Kiutat keresve...

2. rész

Megébredtem egyszer és onnantól nem aludtam, csak éreztem Eric erősen ölelő karjait. Nem akarom elveszíteni, sem Őt sem senkit, nekem az egész csapat már a családom.

Önző voltam amikor itt hagytam őket az egyetem miatt, magamra gondoltam csak. Kevés időt töltöttem velük az utóbbi években, nagyon keveset. Apa és anya alig kapott vissza minket Ashly-vel, máris apa újra elszakad tőlünk, ahogy Adam is. Mindenki.

Várható volt, hisz ez egy katonai kiképző tábor, várható, hogy behívják az embereket. Senkinek nem kívánom ezt a pokoli érzést, bár még itt van velem, de pár óra múlva már azt se fogom tudni, hogy él-e még... Nem fogok semmit tudni.

- Tudod, - szólalt meg Eric - régen nagyon vágytam egy éles helyzetbe kerülni, megvédeni a hazámat. De mióta beléptél az életembe, ki akarok szállni.

- Itt hagyni a tábort? A katonaságot? - kérdeztem, könnyeimet elnyelve.

- Azt nem, ez az otthonom. De ha ez kell, hogy a gyermekünket lássam felnőni, bevállalok bármit. Érted. Értetek.

- Neked a szolgálat az életed, ezt te sem gondolod komolyan

- Kicsim, értetek bármit.

- Nem adhatod fel az álmod Eric! De nem is hagyhatsz itt! - sírtam el magam a karjai közt, majd elaludtam.

*****

Mindenki sír, mindenki búcsúzik, használja mindenki ki a lehetséges utolsó pillanatokat... Én vagyok a kakukktojás, hogy csak bámulok magam elé. Nem sírok. De főképp nem búcsúzok, lehet később bánni fogom, de hiszek benne, hogy mindenki vissza fog ide térni. A kicsi Damien-t sajnálom, hogy már-már felfogja mi történik körülötte, de nem érti, élvezi apja erős karjait...

Azt vettem észre, hogy mindenki már most gyászolja szeretteit. Ordítanék velük, hogy hahó MÉG ÉLNEK, még itt vannak és térjenek észhez. A fiúknak is a biztos pont kell jelenleg, hogy van egy kitartó feleség mellettük, akik távolról is támogatják.

- Aly - lépett apa elém - most nem kell tartanod magad, búcsúzz el mindenkitől. - és számomra itt pattant el a cérna.

- Nem! Nem fogok búcsúzni senkitől! Mindenki vissza fog jönni, oké? Ne gyászoljatok előre. Tisztában vagyok, hogy mik történnek ott kint, de még mindenki él! - rohantam el, de csak az ajtó mögé.

Hosszas csend követte a kirohanásomat, senki nem számított erre. Biztos csak a terhességei hormonok, de egyszerűen nem tudtam magamban tartani.

-  Oké, mindenki figyeljen kicsit rám. - szólalt meg hosszas csend után apa - Nehéz idő jön most mindenki számára, de Aly-nek igaza van, nem szabad gyászolni. Szerintem mindenki nevében, hogy arra fogunk legjobban törekedni, hogy mindannyian épségben, egészségesen térjünk vissza a családunkhoz. Most pedig keressük meg a lányomat, és utána indulnunk kell, nem tudjuk tovább húzni.

- Végig hallgatta az egészet. - mutatott rám nagyapa - Fiam! Várlak vissza! Ahogy az unokáimat, és mindenkit, aki jelenleg elhagyni készül a tábort.

Utolsó pillanatokban végül mindenkitől elköszöntem, nehéz szívvel, de csak úgy, mintha egy hosszabb útra mennének el... Végül utolsó utáni pillanatban Eric-hez is odafordultam, aki már tartotta számomra védelmező karjait. Lehet ez az utolsó pillanataink, de én boldogan élvezem ki, nem sírással és könyörgéssel. 

*****

Annyi mindent csináltam volna, amivel lekötöttem volna magam, nem gondolkodtam volna. Utolért engem is az aggodalom, idegesség, azonban nem lehetek önző, van bennem egy aprócska élet, akinek teljes nyugalom kell, hogy megismerkedhessen az egész családjával. Vonzott az edzés, a box, vagy bármilyen testet leterhelő dolog, bármi csak a gondolkozást irtsa ki belőlem.

*****

Egy hét. Hét nap. 168 óra telt már teljesen el. Mindenki megtört, de hangot egyedül Damien ad, állandóan sír, és senki sem tudja úgy pótolni az apja hiányát, mint Adam tenné. Nekem senki nem tud olyan bíztató és megnyugtató dolgokat mondani, mint Eric tenné. Anyának nem tud senki olyan kedves szavakat mondani, mint apa. Senki nem tudott Ash arcára olyan mosolyt csalni, mint Cole, de még sorolhatnám. 

- Aly, tudunk beszélni? - zavart meg Ash, de nem is tudom igazából mit csináltam.

- Mond, baj van? Eléggé nyúzottnak tűnsz. 

- Aggaszt valami, már napok óta. Nem is tudom, hol kezdjek bele.

- Mondjuk az elején és lehetőleg ne kertelj.

- Indulás előtt Eric külön is idejött hozzám és...

Sikítások hallatszottak, segélykiáltásoknak mondhatóak, reflexszerűen kezdtünk el rohanni a hangok irányába. Az egyik pályánál már távolról is látszódott a kör alakú tömeg. Vagy verekedés van, vagy valaki sérült, rosszul lett. Jelenleg az utóbbi volt, egy élettelen srác volt a földön.

- Ash, majd még beszélünk erről. Most menj hívd anyát vagy a dokit. - küldtem el, aki megkönnyebbülten futott el innen. - Mi történt? 

- Kapott egy ütést és kidőlt. - röhögött az egyik nagyszájú. Minden évben van egy, de legszívesebben, ha tehetném, néha úgy felpofoznám, hogy térjenek már észhez, ez a katonaság.

- Hová? 

- Hátulról érkezett, nem képes megvédeni magát. Selejt.

Valami itt bűzlött nekem, mert ha emlékeim nem csalnak, a földön fekvő és a nagyszájú eléggé jóban vannak.  Egyből pulzust néztem, hogy él-e egyáltalán, majd a fejét akartam elfordítani. 

- Nagyobb lett a melle Asszonyom? - szólalt meg az eddig eszméletlen srác vigyorogva.

- Hogy az a... - ültem a földre és néztem ahogy a két srác összecsap. A szívem felgyorsult az ijedtségtől de nem ez volt a legnagyobb bajom. Fájt. Valami nincs rendben. 

- Alice? - anya ért ide a húgommal végre.

- A baba. Valami nincs rendben. - nyögtem ki és ezután már csak zombi lettem...

*****

- Minden rendben van, de most maradj itt, utána meg ágyban amíg teheted, Örülnék ha egy-két hét lenne legalább. A sokkhatás ami ért téged, és a stressz szint amiben jelenleg vagy, nem tesz jót a babának. Nem mondhatom azt, hogy ne izgulj, mert jelenleg lehetetlen, csak próbálj legalább nem erőlködni. Rendben?

- Kösz Doki, jól vagyok. Tudom, hogy visszafognak jönni. Nem stresszelek. - ezt a hazugságot senki se hitte el, de kimondani könnyű

- Ashly bejöhet? Kint vár egy ideje és az aggodalom mellett tipródik is.

- Nyugodtan. - és már jött is a húgom. Tényleg meggyötört arca volt. - Na hugi, van időm, mesélj csak nekem az előbbiről.

- Annyi történt, hogy az az idióta Wayne, tetette, hogy kiütötték, erre te rosszul lettél, és fogtad a hasad. De már nincs baj, tudtommal veled és a picivel is minden rendben. Anya és nagyapa intézi a gyerekeket, valószínűleg szülők is kapnak értesülést. - darálta, holott tudta, hogy nem erre vagyok kíváncsi.

- Ashly, miért ment oda hozzád Eric indulás előtt? Jogom van tudni, hiszen a vőlegényem. És miért mondtad, hogy pluszba külön ment oda? Mindent tudni akarok!

- Kezembe adott egy apró dobozt, egy levéllel. Majd mondta, hogyha úgy adatik a helyzet adjam oda neked.

- Kérem a dobozt! Most!

- Várj már. A ma reggeli postával jött a frontról is levél, mert senkinél nincs telefon és anya szerint mindenki rendben van elvileg de Eric...

Ha tetszett jelezd ⭐⭐⭐