Egy a sorsunk/Javítás alatt/

13.fejezet:Vakító fény vagy sűrű homály

Szürke hajnal köszöntött be Dol Guldur homályba borult erődjébe.A csapat mely ott táborozott aggodalmasan tekintett a derengő Napra.A hatalmas égitest a sűrű felhő mögött hunyorgott és nem nagyon akart kibújni a sötét erő által gerjesztett homály mögül.Sabíne keserűen nézett az égre majd három fivérére kik szintén gondterheltek voltak.Felsóhajtva állt fel majd ment oda egy kiszáradt fához.Azt hitte egyedűl lehet ott ám valaki más már ott ücsörgött a másik oldalán és úgy meredt a homályba...ám nem volt észlelhető jelenléte hiszem teljesen mozdulatlanul gubbasztott.
-Tudom,hogy hibáztam.-mondta hallkan teljesen magának és dőlt vállával a fának.-Hiba volt beleszeretnem és ezt már tisztán látom is.-mondta továbbra is hallkan s ekkor könnybe borultak szemei.-Az oroszlánra miért?-zokogott fel és kerűlte meg a fát.Ám mikor oldalra fordúlt észre is vette a fa tövében gubbasztó alakot.A lány a férfi arcába húzott csuklyától is látta jól ki van ott.A piszkos,nap és viszontagságos utazások koptatta köpeny sem rejtette el a férfi igazi valóját.Hiába akarta titkolni,hiába nem akarta,hogy mások lássák rajta de Sabíne tisztán látta milyen is a férfi igazi valója...nagy királyok leszármazottja,Númenor nagy uralkodóinak sarja kiknek erejét és ragyogó jellemét még egy kopott gúnya sem tudta elrejteni a tisztán látó szem elől.
-Tudod mi nyomja szívem.-mondta a lány szipogva mire a férfi felállt és ledobva csuklyáját ment oda a lányhoz.-A fiúk ezt nem értik meg...neked pedig nem kell magyaráznom.-nézett fel a szürkés fényben is tisztán látszó kék szemekbe.-Nem mondasz hát semmit Vándor?
-Miért kéne?-kérdezte lágyan a férfi kinek szeméből igaz fény sugárzott.-Hiábavaló a szerelemtől fájó szívet csalfának tetsző szavakkal nyugtatni.-mondta hallkan amin Sabíne lesütötte a fejét.-Még Dol Guldur homályán is tisztán látom micsoda fény sugárzik belőled.-fogta meg a lány állát és emelte fel gyengéden a fejét és közelebb hajolt a lány arcához,hogy belenézhessen a zafírszínű szemekbe.-Mintha a korokkal ezelőtt létező tiszta fény tükröződne lelkedből,s legyen bármilyen vén is a soha el nem múló ifjúság lángjával lobog bensődben.-simította kezét a lány arcára.-Nehezen tudnék elképzelni a tiédtől tisztább fényű lelket mely,szívem szerint úgy vélem,az elveszett egyik szilmaril fényével ég.
-Ez magyarázná miért fáj ha a boldogságra gondolok.-mondta hallkan a lány és szemeibe könnyek szöktek.-Annyira égeti a szívemet mintha egy izzó vasdadabot szúrtak volna a mellkasomba.
-Tudom milyen.-suttogta a dúnadan bánatosan amin a lány szaggatottan sóhajtott fel.-Tudom milyen mikor távol kell élned életed szerelmétől aki minden gondolatodban,álmodban ott van s csak tovább kínoz,mert nem lehetsz vele.
-Oly jó,hogy megértessz.-törölte meg a szemét így a férfi leengedte a kezét és hátralépve ült le a földre.Sabíne a férfi felé fordúlt aki bal kezén lévő gyűrűjét babrálta.Egy igazán különleges fekete köves gyűrű volt.Ezüstből készűlt s igazán aprólékosan formált két kígyót melyek közűl az egyik tartotta az ékkövet a másik,melynek fejét virágkorona volt bekapni készűlt a követ.Nem másé mint az ember királyok egyik legnagyobbikának Barahir-nak volt az tulajdona aki pedig egy szintén hatalmas úrtól kapta...a tündék akkori nagy urától Finrod Felagund-tól kinek mindig is fontosak voltak az emberek.Ám az már nagyon rég még az első kor vége táján történt mikor nagy háborúkat vívtak Középföldén s abból az időből csak Fëanor esküjének fájdalma s a könnyek emléke maradt melyet okozott.Ám a gyűrű egyike azon tárgyi emlékeknek melyek a korok viharában nem sodródtak tova.
A lány odalepett a férfi mellé aki felnézett a lányra.S mikor tekintetük találkozott Sabíne olyasmit látott annak a dúnadannak,a Vándornak nevezett férfi szemében amit semmi rongy nem férhet el.A sápatag napfényben egyre tisztábban látta mi is a sorsa a férfinak...ám mint korábban is mondottam az nagyon sokára fog még eljönni s az egy másik történet.
-Mélyre rejted a fájdalmad.-mondta a férfi hallkan s lehajtotta a fejét.-Olyan mélyre mint amilyen melyen a Arda talapzatai vannak.
-Annyira egy élőlény lelke sem mély.-mondta Sabíne könnyedén amin Vándor elnevette magát.-Oly nyugtató,hogy a perzselő nap,csípő fagy és viszontagságos utazások alatt fakóra kopott gúnya sem képes elrejteni azt aki valóban vagy.-mondta hallkan amin a férfi halványan elmosolyodott.