DETENTION

Öt

A szobám boltíves ablaka előtti kicsiny asztalka rejtélyes módon nem maradt üresen reggelre, ahogy én azt tegnap hagytam. A szemeimet dörzsölgetve próbálok magamhoz térni a fülsiketítő csengőszó után, ami kíméletlen hangzavarral ráncigált ki az álmaimból. A Morthanben töltött első éjszakám túlontúl ideális volt és még ha bele is csempésztem némi rizikót a késői kint maradásommal, végül beértem időben és a mi emeletünket ellenőrző tanárnő – akinek a neve olyan furcsa volt, hogy képtelen vagyok felidézni – nem talált kivetnivalót a szobánkban. Ugyan megjegyezte, hogy milyen szétszórtnak tűnök – a sietség végett –, de pár közömbös szájrándításon kívül nemigen konstatálta máshogy a helyzetet. Akkor átfutott a gondolataimon valami nagyon is tolakodó, amit biztos nem tennék szóvá; itt az emberek többsége valóban karót nyelt. Habár ez csak még határozottabban szentesíti az itteni légkört.

Végre feltápászkodok, miután elegyengettem a selymes hálóingem finom anyagát magamon itt-ott. Istenem! Leírhatatlan érzés volt egy ilyen kifinomult és mesés darabban aludni, mintha angyalszárnyak öleltek volna egész álló este! Az idétlen ténfergésem az asztalkáig viszont jócskán elvesz ebből az ízléses bájból, szó se róla. Kérdésektől zsongó fejjel veszem végül szemügyre a lehelyezett kerek kis tányérkát, a rajta pihenő piteszelettel és a mellette gőzölgő italt rejtő, aranyszegélyű porceláncsészét, na meg a szalvétába tekert ezüstvillácskát. Nem váratom meg a hangoskodó gyomromat. Tegnap nem kaptunk még vacsorát, így farkaséhes vagyok, és amíg belevájom a villát a sütemény narancssárga puha töltelékébe, azon morfondírozok, mégis hogy a francba került mindez ide anélkül, hogy felkeltem volna valaki téblábolására? A sütőtökpite íze egy jókora adag honvággyal nehezedik rá a szívemre, de mielőtt könnyek szöknének a szemembe, észreveszek valamit még az asztalon. A tányér alatt egy téglalap alakú papírka fekszik. Kiemelem, majd megilletődve nézegetem az orchidea formát öltő vörös viaszpecsétet a lapon, ami valójában egy boríték. Feltépem és szétnyitom magam előtt.

"Kedves Melody Calliope Bennett!

Szeretettel köszöntöm a Morthan Akadémiában töltött első tanítási napján! A reggelije elfogyasztását követően a tegnap kapott uniformisában legyen szíves megjelenni a 207-es teremben szigorúan 8:00 előtt! A tanórákról való késés és/vagy hiányzás automatikusan megrovást von maga után.

A déli harangszó idején az iskola ebédlőjében való megjelenést és az ott tanúsított kulturált étkezést várjuk el Öntől. Az ebédről való késés vagy a nem megfelelő magatartás automatikusan megrovást von maga után.

Rosszullét esetén azonnal vegye igénybe a gyengélkedőt, tanulási szándékkal pedig az Akadémia könyvtárát látogathatja meg kizárólag 13:30 és 17:00 között!

Elizabeth Wilson"

Micsoda távolságtartó szóhasználat. Szinte hallom magamban azt a határozott és mély hangját, amit mellőzött, mikor velem beszélgetett az irodájában. Hiába az akkori közvetlensége, mégis úgy érzem, hogy ettől függetlenül bármikor megfagyna a vér az ereimben, ha netán rossz kedvében találnám. Leteszem a borítékot, felhörpintem a fekete teát és a magas, faszekrényhez lépek. Megragadom a két díszes kis fogantyút, majd óvatosan leemelem a vállfáról az uniformisomat. Kimért mozdulatokkal átveszem a ruhámat. Gondosan ügyelek rá, nehogy egy gyűrődést is ejtsek a fehér ingemen, a gallérja alatt futó bordó masnin és a térdem alá omló, sötétkék rakott szoknyán aztán végül, de nem utolsó sorban a kitűzőmet is felrakom. Csak ekkor lopja be magát a szemembe pár szerteszét álló hajtincsem. Rögvest előhalászom a bőröndömből a fésűmet. Ráadásként egy szürke szalaggal fogom össze hátul pár fürtömet. A fürdőszobai tollászkodásom után szaporán veszem célba az ajtót, de valaki odakintről gyorsabb nálam és kinyitja előttem. Henriette nagyokat pislog rám és döbbenetében elfelejti elengedni a kilincset.