Domino (straykids ff.) BEFEJEZETT

27

Ezen a hétfő reggelen Jisung olyan éberen kelt, mint még soha. Izgatott volt a mai nap miatt, bár nem teljesen értette miért. Talán mert életében először látja Chant verekedni. Arra is gondolt, hogy azért is, mert szereti a drámát. Csak akkor nem, ha ő éli át. Úgy véli, hogy ezzel minden ember így van. Igaz, itt is vannak kivételek, de ő - szerencséjére vagy sem -, nem tartozik közéjük.

Miután elvégezte reggeli rutinját, felvette kedvenc fekete, bő farmerját, szintén kedvenc Chase Atlantic-os, piros pólóját, rá egy fekete kardigánnal. Hosszú, göndör barna haját középen szétválasztotta, majd kifésülte. Egy kicsit úgy nézett ki, mint egy oroszlán, de ez nem érdekelte különösebben. Senkinek sem kell, hogy megfeleljen. Nem érdekli mások véleménye.

Táskáját megfogva ment - szinte gurult - le a lépcsőn egyenesen a konyhába, ahol a szülei reggeliztek. Fiuk érkezésére felkapták a fejüket, majd az anyja mosolyogva megjegyezte a kinézetét.

- Hűha Jisung, ma igazán, hogy is mondjam... Valahogy máshogy nézel ki. Mintha kicseréltek volna.

- Nem kellene elmenned fodrászhoz? Nagyon hosszú a hajad. - mondta az apja, majd tovább szürcsölte a kávéját.

- Stílust váltottam. Eddig olyan kisfiúsan öltözködtem. Haladok a korral, és alkalmazkodok hozzá. Ezért mostantól csak ilyen - mondta, miközben végigmutatott magán - ruhákban fogtok látni. És nem, még nem akarok fodrászhoz menni. - válaszolt apja kérdésére, majd megfogott két szendvicset, és belerakta a táskájába.

- Szerintem a régi stílusod is jó volt. - biggyesztette le édesanyja az ajkait.

- Szerintem is, de ami most van rajta, azzal még jobban néz ki. Minho el fog ájulni tőled. Jut eszembe! Mondd meg neki, hogy szombaton várom! Meccsünk lesz és nézni kell! Ezúttal nyerünk, ebben biztos vagyok! - Jisung az apja utolsó mondatára megforgatta a szemeit. Mindig ezt mondja.

- Jaj, mindig ezt mondod! "Ezúttal nyerünk!" - utánozta férje hangját a nő - Aztán a végén mindig veszítetek!

- Anya, ne mondj ilyet. Lehet, hogy pont most hétvégén nyernek. - Jisung magában reménykedett ebben, hiszen az édesapja és Minho folyton ezzel szokták őt és az anyját nyaggatni. Hogy biztos nyernek. Mióta Minho és Jisung együtt vannak, egyetlen egyszer nyertek.

- Nagyon remélem. Eddig mindig elfelejtettem felvenni a szerencse pólómat. Igen, ez itt a baj! - állapította meg a családfő.

Jisung ránézett a falon lévő órára, amiről megállapította, hogy ha nem indul el, bizony el fog késni. Elköszönt szüleitől, majd felvette cipőjét és a kabátját. Táskáját a vállára hajította, és sietősen indult el az iskolába. Idő közben egy ismerős kocsi lassult le mellette, majd megállt. Lehajtotta a személy az ablakot, és ki hajolt.

- Szia Jis. Elvigyelek? - kérdezte Hyunjin, mire Jisung bólintott, és beült a hátsó ülésre.

- Köszi. - köszönte meg. Hyunjin csak hümmögött.

- Azt hittem, hogy már elindultál. Csak nem elaludtál? - kérdezte az anyósülésen ülő Seungmin.

- Nem, csak anyámékkal beszélgettem. Az új stílusomról volt szó, meg arról, hogy szombaton focimeccs lesz.

- Apád még mindig hajtogatja, hogy nyernek? - kérdezte felvont szemöldökkel ismét Seungmin.

- Igen. - Jisung ezt olyan hangon mondta, mintha azt akarta volna valójában kijelenteni: "Ja, de nem értem miért". És ez igaz is volt. Tényleg nem értette miért, de örült annak, hogy nem adja fel. Ezt tőle örökölte, és büszke is rá.