Június 21.El sem hiszem, hogy egy újabb tanévet tudhatunk magunk mögött. Holnap már hivatalosan is kezdődhet a nyári szünet, amit rögtön egy ütős partival kezdünk. Annyira várom már, Eliottal a bátyjámmal már április óta ezt tervezgetjük és most holnap végre véghez vihetjük.
Június 22.
Szombat van tehát eljött a napja, hogy elindítsuk életünk legpörgősebb nyarát a legpörgősebb bulival !! A buli ugyan csak 8-kor kezdődik, Eliottal már délben elkezdtünk díszíteni és pakolni, ám rengeteg minden tenni való volt, ugyan is a bulit a tengerpart melleti nyaralónkba terveztünk. Már elmúlhatott három óra mikor úgy döntöttem muszáj lesz írnom Tessának, hogy segítsen az előkészülésben, mert nem leszünk kész.
🎀
Tess szerencsére hamar ide ért
ezért mindennel bőven készlettünk. Hála isten Eliot és Tess kijönnek, talán túlságosan is jól. Tessaval már gyerek korunk óta elválaszthatatlanok vagyunk, mivel a történetünk odáig nyúl vissza, mikor is ovi első hetén Eliot fejbe vágta Tessát egy Barbie babával ennek köszönhetően Tessa ellökte Eliotott aki a földre esett. Tessa sírásba tört ki Eliot pedig bosszankodva sietett az óvónőhöz. Én ekkor kezdtem az ovit Tessával együtt, Eliot pedig már nagycsoportos volt. Az ovónő leültette őket egy asztalhoz azzal a mondattal hogy ameddig bocsánatot nem kérnek egymástól nem hagyhatják el az asztalt. Én jó testvér hívén oda ültem hozzájuk és elkezdtem beszélgetni Tessával. Rögtön megtaláltuk az összhangot, majd pár perccel később Eliot is becsatlakozott. Nagyon jókat nevetgéltünk majd végül jött az ebéd idő így végül felállhattunk az asztaltó, Eliot és Tessa végül bocsánatot kértek egymástól, azóta Tessa és én legjobb barátnők Eliottal pedig szimplán jó barátok lettek.🎀
Annyira elkalandoztam, hogy már meg is érkeztek az első vendégek. Eliot lelkesen nyit nekik ajtót és már kezdődhet is a buli. Újra megszólal a csengő de most én ugrándozom oda lelkesen és nyitom ki az ajtót ám a látvány lesokkol. Hölgyeim és uraim Andrew Cameron állt előttem. Fekete haja apró tincsekbe hullot mogyoróbarna szemébe. Eliotnak ő a legjobb haverja mivel Andrew édesanyukája és a mi édesanyukánk gimibe ismerték meg egymást és legeslegjobb barátnők voltak ezért minden karácsonyt és hasonló ünnepeket együtt töltöttük. Most is együtt töltjük ám sajnos mikor 13 éves voltam Eliot és Andrew pedig 16, Andrew anyukája agyrákba elhunyt. Azóta apukája nevelte, most viszont 19 éves így nagykorunak számít szóval kapva a lehetőséget le is lépett az apjától.
-Csak állni fogsz ott vagy be is engedsz Cassie Willson? - gondolataimból Andrew kemény hangja zökkent ki. Hirtelen rá kapom a tekintetem és észre veszem hogy mogyoróbarna szemeivel végigmér. Egy fekete spagetti pántos combom közepéig érő fekete szoknyát viseltem ami nagyon ram feszült ennek köszönhetően kiemelve kebleimet és formás alakomat.
-Lám lám Andrew Cameron... pedig azt hittem már lehet jó ez a buli. - makacskodom vele amiért cserébe rám villantja bugyiszaggató mosolyát.-Látom megint csipős a nyelved Cassie, csak nehogy a végén másra kelljen használnod. - mondja továbbra is ugyan azzal a mosollyal az arcán. Bár én sose beszéltem igazán Andrew-val olyan sokat max ha Eliot is ott volt, annak ellenére nem jöttünk ki a legjobban de nem is volt semmi konfliktus.
-Oh ne könyörgöm ezt ne mindjárt ideokádok.- hallom meg magam mögül Eliot hangját még mielőtt én válaszolhattam volna Andrewnek. - Na végre, hogy ide értél Cameron, már gyűlenek a fullos pinák.
-Willson. - Bólint Andrew majd kikerülve engem belép a házba és már el is tünnek a tömegbe. Talán jobb is mert ha többet hallottam volna a beszélgetésből biztos vissza jön az a kevés ebéd amit ma elfogyasztottam.
🎀
-Cass na végre hogy megvagy.- karol belém Tess és kezd kihúzni a házból ugyan is már jó sokan kint vannak a parton hogy ott folytassák a bulit és mégjobban leigyák magukat.
-Már egy ideje kereslek hol voltál? Nagyon sokan kint vagyunk már. - Fecseg egyfolytában a barátnőm bár egy kicsit sem tudok most rá figyelni mert valami egészen máson kattog az agyam.Kiérve a partra már a többiek gyújtottak tábortüzet, a tengerbe a legmerészebbek már nyakig bent vannak, a bárpultnál pedig rengeteg ember beszélget táncol és jól érzi magát mikor azonban a szemem megakad valamin. Vagy sokkal inkább valakin, Eric a barátom. A barátom aki jelen pillanatban egy barnahajú csaj ajkaira van tapadva. Abban a pillanatban üveges lett a szemem pedig még felsem fogtam mivan.
-MI A FASZ?-ordibálom miközben egyre közeledek feléjük. Eric hirtelen felkapja a tekintetét majd ugyan azzal a lendülettel le is szedi magáról a csajt.
-Cassi szívem ez nem az amin...- de nem tudta befejezni a mondatot mert abban a pillanatban akkorát lekevertem neki csoda, hogy nem esett össze ott helyben. Egyátalán nem tartom magam erős embernek de itt most akkorát csaptam az arcomra még az én tenyerem is bele sajdult. Erick hirtelen rám fordítja tekintetét majd közelebb lépve hozzám ezeket mondja. - Te mocskos kurva ezért most megfizetsz.- majd csuklómnál fogva elkezd rángatni. Olyan erős volt a szorítása, hogy már nem csak könnybe volt lábadva a szemem hanem sírtam is.
-Azonnal eressz el! - szólok rá de tudomást se vesz róla csak tovább rángat. - Eric engedj el ez már kurvára fáj! - mondom kicsit ingerültebben. Kevésszer esik meg hogy én káromkodok de most hihetetlenül dühös voltam. Továbbra sem eresztett. Már oda értünk a kocsijához és éppen nyitotta ki az ajtaját mikor is egy bizonyos fekete hajú fiú hírtelen hátra rántotta Ericet aminek köszönhetően ő a földre zuhant én pedig kiszabadultam szorításából.
-Kurvára ne avatkozz bele Cameron! - ordibálja Eric mikor meglátja ki döntötte őt hátra.
-Kérj tőle bocsánatot. - Teljes higgadtsággal szólal meg Andrew.
-Mivan? - Kérdezi Eric szinte már félelem úszik a szemébe.
-Ne kelljen magam ismételgetni. Kérj bocsánatot a hölgytől amiért lekurváztad. - Mondja Andrew mostmár a hangjába egy kis feszültséget vélek felfedezni.
Eric felkel a földről majd Andrew elé áll. Látszanak az arányok mivel Erick csak 175 Andrew viszont kb 190-195cm. Én 165 körül vagyok szóval én is jóval kisebb vagyok mindkettőjüknél. Eric felém fordulva megszólal:
-Már is befűztél egy új faszt te ribanc? - kérdzi. Szavai olyan mélyen érintenek, hogy rögtön elhagynám a helyet ám hírtelen egy nagy puffanást lehet hallani és a következő képkockában Andrew már ököllel veri Ericket. Nagyon lesokkoltam nem tudtam mit kéne csinálni, hírtelen rengeteg ember körénk gyűlt kb 40-50 köztük Eliot is aki rögtön lekapta Andrewet Ericről.
🎀
Már hajnali 1 lehetett mikor Eliot hazaküldött mindenkit kivéve Andrewet és Tessát. Az incidens után borzasztó sokkban voltam szóval nem igen tudtam senkivel beszélni. Mivel az egész nyaraló most a miénk volt így megbeszéltük, hogy jobb ha ma Tessa és Andrew is itt alszik. Fél órával később már kicsit felszabadultam. Eliottal beszélgettem egy kicsit viszont Andrewhoz még nem igen sikerült hozzá szólnom. Elkezdtünk társasozni és végre én is jól érezve magam beszélgettem.
————————————————————
Ig : hewantsme.699
TikTok: variivereb02Köszönöm a sok jó visszajezést🩷🎀
YOU ARE READING
A Bátyjám legjobb barátja lett a végzetem?..
RomanceSziasztok! Ezt a regényt azért hoztam létre mert szerintem minden "könyv őrült" ahogyan én is oda vagyunk a könyves szerelemért. Bennem mindig megmozgat valamit ha egy szerelmes regényt írok ezért hoztam el nektek Cassie & Andrew szerelmi fonalát. N...