Solaria

Élni és élni hagyni

Miranda szemszöge

-Engedj el!-Kiabáltam kétségbeesetten.
Teljes pánik lett urrá rajtam, próbáltam kiszabadulni a nagydarab férfi karjai közül, de sikertelen kísérleteim egyre csak szánalmasabbak lettek. Még utoljára földön heverő barátomra pillantottam, majd becsukta elöttem a kabin ajtaját.
-Felejtsd el a napfényt egy időre, kislány.. - Eret megszorította a kezeimet, majd egyszerűen csak elkezdett a hajó rakodótere felé húzni. A jármű valószínűleg egy régi, kereskedésre használt vikinghajó volt, aminek egy részét átalakították börtönné. Odabent nagyon sötét volt. Állott víz-, hal- és alkoholszag terjengett mindenfelé. A hajó ezen részén egy szűk folyosó volt, amelynek két oldalán rácsokkal leválasztott cellák álltak. Eret az egyik középső cellába húzott be engem, hogy egyik oldalán se legyen közvetlenül fal, ne tudjak olyan könnyen megszökni. Nekinyomott a rácsos falnak és szorosan hozzákötözött.
-Mit akarsz tőlem?-Mordultam rá, próbáltam megkeményíteni a hangomat, de szerintem így is érezte a félelmemet.
-Én ugyan semmit.-Eret kihúzta magát. -Drákó találkozni szeretne veled.
A szemeim egyszeriben elkerekedtek és levertem a víz. Vergődtem, próbáltam kitépni magam a kötelek közül.
-És mi lesz a sárkányommal?-Próbáltam továbbra is haraggal leplezni ijedtségemet.
-Majd gondoskodom róla, de az már nem a te dolgod.-Ezzel sarkonfordult és rámzárta a ketrec ajtaját. Még rángattam egy darabig a kötelet, de ezzel csak azt értem el, hogy az felsértette a bőrömet. A vérem lassan egészen átitatta a kötelet. Nagyon fájt, csípett és égetett is egyszerre. Sziszegtem a fájdalomtól, majd eddig feszes izmaim elernyedtek és visszahuppantam a talajra. Mellkasom vadul járt fel-le, tekintetem idegesen kapkodtam ide-oda. Eret fia Eret eközben szépen komótosan kisétált a fedélzetre. Kilépve hatalmasat szippantott a hideg levegőből, majd ránézett Solariara. A sárkányom ott feküdt, teste hosszantin elnyúlt a nedves fapadlón. Gyönyörű volt. Pikkelyein meg-megcsillant a Hold ezüstös fénye. Minden este ilyen gyönyörű volt.
-Bocsáss meg, drága jószág.-Eret odament hozzá és végigsimította a vállát, majd a szárnyát. Finoman kihúzta a tűt a sárkány nyakából, mire az hatalmasat szusszantott. A férfi odaült mellé és nézte, ahogy az állat lassan ébredezett. Solaria kábán pislogott rá.
-Menj.-Szólalt meg csendesen a férfi. Solaria továbbra is értetlenül pislogott rá.-Menj innen! - Mondta egészen mérgesen. Solaria elrugaszkodott és felröppent, sokáig nem is tudott egyenesen repülni. Nem tudta, hol vagyok, de azt tudta, hogy ebben az állapotában nem lenne képes megmenteni. Próbálta egyenesen tartani magát a levegőben, de nem sikerült, és esetlenül nekivágódott egy sziklának. Eközben én előredőntött fejjel ültem a rácsnak dőlve. Kegyetlenül fájt már a csuklóm, és leginkább csak arra tudtam figyelni. Éppen behúnytam a szemem egy pillanatra, amikor egy apró morgást hallottam. Felemeltem a fejemet és körbenéztem. A velem szemben lévő ketrecben egy hatalmas sárkány ácsorgott, aki eddig valahogyan teljesen elkerülte a figyelmemet. Egy robajló. Hatalmas állat volt, aki leginkább egy szarvasbogárra hasonlított. Egész testét páncél borította, ami zöldes, kékes színekben játszott. Nagyon tetszett nekem. Fején két hatalmas szarvat hordott, az orrán még egyet. A sárkány nagyon el volt gyengülve, nagyon fáradtnak látszott.
-Hé, nagyfiú.-Susogtam neki, de a sárkány nem figyelt rám. A ketrec falai több helyen is eltorzultak, biztosan próbált kitörni onnan. Teste pedig tele volt karcolásokkal. A szívem összeszorult az állatot látván. Meg akartam érinteni, de nem tudtam, mert amint megmozdítottam a kezeimet, éles fájdalom nyilalt a csuklómba.-Ne félj, nem vagy egyedül. - Próbáltam nyugodtan beszélni hozzá. Az éjszaka lassan kúszott előre, és a hajó fölött úszó Hold fénye beszűrődött a tetőréseken keresztül. Én csendesen ücsörögtem a sötétben, egyre álmosabban. A fejem időnként előrebukott, mert el-el aludtam egy-két pillanatra, majd léptek zaját kezdtem hallani. Eret jött vissza. Egy szó nélkül bement a mellettem lévő cellába, amelynek a falához ki voltam kötözve, majd levágta rólam a kötelet. Megkönnyebbítő érzés volt, a szorítás megszűnt a csuklómon, de továbbra is lüktetett a fájdalom. Láttam a csuklómon tátongó sebet, óvatosan végignztem a karomon, aztán Ereten. Úgy festett, megesett rajtam a szíve. Legalábbis szánakozó tekintetéből ezt tudtam kiolvasni. Eret sóhajtott, majd kilépett a cellából és egy dobozban kezdett kotorászni. Gézt és valamilyen kenőcsöt vett elő és a kezembe nyomta, majd amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment.
-Hm.. Úgy tűnik, tényleg élve kellek nekik.-Vontam le a konklúziót hangosan. Kinyitottam a kis dobozt és bekentem a sebeimet a halványzöld krémmel. Kellemes hideg volt, nagyon jól esett. Bekötöztem a karomat a gézzel, majd eltéptem azt. Közelebb léptem az ajtóhoz, és megpróbáltam átnyúlni a robajlóhoz. A sárkány óvatosan kidugta a szarvát a réseken, így már elértük egymást. Bőre hideg volt és száraz.
-Azt hiszem, Eret csak azt várta, hogy kimerüljek egy kicsit, nehogy meg tudjunk szökni, nem? - Kérdeztem inkább saját magamtól, mint a sárkánytól. -De mégsem mert bejönni mellém a ketrecbe.-Mosolyodtam el gőgösködve.-Meg fogunk lépni. Együtt. De most pihenj le te is, szükségünk lesz az energiára.-Szelíden szólongattam a sárkányt. Az éjszaka lassan kúszott előre, és a hajó fölött úszó Hold fénye beszűrődött a tetőréseken keresztül. Solaria jutott az eszembe. Hol lehet? Él még? Megszökött? Meg fog menteni? Az én édes Solariam. A homokember csak éjfél tájékaban látogatott el hozzám, de szörnyen rosszul aludtam. Borzalmas rémálmok kínoztak.

Másnap reggel hangzavarra pattant ki a szemem. A legénység hangoskodott, nem értettem, hogy miről ment a téma pontosan, de hallottam egy siklósárkány jellegzetes üvöltését. Megpróbáltam felkapaszkodni az aprócska réshez, ami a "lakosztályom" ablakának funkcionált. Már délután lehetett. A hajam kócos volt, elképzeltem, milyen táskák lehettek a szemem alatt. Megfájdult a fejem.
Aztán csapódott az ajtó, sárkányvadászok jöttek és csak ugyan egy siklósárkányt vonszoltak maguk után. Szegény pára borzalmas állapotban volt. Alig csámpázott be a vadászok után a cellába, azonnal összecsuklott. Féltérdre ereszkedtem és átnyúltam a rácsok közt, mire az egyik vadász a kezemre vágott. Nagyon megharagudtam, de nem személyesen a vadászra, hanem magára Eret fia Eretre. Sosem láttam még sárkányt ilyen rossz állapotban, főleg nem nála. A tőle mentett sárkányok mindig majdnem teljesen egészségesek voltak, csak apróbb sérülésekkel. Miután elmentek az őrök leültem és megsimogattam az állat fejét. Úgy gondoltam, hogy nevet kéne adnom neki. Végig néztem sárgás színű pikkelyein, s végül a Napmadár mellett döntöttem. Sokáig nem szóltam hozzá, vártam, hogy kicsit összeszedje magát. A siklók viszonylag szívós sárkányok, nagyon energikusak és játékosak, de remek harcosok is. Ha nem találkoztunk volna Solariaval, biztosan egy siklósárkányt lovagolnék.
-Szia kislány.-Mosolyodtam el, amikor újdonsült pajtásom végre rámnézett. Éreztem, hogy az arckifejezésem sajnálkozóra torzult, nem tudtam már mosolyogni. Elővettem a kenőcsöt, amit Eret előzőleg adott és próbáltam bekenni a sebeit, hátha akkor kevésbé fájdalmasak.-Ez most lehet, hogy hideg lesz.-Susmorogtam.
Egész nap mellette maradtam, egyre csak Thor nevét ismételgetve. Reméltem, hogy az istenek majd meghallják az imáimat és megmentik őt. A nappal lassan naplementébe csúszott. Eret ismét lejött és ételt hozott nekem meg a két sárkánynak.
-Miért csinálod ezt?-Tapadtam a rácsokra.
-Mert ez a feladatom.
-Nincs neked szíved?-Kiabáltam rá.-Nézz rá arra a szegény párára! Mit ártott nektek?
-Több száz embert öltek meg!
-Ti meg több ezer sárkányt! Te szívtelen majom!-Kiabáltam rá kétségbeesetten.-Csak hogy tudd, ki fogom vinni innen őket!
-Hajrá!-Tárta szét a karjait Eret, majd begurította a cella ajtaja alatt a kis tányérat, amin egy szelet kenyér és egy kissebb sülthal foglalt helyet.
A férfi elviharzott és becsapta maga után az ajtót. Én csak fújtatam egyet, majd a siklóra néztem. Napmadár hozzá sem nyúlt a halához, csak feküdt ott a sarokban.
-Gyönyörűm..-Visszaültem és szelíden szólongatni kezdtem.-Kérlek, egyél..
A sárkány megemelte a fejét és fáradt szemekkel rám nézett, majd visszatette a fejét a poros padlóra. Odaültem a fal mellé és elkezdtem kiszálkázni a halat. Láttam, hogy a sikló nem evett semmit, míg Álombogár már az egész halat betömte. Bevallom, ekkor már nekem is nagyon korgott a gyomrom. Napmadár egyre nehezebben vette a levegőt, ami megrémített. Nem halhat meg. Nem. Az lehetetlen. Közelebb csúszotam hozzá és a fejére tettem a kezem. Egészen addig simogattam a sikló fejét, ameddig az örök álomra nem szenderült. Izmai elernyedtek, tekintete üressé és ködössé vált..

Éreztem, hogy könnyezni kezdtem. Sajnáltam szegény párát, s csak ekkor gondoltam végig, hogy hány ilyen csodaszép lény halhatott még meg ilyen kegyetlen módon. Hány gyönyörű sárkány és hány ember? Kétségbeestem, a szívem pedig kegyetlenül kalapált, miközben a szememből egyre csak folytak a sós könnyek.
Nem tudom, mennyi idő telhetett el így, mikor észbekaptam, már csak azt láttam, ahogy két vadász elvitte Napmadár elernyedt testét.