Madness Ends ~Harry Styles Hungarian fanfiction~

prológus

Hűvösebb, esősebb nap virradt ma Londonra, mint általában. Miközben beszívom a párás levegőt, tekintetek százait érzem magamon. Ha szemmel lehetne ölni akkor halott lennék, csak az a baj, hogy jogtalanul férkőzött harag a szívükbe miattam. Gyorsan kell megtennem ezt a pár métert két őrrel az oldalamon, akik a kezeimet szorongatják, miközben a csuklómon lévő bilincsekre koncentrálok. S amikor felnézek akkor is megbánom, mert sok vaku kezd el villódzni, hogy lássák az örült gyilkos Harry Styles arcát. Nemsokára belépek arra a helyre ahol lehet az életem hátra lévő -és most már biztos, hogy keserves- éveit fogom leélni. Bár abban az esetben ha rájönnek, hogy nem vagyok pszichopata börtönbe dugnak Abby halála miatt. Abby értelmet adott az életemnek és megtestesítette a világ legcsodálatosabb dolgát számomra.

De megöltem. Vagyis mások ezt állítják, mindenki engem vádol. A bejárati ajtón végre túlértem és már csak egy pár beteg és ápoló bambul rám. 1950-et írunk és ez az idő nem éppen a toleranciáról és más pozitív dologról híres, szóval megpróbálom összeszedni magamat és felkészülni a sok szörnyűségre ami rám vár. Az utóbb öt percben az épületben rángattak össze vissza, mert a tuskó őrök eltévedtek. Bevezettek vagyis ezt szépen fejeztem ki, szóval be löktek egy fürdőféle helyiségbe, ahol levetkőztettek és slaggal verették rám a vizet. Miután a csapot elzárták valami rongyot dobtak nekem amiben meg töröltem a testemet. Később egy fiatalabb ápoló férfi az arcomba vágta a ruhámat. Kaptam egy fehér pólót és egy halvány kék nadrágot, hozzá illő cipzáros felsővel aminek a baloldalán egy szám volt. 167. Gondolom a cellám száma.

A bilincset vissza kaptam a kezemre és megadóan hagytam, hogy elvezessenek a cipős doboznyi luxus apartmanomba. Először jobbra kanyarodtunk, aztán egy vastag fémajtón kellett bennem és amikor beléptem meg is motoztak.

"Üdvözöllek, a hellingly elmegyógyintézetben!" Mondta gúnyosan az őr és elvezettek a cellámba. Lassan beléptem. Az ajtó mellett jobb oldalt egy piszoár, bal oldalt egy asztal székkel és az egyik eldugott sarokban pedig az ágy.

"Fantasztikus!" Motyogtam a bajszom alatt és beljebb léptem, amire bevágták az ajtót.

"Egy óra múlva ebéd!" Tájékoztatott lekezelő hangnemmel a dagadt tuskó kopasz őr, aki miatt tébolyogni kellett nem rég az épületben. Oda vánszorogtam az asztalhoz amin egy köteg papír és egy kevés égetett szénrúd volt. Fogtam egy lapot és rajzolni kezdtem. Már majdnem fél évtizede foglalkozok a művészettel és ennek köszönhetően papírra tudtam vetni Abby arcát. Amikor befejeztem egy gyönyörű fiatal nő mosolygott vissza rám, amitől összeszorult a szívem. Egy hangos ajtó csapódást hallottam, még nincs is dél.

"Változott a terv! Az igazgatónő látni kíván." Ekkor kirángatott a négy fal közül és a bilincset újra a kezeimre rakta és elindultunk.

Pár koszos folyosóval később már az igazgatói iroda előtt vártam, amikor egy vékony hang szól ki: "Hozzátok be!" Az őrök parancsolva a női hangnak be is vittek. Az egész szoba egyszerű volt, székek, asztal, és egy feszület.

"Üdvözlöm Mr. Styles! Foglaljon helyet! Azért hívattam be, hogy egyeztessem magával az intézmény házirendjét..." Folytatta a maga kis betanult monológját és utána az ebédlőbe vittek.

Egyáltalán nem szimpatikus ez a nő, tudom, hogy nem kedvel és ki is fogja mutatni.  Gondoltam.

S, mint általában most sem csalódtam. Az ebédnek nevezett valami annyira szörnyű, hogy nem lehet szavakba önteni. Miután nagy szenvedés és undor után megettem vissza vittek "pihenni" és holnaptól már én is a megszokott menetrendben leszek hurcolva az udvarra, vizsgálatokra és a többi. Lefeküdtem a nyikorgós ágyamra és a plafont bámulva töltöttem a nap hátralévő részét.