Miután lesétáltunk a lépcsőn, megláttam anyát a kanapén. Rögtön odamentem hozzá, de mikor meglátott, őrült zokogásban tört ki. Magához ölelt, mire nekem is kifolyt a szememből pár kósza könnycsepp. Még pár percig csukott szemmel öleltük egymást, majd mikor mindketten megnyugodtunk, elengedett, majd a szemembe nézett.
-Rebeka. Mi történt? - kérdezte, miközben leültem Márk mellé. Anyu velünk szemben ült, Körte meg mellette. Márk megszorította kezemet, mire hátamat mellkasának döntöttem.
-Geri-nyögtem ki, mire anyu teljesen megfeszült. Felhúztam a pulcsim ujját, így anyu meg tudta nézni a karomon annak a szemétládának a szorításának nyomát
-Édes kislányom- sírta el magát anyu.
-Lilivel meg Márkkal elmentünk a mekibe, és amikor kész lett a kajánk, mentem, hogy elhozzam- juttattam eszembe a történteket- de Geri odajött hozzám. Befogta a számat, mire elkezdtem kapálódzni, de semmit nem ért.- nem bírtam tovább, elkezdtem sírni. Márk rámnézett.
-Elmondjam én?- kérdezte aggódva, mikor megtöröltem a szememet.
-Megpróbálom én- motyogtam
-Oké.- simogatta a hajamt, mire újból belekezdtem a mesélésbe.
-Szóval bevitt abba a szobába. Pofonvágott, majd elkezdett fogdosni- újra könnyek gyűltek a szemembe. Oldalra fordítottam a fejemet, hogy megmutassam, hol ütött meg, majd levettem a pulcsimat. Félrehúztam a pólómat, szabaddá téve a mellkasomat. Geri szívásnyomai voltak. Anyunak elkerekedtek a szemei, és szólásra nyitotta a száját, de nem engedtem, hogy mondjon akármit, mert még nem fejeztem be.
-Aztán Márk dörömbölt az ajtón. Geri mondta, hogy másszak be a szekrénybe. Azt mondta, hogyha bármilyen hangot kiadok, megver. Miután bemásztam a szekrénybe, Geri kinyitotta az ajtót, majd Márk bejött. Elkezdték egymást ütögetni. Végül hallottam, hogy valaki ordít egyet, majd elesik. Utána Márk kinyitotta a szekrényajtót.
-Beka borzalmasan nézett ki- ölelt meg hátulról Márk- össze volt verve, a szemei vörösek voltak, az ajkai duzzadtak. Borzalmasan félt.- Márk hangja nagyon ideges volt.- Szétvertem a szemétládát. Lehet hogy még mindig ott fekszik szétverve.
-Szóval Márkkal kimentünk, aztán Lilivel hazamentünk, összeszedtük a cuccokat, és jöttünk ide. Sajnálom- hajtottam le a fejemet.
-Beki -anyu felpattant- Én megölöm. Komolyan, a lányommal ilyet senki sem tehet. Elég volt, hogy Márk miatt sírtál. Még egy fiú miatt nem éri meg. Márk, hogy hagyhattad magára?
-Sokat sírtál miattam?- kérdezte Márk komolyan, amire nem válaszoltam, csak összeszorítottam a számat, és a kezemet kezdtem bámulni.
-Márk, kérdeztem valamit. Miért hagytad magára?
-Ő erősködött, én akartam menni...
-Nem érdekel. Nem tudtál figyelni a lányomra, nézd meg mi lett a vége
-Anyu, nem az ő hibája...- védtem Márkot
-Rebeka, nem érdekel. Te is vigyázhattál volna magadra. Tudod, hogy híres vagy, eleve nehéz ilyen helyekre menni, elővigyázatosnak kell lenni.- anyunak könnyek csorogtak le az arcán.
-Márta -szólalt meg Körte- nem tudunk már mit csinálni.
-De ezt nem hagyhatjuk annyiban. Rebeka megtiltom, hogy találkozz Márkkal. Nem tud rád figyelni.- amint ezt kimondta, Márk megfeszült. Nagyon tolerálnia kellett magát, nehogy ráordítson az anyámra.
-Anya, ezt nem tilthatod meg. Nem az ő hibája volt. Ha ő nem lenne, én ott feküdnék összeverve, megerőszakolva, a mocskos padlón. - kiabáltam.
