A buszon ki lehet találni kin járt az eszem... Na vajon? Persze hogy rajta. Csakis ő tud járni a fejemben, senki más, ez mindig is így volt.
Lassan megérkeztem az iskolába, és észre vettem, hogy Taehyung elült mellőlem Jungkook mellé. Viszont nem köszönt. Boldog, látszik rajta, nagyon boldog. Közben Jennie Kai-al tölti mindennapjait, én pedig... Egyedül. Mint úgy általában.
Kicsit undorító látni, ahogy az embereket elvakítja a rózsaszín köd, és nem gondolnak senki másra, csak magukra. Utálom látni, hogy mindenki boldog, kivéve én. Egyszerűen... Nincsenek rá szavak, csak hát elég rossz érezni ezt a szúró érzést. És aki ezt el tudná tüntetni, úgyse fogja, mert nem akarja.
-Gyermekeim, ma egy igen régi tanulónk fog vissza térni az iskolánkba, és egy hétig itt is marad, viszont a városban fog élni tovább. Fogadjátok szeretettel őt, óriási sikereket ért el. -mondta az ofőnk, és kiment. Aztán... A helyére bejött ő. Mármint... Ő! Az az ember, aki megkeserítette az életem.
Körbe mosolygott az osztályon, a lányok... Hát ők megőrültek miatta, azonnal felpattant az összes, és elkezdett felé tolongani, de mindenkit szépen elutasított. És leült mellém.
Deja vu érzésem volt.
-Szia. - mondta úgy, hogy rám se nézett -ezt az énedet soha nem láttam... Úgy érzem, nem ismerlek. -pörgette meg a tollát ujjai között, amit iszonyúan menőnek találtam. Aztán... Aztán végre rám nézett, és megnyugodtam. Megnyugodtam a tekintetétől, úgy éreztem, biztonságban vagyok végre, és nyugalmat találtam. De ez a cselekvése csak egy pillanatig tartott.
Akkor ébredtem fel az álomvilágból, amikor rajottem, hogy soha nem lehet az enyém.
