Moonlit Bonds(szünetel)

Faluban a falka titka

Figyelmesen ültem a vastag könyvekkel és papírokkal teli szobában, szemeim Dr. Petterbergre szegeződtek, aki mély lélegzetet véve kezdett mesélni.

-Aurora, amit most elmondok, az itt marad közöttünk. A falunk történelme sokkal régebbre nyúlik vissza, -ha úgy tetszik több száz éves múlttal rendelkezik a története-, mint bárki is gondolná, és e történelem során számos rejtély és titok fonódik körénk. Különösen a vérfarkasok legendája.-Petterberg hangja súlyos volt, mintha a szavakat óvatosan válogatná. -Ezek a lények valóságosak, Aurora. Nem csak a legendákban léteznek. És nem mindannyian vadállatok, voltak köztük, akik a jóért cselekedtek, és a falu védelmezői voltak.-az orvos szemeiben furcsa fény csillant, mintha saját emlékeit kutatná.

A szívverésem felgyorsult. A gondolat, hogy valóban léteznek vérfarkasok, és hogy ezek közül néhány jószándékú lehetett, zavarba ejtett.

-Dr.Petterberg, kérem. Ne húzzuk egymás idejét ilyenekkel...-mondtam, miközben éreztem hogy forog körülöttem a világ.

-Kérem, Aurora...szólítson Edwardnak. Hiszen ön is rájött, hogy ez a nevem és arra is, hogy nagyon régóta a falu lakója vagyok..de ez a tény nem változtat azon, hogy a vérfarkasok itt vannak, és egyre bentebb merészkednek a faluba. Tudja, hogy a tegnapi este folyamán kit öltek meg? -tette fel a kérdést.- Emily Watsonnak hívták, nehezen de sikerült beazonosítanom...aligha maradt épp rész szerencsétlenből.-csóválta fejét, miközben belekortyolt egy pohár vízbe.

-Hogy micsoda? Emily? Ő az én betegem volt, és ez szinte majdnem pontosan azután történt mikor besietett hozzám, hogy elmondja....-félbeszakítottam a mondatom.

-Elmondja, hogy "Dr. Petterberg már régóta itt él a faluban, és ezt meg azt pletykálják"-fejezte be a mondatom.

-De hát, maga mégis honnan tudja ezt? Erről senki nem tudhat, senkinek nem beszéltem róla..-tettem fel a kérdést, a pulzusom az egekben volt.

Edward rám nézett, szemében most már nem csak a tudás, hanem egyfajta aggódás is megjelent. Lassan letette a poharat, majd összekulcsolta az ujjait, mintha keresné a legjobb módot, hogy hogyan közölje velem a következő információkat.

- Aurora, kérlek figyelj rám! Érzem, és hallom a szíved dübörgését próbálj megnyugodni. Nem én vagyok az az ember akitől félned kellene. Figyelmesen hallgass végig, és a végén te mérlegelsz...tiéd a döntés.-köszörülte meg a torkát, majd folytatta.- Amikor a szüleiddel megtörtént az eset, és kihívtak engem, hogy nézzem meg a holtesteket mi történhetett...pontosan tudtam, hogy nem egy sima állati támadás történt, hanem az Árnyékfalka egyik tagja volt ugyan ők nem veszedelmesek, de az átalakulások közben nagyon fontos az érzelmi állapot. Kiutazásomnál szembesültem azzal, hogy egy kis vörös hajú lány egykén maradt....

-Ez voltam én.- szakítottam félbe Edwardot.

-Valóban. Te voltál az.- válaszolta komoran. - Szívem mélyén együtt éreztem veled, és mindent megtettem, hogy távol tartsalak ettől a helytől. De amikor visszajöttél, tudtam, hogy a gyilkosságok ismét elkezdődnek.

-De hogyan lehetne ez az én hibám? Edward, pontosan tudja, hogy ezek a gyilkosságok húszévente ismétlődnek...- vetettem ellent.

-Az elmúlt hónapban kettő is történt, Aurora. Nem vagyok benne biztos, hogy mit keresnek, vagy miért akarnak figyelmet magukra vonni, de mindent megteszek, hogy kiderítsem.- magyarázta Edward.

-De nem tehet engem felelőssé azért, amit nem tettem.- vágtam vissza élesen.

-Nem azt mondtam, hogy te vagy a felelős, de van köze hozzá. Aurora, a legjobb lenne, ha egy időre eltávolodnál a faluból, és mindenkit hátrahagynál, főleg Zack-et.- mondta Edward, komolyan nézve rám.

-Zack? Mi köze Zack-nek bármihez is?- kérdeztem megdöbbenve.

-Zack azok közül való. Tudom, hogy álmodtál róla, és ő nem akarta, hogy egyedül jöjj ide. Szerinted miért van ez így? Mert tudta, hogy mindent el fogok mondani neked.- folytatta Edward.

-Kérem, ne tréfálkozzon, Edward. Zack az utolsó személy lenne, akiről azt gondolnám... Én sokkal inkább magára gyanakodnék. Ön itt van már több évtizede, nem öregszik, mindent tud, és ön beszél az "Árnyékfalka" vérfarkasairól. Szóval, ki a gyanúsabb?- kérdeztem, a hangom emelkedett, felálltam, hogy távolodjak Edward-tól.

-Aurora, az idő mindent tisztázni fog. De addig is, maradj távol a falutól és Zack-től.- mondta Edward, szemeiben aggódó fény csillant.

Nem tudom miért, de valahogy megbíztam Edwardban. Tekintetében nem vérszomjat, hanem valódi, mélyről fakadó aggodalmat láttam. Ennek ellenére nem fogadtam meg a tanácsát, hogy hagyjam el a falut. Elhatároztam, hogy beszélek Zackkel. Edward állításait, miszerint Zack lenne a felelős a saját szülei haláláért, egyszerűen képtelen voltam elhinni.

Zackkel megbeszéltük, hogy este kilencre érjen hozzám, és ha nem talál otthon, hívja a rendőrséget. Hazatértem fél kilenckor, de Zack még nem érkezett meg. Pontosan kilenc órakor azonban halk kopogás hallatszott az ajtón. Valamiért, talán Edward szavai miatt, nem mertem kinyitni. Így csak kiáltottam az ajtón keresztül, hogy jól vagyok, csak rosszul érzem magam, és most nem szeretnék senkivel találkozni. Zack furcsán reagált, de végül távozott. Gyorsan vettem egy zuhanyt, próbálva kimosni a fejemből a mai eseményeket és az emlékét annak a szegény lánynak, Emilynek, akinek az életét olyan brutálisan kioltották. Azután vörös hajam egy magas lófarokba kötöttem, belebújtam a pizsamámba, és lefeküdtem.

Azon az éjszakán ismét álmodtam a farkasokról, de ezúttal már nem csak ők szóltak hozzám; én is válaszoltam nekik. Megkérdeztem, hogy az Árnyékfalka tagjai-e ők, de semmilyen választ nem kaptam. Egy hatalmas, borostyánszín szemű farkas lépett elő, tekintete mélyen beleivódott a lelkembe, és egy férfi hangja csendült fel a tudatomban: "Maradj hű!"

Amikor reggel felébredtem, egy erdő közepén találtam magam, ruha nélkül, teljesen meztelenül.