Az őrülten jó páros... 🫀🤷🏻‍♀️||✅

45.rész

Mikor újra kinyitottam a szemem, a szobában még félhomály volt. Visszacsuktam a szemem pár pillanatra, majd megint kinyitottam, ezúttal viszont fel is keltem. Milo még aludt, ahogyan Emma is, így próbáltam halk lenni. Átmentem a szobánkba felvettem egy pulcsit, és kimentem a teraszra. A fiúk még mindig kint feküdtek az udvaron, szerintem még ugyanúgy. A biztonság kedvéért leelenőriztem, hogy élnek-e még. Mindegyik lélegzett, szóval leültem a teraszon, és rágyújtottam egy cigire. Lassan fújtam ki a füstöt. Egyszer valamelyikünket elviszi a tüdőrák. Végül a telefonom is előkerült a zsebemből és megtudtam, mennyi az idő. Reggel 5. Aludtam kőkemény 2 órát. Fasza. Gyereksírás törte meg a hajnali csendet, úgyhogy felálltam és gyorsan felmentem Emmához. Szerencsére Milo nem kelt fel, szóval könnyedén levittem a kislányt. A teraszon az ölembe ültettem és próbáltam visszaaltatni.
2 évvel később:
A ma reggel is ugyanúgy indult, mint az elmúlt 2 évben bármelyik. Milo mellett ébredtem, végre nem Emma sírására. A fiú is még szuszogott mellettem, szóval kiszálltam az ágyból és lementem a konyhába, hogy főzzek egy kávét. Mindjárt kettőt csináltam, hogyha Milán felkel, neki ne kelljen csinálnia. Az első rémálom óta, szinte minden este álmodok valamit, legtöbbször mindig a szüleimmel kapcsolatosan. Először idegesítő volt, aztán megszoktam. A srácok közül erről egyedül Milán tud, ő is csak azért, mert velem alszik. Keressük a megoldást, ahogyan pszichológust is. Már voltam 3-nál, de egyik sem tudta megmondani mitől lehet. Mondjuk lehet egyszerűbb dolguk lenne, ha beszélnék. Khm... Milo aggódik értem, de én ezekre már csak vállat vonok. Nem teljesen mindegy? A kész kávémmal kimentem a teraszra. Nem gyújtottam cigit, ugyanis próbálok leszokni róla. Meg hát, két hete késik... Ahogyan a teszt is és az orvos is ugyanazt mondja. Szóval jön a második babánk, akiről csak én tudok egyenlőre. Lépteket hallok mögülem, majd két kéz öleli át a derekam.
-Jó reggelt - köszönt Milán.
-Neked is. - döntöttem hátra a fejem, a mellkasának, a fiú pedig nyomott egy puszit a számra.
-Klippforgatásunk lesz ma a srácokkal. - mondta mosolyogva. - Jöttök?
Évek óta semmit nem változott a kapcsolatunk. Ugyan úgy szeretjük egymást, viszont ugyanúgy poénkodunk.
-Ha nagyon muszáj - forgattam a szemem, de tudta, hogy csak viccelek, mert nevetve nyomott egy puszit a nyakamba. Megfordultam vele szembe és felugrottam a korlátra. A fiú a lábaim közé állt és az arcom vizslatta.
-Beszélnünk kell - mondtam ki.
-Beszéljünk - tárta szét a karját.
-Szóval... Az van, hogy ömm... Szóval... - makogtam össze-vissza, amire Milo csak szórakozottan és felvont szemöldökkel nézett rám.
-Szóval? - kérdezte.
-A múltkor ugye mondtam, hogy megyek orvoshoz, szűrővizsgálatra. - kezdtem kicsit összeszedettebben.
-Igen. - próbálta felidézni.
-Akkor nem olyan vizsgálatra mentem - mondtam ki egyszerűen.
-Hanem? - vonta fel a szemöldökét. Leugrottam a korlátról, beszaladtam a fürdőbe és megkerestem a tesztet, aztán visszamentem Milohoz.
-Ezért - nyomtam a kezébe, a pozitív terhességi tesztet. A fiú pár percig csak bámulta a két csíkot.
-Te... - kezdte bizonytalanul, de nem folytatta.
-Babánk lesz. Megint - nevettem, és beharaptam az alsó ajkam. Milán rámnézett és hatalmas vigyor terült szét az arcán. - 1 hónapos lehet - mondtam. Közelebb lépett, felkapott a kezeibe és forgott velem párat. Nevetve kapaszkodtam a vállába, aztán mikor megállt lehajoltam és megcsókoltam.
-Szóval örülsz? - kérdeztem végül.
-Hogy örülök-e? Kicsi, ez kérdés? - kérdezett vissza nevetve. Csak mosolyogni tudtam azon, hogy mennyire cuki, ahogyan örül. A romantikus pillanatot egy gyerek kiabálás törte meg, úgyhogy Milo letett, én pedig felmentem Emmához. Már ült az ágyban és a szemeit dörzsölgette, mikor bementem.
-Jó reggelt, hercegnőm - vettem fel.
-Jó jeggejt, Anu - puszilta meg az arcom a kislány. Elmosolyodtam és levittem a konyhába, ahol Milán már csinált neki gyorsba kaját.
-Jó jeggejt ap - köszönt neki is Em. Milo odalépett hozzám, és elvette tőlem Emmát, én pedig befejeztem a reggelijét.
-Neked is jó reggelt, hercegnőm - nyomott egy puszit a fejére Milo. Rettenetesen aranyos, ahogy bánik vele. A legjobb apuka. De tényleg. Lehet, hogy valaki akinek volt normális apukája, vagy gyermekkora az nem ezt mondja. Lehet, hogy valaki furának gondol emiatt, de nem zavar. Akkor is ő a legcsodálatosabb apuka akit ismerek. Milo megetette Emmát, én addig felmentem összekészülni. Nem gondoltam túl a dolgot, felvettem egy sima fekete melegítőt egy világos szürke crop toppal és egy alap sminket raktam fel.
-Felöltöztetem Emmát, és mehetünk - ment el Milán az ajtó előtt.
-Oké - kiabáltam utána. Az egész alakos tükör előtt ültem és csak néztem a tükörképemet. Picit oldalra döntöttem a fejem, amikor megint a 8 éves kislányt láttam. Évek óta nem voltam ilyen képek előttem, de most megint láttam. Hatalmas karikák a szeme alatt, vörös és kisírt szemek, vagy éppen lila és kék foltok. Szörnyű visszagondolni, hogy miken mentem keresztül akkor, és hogy hogyan is élek most. Mostmár szerető családban élek. Akkor erről még nem tudtam...

Szerető család...❤️‍🩹