Gimis rejtelmek

4.

Életem legszebb napja után a hétvégémet a könyvtárban és a házhoz legközelebbi, leggyönyörűbb, virágokkal teli -pontosabban, virágzó- parkban töltöttem. Az a második kedvenc válaszom, mikor megkérdezi egy idegen, mit ajánlok neki szép látnivalóként. Az első kedvencem mindig a közeli pszichológus épülete melletti rét marad. Az a fenséges látvány, na meg a sok borzalmas, avagy jó emlék -az utóbbiból csak egy-kettő van.- köt oda ennyire.

Már egy -ahogy Mrs. Rose mondja minden terápia előtt- csodás, örömteli és szép hétfői nap van, mivel, mint ahogy minden ember szép a maga módján, pont úgy minden nap szép a maga módján. Csak az utóbbiért tenni is kell egy keveset, vagy legalább megpróbálni tenni.

És a mai hétfő nem jelent mást, mint -ezúttal tényleg- boldogságot, mert még mindig a Dylanel való beszélgetés hatása alatt vagyok, és mivel ez azt jelenti, hogy közeledik a holnap, ami ennek a fiúnak a szülinapja. És azért várom az ő szülinapját jobban, mint az enyémet, mert készülök felköszönteni.

Ez lehet kicsit megszállottan hangzik, hogy szinte csak miatta szeretem ezt a hétfői napot, de ha egyszer ennyire szeretem őt, akkor szerintem meg lehet érteni miért lennék megszállott, de nem vagyok az esküszöm!

Legalábbis, remélem nem.

--

Mint ahogy megjósoltam, tényleg jó napom volt. Bár Dylan egyszer sem jött oda hozzám beszélgetni, de cserébe sokat szemeztünk, ami pont elég volt ahhoz, hogy jól érezzem magam.

Nagyjából húsz perce végeztem a gimiben és már tíz perce várok Rileyra a háza előtt, mert ma is -szokásunk szerint- átjön. Persze nem minden egyes nap vagyunk egymásnál, van amikor az egyikünk -itt magamra célzok- egyedül szeretne lenni kicsit és akkor nem megy át a másik -itt meg Rileyra gondolok.

És végre kitoppan a bejárati ajtón a barátnőm, egy nagy táskával a hátán.

-Mi ez a hatalmas teletömött táska?

-Nem mondtam a tervemet ma estére?

-Nem hiszem, legalábbis azt nem említetted, hogy valami olyasmire készülsz amihez ennyi ruha kell. Divatbemutatót tartasz?

-Ez nem csak ruha. Sőt, csak egy pizsama meg a holnapi ruháim vannak benne, ami nem olyan nagy, hogy elfoglalja az egész táskát.

-Hát, akkor nincs ötletem mivel készültél mára.

-Akkor bocsi, a nagy tervelés közepette elfelejtettem szólni.

-Nem probléma. De most már elmondhatnád mi az a nagy terv, amihez az egész esténk szükséges. Vagy nem az egész?

-Nem teljesen. Csak pár óra. Majd nálad elmesélem. Nem kell, hogy az egész utca hallja -mondja az utolsó mondatát nevetve.

-Haladnánk, ha most belekezdenél. Lehet mire odaérnénk már tudnám az egész tervet.

-Na jó! -felemeli megadóan a kezét- Te akartad! Szóval, kérdezted vasárnap ki az az Alex.

-ÚRISTEN! Csak nem tetszik? -vágok közbe a magyarázkodásba, és rámosolygok.

Riley elpirul pár másodperc alatt, és lehajtja fejét, tekintete a lábán pihen éppen.

-Hát, igazából ... -tart egy rövidke szünetet- még nem tudom.

-Hogy érted, hogy nem tudod? Nem érzed, hogy szereted vagy sem?

-Nem. Egyszerűen ... -megint szünet, figyelmesen hallgatom- mindegy, majd nálad.