Behind The Mask

9. fejezet

9.
Reggel 6:30-kor csörögni kezdett az ébresztőm, felkeltve engem, és Gusztávot is. A karjai hátulról a derekam köré voltak kulcsolva, a leheletét a nyakamon éreztem.
Hunyorogva rá néztem, és elmosolyodtam, mivel a haja olyan kócos volt mint egy madárfészek, a szeme alatt Gucci zsákok, és még mindig félmeztelen volt.
Lassan kimásztam az ágyból és nyújtozkodtam egy nagyot, a hátamat hangosan megropogtatva. Direkt csináltam mivel tudtam, hogy Gusztáv nem szereti a hangját.
"Jesszum."
Morogta, majd bele temette az arcát a párnámba, a fülét takarva. Halkan kuncogni kezdtem, és hamis kedvességgel a fülébe súgtam.
"Jóóóó reggelt! Hasssadra süt a nap!"
Röhögtem és leültem az ágyra, majdnem az ölébe, amire ő átölelte szorosan a derekam és magához húzott. Éppen akartunk ellazulni , amikor anyukám benyitott. Nem igazán lepte meg a kép amit látott, mert már látott minket együtt, de azért nem akar nagyon beférkőznj.
"Csináltam reggelit, neked is csináljak, Guszti?"
Anyukám mindig Gusztinak szólította Gusztávot, de őt nem igazán zavarta a dolog.
"Elfogadom, eléggé éhes vagyok."
Mosolygott de akkor egy orbitálisat korgott a hasa, ami miatt én és anya halkan nevetni kezdtünk.
"Tényleg rád fér a reggeli."
Nevettem és kikeltem az ágyból, a fürdőbe sétálva, de akkor megálltam és anyára pillantottam.
"Apa itthon van?"
Kérdeztem enyhe pánikkal a hangomban, nagyon reméltem hogy a válasz "nem" lesz, mert ha nem akkor szopi lesz.
"Szerencsére nincs, elment horgászni."
Sóhajtott megkönnyebbülten anya, és úgy éreztem magam mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről.
"Megyek lefürdök."
Jelentettem be, majd a fürdő felé vettem az irányt, és vissza néztem, hogy Gusztáv jön-e velem.

A suliba beérve egy csomó rosszalló és szerető tekintetet kaptam egyszerre, erre szokták azt mondani, hogy "Az utálok utálni fognak". Ami ebben az esetben igaz is.
A folyosón sétálva elértem a szekrényemhez, és akkor láttam, hogy egy üzenet van bele nyomva szinte.

"Kedves Lili, sajnos nem árulhatom el ki vagyok, mert biztos nem beszélnél velem. Csak annyit akarok mondani, hogy kurvára leszarom kivel baszol, vagy hány emberrel, akkor is az enyém leszel. Csak az enyém és senki másé. Mert ha nem, akkor megtanítom Gusztávot hogyan tartsa a faszát a gatyájában."
A szemem egyből kitágult, és gyorsan körül néztem, hogy nem-e néz valaki, talán az aki írta ezt a levelet. A szívem olyan hevesen kezdett el verni, hogy szerintem akik a legközelebb voltak hozzám, azok hallani tudták.
"Mi...?"
Kérdeztem magamtól, és akkor éreztem, hogy egy kéz megragadja vállamat. Szinte megpördültem a tengelyem körül, és Adrit, Csengét és Lócit láttam mögöttem állni, mindegyiknek az arcán aggodalom volt. A szívem még hevesebben kezdett el verni a gondolattól, hogy el kell nekik mondanom mi van ebben a levélben.
"Mi történt? Mi az ott a kezedben?"
Kérdezte Adri aggodalmasan, és kikaota a kezemből a levelet, és horroral az arcán olvasta el.
"Mi. A. Fasz."
Jelentette ki Csenge miután elolvasta, a szőke haját a vállán át dobva.
"Ez zaklatás!"
Vinnyogta eszesen, és rám nézett, majd szigorú hangon azt kérdezte, hogy mégis ki küldte ezt.
"Nem-...Nem tudom..."
Mondtam halkan, és Adri mellkasához dőltem mert annyira megvoltam ijedve, és Adri magához szorítva próbált lenyugtatni, de nem járt sok sikerrel.
"Valaki...kémked utánam...?"
Kérdeztem remegő hangal, és rájuk néztem, a félelem tiszta volt a szememben.
"Nem biztos, lehet hogy ismered!"
Mondta Lóci aggodalmasan, és megpaskolta a hátam, az érintése érzékeny gyengéd, és megértő
volt. Szinte a sírás szélén voltam, de tudtam, hogy ők itt vannak nekem, és, hogy rájuk számíthatok...többé kevésbé. VANNAK KIVÉTELEK JÓH?

Besétáltunk az osztályterembe, ami, mint mindennap egy csatatéren volt. Tolltartók, tollak, kréta darabok, üvegek és minden is szálldogállt.
Körül néztem, és kiszúrtam szegény Petit az asztal alatt gubbasztani, mert nem akarta, hogy eltalálja valami. Szegény mindig ő van útban.
Oszkár letérdelt a földre, és odamászott hozzá, majd a karjaiba vette a remegő Petit. Én ránéztem Lócira aki éppen az egyik osztálytársunknak, Bencének, a szendvicset dobta valakinek, aki neki akarta dobni Csengének, de ő kikerülte és a falon landolt egy nagy csattanással. 
"A KAJÁM TE SEGGFEJ!!"
Sipárogta Bence, majd hátba verte Lócit, aki fordulatból felpofozta.
"ÁJJÁ' LE!!"
Üvöltötte Lóci mielőtt Bence behúzott neki egyet, de ő tökön rúgta.
"IJJ JÖN A DIRI!!"
Jelentette be Oszkár, majd Petit felrántva a pad alól leült a helyére mint a kisangyalok. Én lehuppantam Oszkár mellé, Adri pedig elém, és előszedte a töri cuccát.
Az ajtóra pillanta Hoffer igazgató kopasz, csillogó fejét pillantottam meg, a homloka annyira össze volt ráncolva, hogy már szinte vonalkódnak lehetne használni.
"MI FOLYIK ITT?! BALOGH! SZALAI!!"
Kiáltott oda a két verekedő fiúnak, majd szinte felrúgva mind a kettőt választotta szét őket.
"Tanárúr neki baszta a falnak a kajámat!!"
Sipárogta a Bence, majd felállt, és Lócira nézett, ami miatt elsavanyodott az arca.
"Balogh! Mire volt jó?"
Kérdezte Hoffer és egy vonalzóval lekaparta a szendvicset a falról. A ketchup egy nagy foltot hagyva a földre csattant, egyenesen Hoffer cipőjére, ami miatt kétszer olyan ideges lett.
A vibráló ketchup foltot a fehér falon megpillantva az ofőnk, Marcsi néni, egy szívrohamot kapva sóhajtott, és bosszús szemekkel Lócira és Balázsra pillantott.
"Mi történt itt?"
Kérdezte nyugodt hangon, nem olyan mint Hoffer.
"Csak a szoki."
Suttogtam Adrinak, aki halkan kuncogva bele ivott az üvegébe. Rápillantottam a ketchup foltra, majd megrázva a fejemet a padra feküdtem, ami meglepően kényelmesnek bizonyult. Már éppen elaludtam, álomra vándorolt az agyam, amikor Marcsi néni éles hangja töltötte be a termet.
"NEM LEHET TITEKET EGYEDÜL HAGYNI 10 PERCRE?!"
Sipákolta Marcsi, a kezeit a levegőben hadonászva bámult a 2 fiúra. Esküszöm a vörös haja inkább hasonlított fos barnára abban a pillanatban, de ki vagyok én, hogy ítelkezzek, amikor nekem is vörösre van festve. Csak a különbség, hogy amíg Marcsi rövid göndör haján csak van, addig nekem valahogy áll is. Ezt néhány, ember a folyosón meg is mondta, néhány fiú, lány, még olyanok akiket nem is ismertem. Mondtam erre a napra elég is van belőlük, dehat ez a nem köszönöm kategória. De ami mégjobban megrémisztett az a levél a szekrényemben, egész órán azon filóztam vajon ki irhatta, mivel annyira csak nincs értem oda valaki, hogy azt írja nem érdekli hány emberrel baszok akkor is az övé leszek, és maradok. Néhány lány aki sötét románcot olvas az biztos vonzónak találná...talán én is, szeretem az ilyen fiúkat. Amíg nem viszik túlzásba. Lehetsz az "enyém vagy" típusú fiú, de ha nagyon túl nyomod, addig a pontig amíg barátaim sem lehetnek, akkor az már egy nagy vörös zászló. De azért lehet féltékeny, nem azt mondom.
Azt mondják az olvasás terápia, de nekem inkább az olvasás miatt kell terápia. A túlnyomó 18+-os románcok tömkelege igen is megfertőzi az ember fantáziáját és a vágyait. Nekem is, de én kordában tartom...jobbik esetekben.
"HOL VAGYUNK MI?! ÓVODÁBAN?!"
Sipákolta Marcsi néni a hangja szinte fülsüketítően éles volt, szinte kiszakadt a dobhártyám amint meghallottam.
"Agyilag igen."
Mormogta Csenge a bajsza alatt, majd megrázta a fejét és kinyitotta a töri könyvét. Mintha lenne benne valami érdekes.
"Mondtál valamit Zsolnai?"
Nézett rá Csengére Marcsi néni, majd vissza a két fiúra, egy rosszalló tekintettel. Lóci és Balázs egymásra néztek, és láttam, hogy mind a ketten a röhögést tartották vissza, kisebb-nagyobb sikerrel. Lóci arca rák vörös volt a fehér falhoz képest, Balázsnak meg a pofazacskója kidülledt a szemét pedig össze szorította.
Marcsi néni szinte felrobbant az idegtől miközben nekik dirigált, addig én Oszkárral röhögtem azon, hogy Csenge mennyire idegbe jött. Talán még azok, hogy ez a kettő mekkora egy degenerált idióta...pont apámra hasonlítanak.
Egy fél óra kiabálás után végre kezdődhetett az első óra, ami hamar véget ért igazából, mivel elment a két csoda hülyesége miatt.
Az első óra után szünetben lemasíroztam az udvarra, ahova mindenki ment. Kiérve megpillantottam Andrist az egyik padon ülve, kapuncival félig a fején telefonozott, néha-néha felnézett az elsétáló diákokra, viszont amikor megpillantott egyből elkapta a fejét, és hátradőlt. Én odasétáltam hozzá, kicsit rosszul érezve magam, mivel azt gondoltam, hogy én csináltam vagy mondtam valamit ami miatt még egy biccentést vagy egy integetést sem kaptam.
Oda érve leültem mellé, ami miatt egyből rám kapta a tekintetét, és rosszallóan felmért. A barna szeme szinte lángokba lobbant, egyből elpirultam, és éreztem hogy a gyomromban lévő pillangók megint elkezdtek felébredni. A pulcsija nyak része eltakarta az állát, a barna haja pedig a szemébe hullott, kiegyensúlyozva a vastag összeráncolt szemöldökét és rosszalló tekintetét. Innen éreztem a parfümjét, ami olyan, de olyan férfias illatot árasztott magából, hogy szinte ott olvadtam volna el legszivesebben.
Jó pár perc múlva végre megszólalt, egy mély hangon, szinte morogta.
"Mivan?"
A hangja olyan szinten megremegtette a gyomromat, hogy azt hittem ott esek össze, egyből rám tört az idegesség.
"Mi a baj?"
Kérdeztem aggodalmasan, és megpróbáltam megfogni a karját.
"Semmi!"
Morogta és elrántotta a karját, a fejét a másik irányba fordítva tőlem.
"Valami bajod csak van."
Szinte könyörgő hangon mondtam, éreztem, hogy már szinte a sírás keringet.
"Mondom semmi."
Jelentette be, majd felállt, és ott hagyott. Egyszerűen ott hagyott.