmaink színpadán léteznek.

A nevem, Aurora az én történetem is egy álomnál kezdődött.

-Jó reggelt, Frostbloom kisasszony!-intet Clara, az asszisztensem.

-Jó reggelt, Clara legyen csodaszép napja!-mosolyogtam rá, majd az irodámba vettem az irányt.

Pszichológusként a bájos Harmony Völgy falujában végzem a munkámat. Frissen végzettként az egyetemről rögtön belemerültem a szakmába, és sikerült beszereznem egy kicsi, de hangulatos helyet, ami inkább egy meghitt központ, mint egy hivatalos iroda. A környező falvakból és kisebb városokból érkeznek hozzám a betegek, hogy együtt járjuk be az útjukat a gyógyulás és harmónia felé.

-Halló! Bejöhetek?-hallatszott egy halk kopogás az ajtó túl oldalán, Zack ismerősen csengő hangját véltem felfedezni.

-Persze! - válaszoltam, majd gépem monitorja felé tekintettem, és végignéztem, ahogy Zack belép.

-Aurora, Istenemre esküszöm, te napról-napra szebb vagy!-köszöntött két puszival.

-Ah, ugyan Zack, ne viccelj. Örülök, hogy épen és egészségesen visszaértél... Kérlek, mesélj, milyen volt az utad? Sikerült egy picit elfeledni a dolgokat? - intettem, hogy üljön le a fotelbe.

- Persze, Franciaország és az ott lévő ételek, Aurora, egyszerűen mennyei párosítás. Noha az az 5 kg, ami felszaladt rám, nem egy áldás, de az már más tészta. Komolyra fordítva a szót, jobban vagyok, de nehéz túllépni ezen a dolgon, és valószínűleg soha nem is fogom elfogadni, hogy ez történt.

-Igen, az ételük zseniális. A friss croissant, a bagett illata egyszerűen fenséges. És, természetesen Zack...sajnos,időbe fog telni mire ezt az egészet feltudod dolgozni de mint lelki-támogatód, sőt inkább hívjunk engem a te kedves ismerősödnek, akivel mindent megbeszélhetsz..mindig itt leszek neked, és bármi van támogatlak.

Zack egyébként, egy hétre utazott el. Az oka pedig az, hogy szüleit tragikus módon elveszítette. A gyász feldolgozásában az sem segít, hogy jó formán semmit nem tudunk mi történhetett. Egyik este, Zack szülei nem mentek haza, de fiúk úgy volt vele, lehet elmentek vacsorázni hiszen állítása szerint gyakran csináltak ilyet, hogy szerelmük még annyi év után is lobogjon. Ám Mr. és Mrs. Howitch még reggel sem érkeztek meg, ami Zacknek egyre furcsább lett. Így értesítette a hatóságot, így találták meg a szüleit...darabokban.

-Köszönöm, Aurora! Nagyon hálás vagyok neked! Tudom ez így kicsit meglepően hangozhat, de a kérdésem az lenne, hogy ráérsz-e egy kis baráti beszélgetésre egy csésze tea mellett Peaceful Perk Café-ban?- nézett rám csillogó szemekkel, félig huncut mosollyal.

- Zack. Kedves vagy, de úszom a munkában nem tudom hogy...

-Megtudod oldani! Maximum, egy napot vagy félnapot késel a dologgal. Ugyan Aurora, jóformán te maradtál akit ismerek, ebben a tetves faluban.-vágott közbe.

-Rendben, legyen! Este 7 óra, ott leszek.-mosolyogtam.

-Remek, legyen csodaszép napod. Este pedig, találkozunk. -mondta, miközben felállt és az ajtó felé indult.

Miután Zack elment, még 4 páciens volt aznapra. Ugyan, azt gondolná az ember, hogy kis falu így kevés az ember aki hozzám járna, de ez nem így van. A környező falvakból, városokból is érkeznek hozzám páciensek. Pl. a legidősebb páciensem, a 73 éves Peter bácsi akinek a problémája, hogy a szomszéd Sussan néni nem vágja le a bokrot a két kerítés közt. De hát, mindenkinek a saját baja a legnagyobb, nem igaz?

Lassan, de tartalommal tele eltelt a nap. Az óra már fél hetet mutatott, mire végeztem az utolsó papírmunkával így időm már nem volt hazamenni átöltözni, szóval egyenesen a kávézó felé vettem az irányt miután bezártam a kis irodát. Clara már nem volt itt, és általában én sem szoktam eddig dolgozni, de nem akartam holnapra hagyni a dokumentációzást.

Emlékszem, hűvös szél fújt aznap este. Vörös tincseimet össze-vissza tépte a szél, és majd megfagytam. Sokáig azt éreztem, mintha nézne valaki vagy követne, de valószínűleg csak hallucináltam. Végül odaértem a kávézóba, ahol Zack már egy forró teával várt. Kellemesen eltöltöttünk egy-másfél órát, beszélgettünk miközben megtudtam, hogy nem is régóta laktak itt a szüleivel, és hogy eléggé kesze-kusza életük volt, majd végül elindultam haza.

Kinyitottam az ajtót, beléptem, táskámat a földre ejtettem kabátomat pedig felakasztottam a fogasra. A fürdő felé vettem az irányt, ruháimat levetettem és derékig érő vörös hajamat kontyba fogtam össze majd a zuhany alá álltam. Pár percig csak élveztem ahogy a kellemesen forró víz éri a testem, majd esti rutinomat végeztem. Tusfürdő, zuhany alatti bőrápolás ecetara-ecetera.

Megtörülköztem, magam köre tekertem és a szobába vettem az irányt ahol pizsamám hagytam reggel, felvettem majd lefeküdtem. Még olvastam pár sort a könyvből, Stephen King: Tündérmese című kötetét, majd álomra hajtottam fejem.

Aznap este, sokat forgolódtam nyugtalan voltam..végül ordítva ültem fel az ágyon, és csak egyetlen egy dolog maradt meg: Az átkozottul szép, borostyán színű szeme.

Akkor még itt nem tudtam, de az életem fenekestül felfordult.