Moonlit Bonds(szünetel)

Árnyak a múltból

Másnap reggel, Clara már várt az irodában. -Jó reggelt, Mrs. Frostbloom! Remélem, jobban érzi magát.-köszöntött.

-Jó reggelt, Clara. Igen, köszönöm, már jobban vagyok.-válaszoltam, miközben átnéztem a napirendemet.

Aznap délután, amikor egy kis szünetem volt, úgy döntöttem, hogy személyesen meglátogatom Dr. Petterberget. Úgy éreztem, talán a közvetlen beszélgetés során jobban megérthetem, mi állhat a háttérben.

Megérkezve a rendelőbe, Dr. Petterberg éppen egy betegét búcsúztatta. -Jó napot, Dr. Frostbloom! - köszönt rám mosolyogva. -Miben segíthetek?

-Dr. Petterberg, csak egy gyors kérdésem lenne.-mondtam. -A faluban terjednek pletykák Önről, miszerint évek óta egyáltalán nem öregszik. Tudom, ez lehet, hogy furcsán hangzik, de szeretném tudni, van-e valamilyen magyarázat erre a jelenségre?

Dr. Petterberg arcán megfagyott a mosoly, majd elgondolkodva nézett rám. -Aurora, néha a falusi pletykák saját életre kelnek. Én csak egy orvos vagyok, aki szereti a munkáját és igyekszik jól vigyázni magára. Lehet, hogy a jó géneknek köszönhetően nem látszom annyira öregnek, de semmi különleges nincs bennem.

Néhány pillanatig csak álltunk ott, csendben. Valamiért nem éreztem meggyőzőnek a válaszát, de nem akartam tovább firtatni a dolgot. -Köszönöm, Dr. Petterberg. Csak kíváncsi voltam.-mondtam, majd elköszöntem.

Ahogy visszafelé az irodámba tartottam, továbbra is zakatoltak a fejemben a kérdések. Valami nem stimmelt Dr. Petterberg válaszában, de nem tudtam megfogalmazni, mi az. Talán csak a túlzott kíváncsiságom és a falusi pletykák befolyásolnak, gondoltam magamban.

-Mrs. Frostbloom!-szólt Clara, ahogy beléptem.-Zack odabent várja, zaklatottnak tűnik.

-Rendben Clara, köszönöm hogy szólt.-mosolyogtam-Ha úgy gondolja, nyugodtan elmehet ebédszünetre.-mondtam, majd elindultam a helyiségbe ahol Zack már várt.

Benyitottam, és sosem felejtem el ahogy Zack összegörnyedve ült miközben patakokban folytak a könnyei.

-AtyaIsten, Zack! Mi történt?-tettem fel a kérdést, miközben odarohantam hozzá és próbáltam elérni, hogy tekintetét rám szegezze.

-Aurora, én nem hiszek nekik itt valami tévedés történt.-mondta remegő hangon.-Az... az a nyomozói jelentés, amit kaptam a szüleim haláláról. Azt mondják, állatok marcangolták szét őket. Ez... ez egyszerűen nem lehet igaz.-nézett rám zavarodottan.

----

A történet mehetne tovább "egyszerűen" miszerint Zacket megnyugtatom, hogy téves információ lehet és biztosan valamit rosszul nyomoztak ki, vagy esetleg a boncolásnál csúszott be valami hiba...de ez nem egy mese, a rög valóság. Hogy miért mondom ezt kedves olvasó? Nos, eddig nem beszéltem magamról a múltamról, vagy éppen a családomról...itt az ideje:

A gyermekkorom békésen telt egy festői kisvárosban, ahol mindenki ismerte egymást, és a közösség támogatta tagjait. Azonban egy tragikus éjszaka mindent megváltoztatott. Egy váratlan, brutális támadás során a szüleim életüket vesztették. A támadás körülményei homályosak maradtak, a rendőrségi jelentések szerint egy állati támadás történhetett, de sosem találták meg az elkövetőt vagy annak pontos okát. Az esetet körüllengte a rejtély és a pletykák sötét köde, számomra még nehezebbé tette a feldolgozást.

A tragédia után rokonoknál helyezkedtem el, akik igyekeztek gondoskodni rólam, de én magam belül zárkózottá és magányossá váltam. A közösség, amely korábban olyan meleg és befogadó volt, most távolinak és idegennek tűnt számomra. Az iskolában tanulmányaim során találkoztam először a pszichológiával, ami azonnal megragadta az érdeklődésemet. Rájöttem, hogy a pszichológia eszköztára segíthet nekem megérteni saját fájdalmamat és a körülötte lévő világot.