- AZ ÖRDÖG JOBB KEZE -

Prológus

Minden nap annyi arcot látunk. Rengeteget.
A munkhelyem sajnos olyan, hogy 300 ember suhan el nap mint nap előttem. Vannak köztük visszajárók, de nagyobb részük egyszer, vagy kétszer fordul meg nálunk, vagy csak simán átutazóban vannak, és én csak apró pillanat leszek a történetükben. Sokakkal én is ugyan így vagyok, nem sértődök meg. Mindenki a saját világában él, a saját történetét szövegeti. Általában csak én vagyok a kedves kasszás, vagy aki ellő egy viccet, mikor kínos a szitu. Vagy az vagyok aki a kávét készíti, miközben te felsorolod mit akarsz majd bele rakni. Vagy csak az vagyok, aki éppen akkor mossa fel a követ, amikor belépnél a benzinkútra. Száz arcom van, száz fajta elképzelt eseményhez.

Péntek 14:30
A mai arcom kasszásnak volt festve, így ebben a pozícióban feszítetem a pult mögött.
Az egyenpólóm anyagában úgy érzem magam, mintha épp megsütnének. A nyár elején járunk, így nem a legkényelmesebb szerelés ez a szar anyagú felső, na meg a hosszú fekete nadrág. De nem panaszkodom. A légkondi legalább megy, és egy hideg üdítő kacsingat rám magam mellől a pulton. Ez még egy jó nap is lehet, ha senki sem bosszant fel.
-Van kedved mosdót takarítani? - szólal meg mögöttem Josh.
Ő az a tipikus kolléga, akinek mindenhez van egy vicces megszólalása. Hangulattól függ, de néha vagy mégjobban le visz az életről, vagy feldob. Szeretem.
Haja már enyhén Mikey egeresedik, szemüvege pedig meglepően illik a kedvesen idősödő arcához. A harmincat súrolja, így nem mondhatom rá hogy öreg. Bár sokszor versenyzünk kinek milyen szinten fáj éppen a dereka.
A mai délutános műszakot vele fogom végig nyomni, így próbálom nem szétcseszni a nap elején a derekamat.
-Ha neked van kedved hozzá, inkább átadnám a stafétát a takarításhoz. Örülök hogy még tudok állni, Josh. - mondom, majd a derekamra teszem a kezem, hogy az ujjaimmal kicsit megmasszírozhassam a pontot ahol fáj.
-Ahogy gondolod. Üvölts ha kellek, de tudod hol vagyok. - mondja, majd felcsapja magára a kék gumikesztyűt, és lusta léptekkel elindul a takarítószertár felé.
Legjobban Guffy és Donald kacsa keverékként tudnám őt lefesteni, de még az se adna teljes képet egy olyan rendetlen lélekhez, mint Josh.

Már vagy 20 perce dúdolgatok a kasszába a rádió zenéjére. MEGUNTAM.
Valaki? Akárki?
Mióta Josh elment, egy néni jött be meginni egy gyors pressót. Azóta kihalt a kút.
Éppen a körmömmel kopogok a kasszán, és elhatároznám hogy leülök a kukára, mikor végre kinyílik a fotocellás ajtó. Általában teljes figyelmet szentelek a vevőkre, főleg ha ilyen "sokan" vannak. Kedvesen az ajtó felé kapom a fejem, aztán mosolyogva biccentek a fiatal srácnak aki belép rajta.
Egyetlen pillanat elég volt ahoz hogy megfagyassza bennem a vért. Igen drámaian hangzik, tudom, de olyannyira szexi és aranyos volt egyben, hogy nyálcsorgatva vártam, hogy a kasszához érjen.
Odakint már lemenőben volt a nap, és ahogy az ablakon keresztül besütött az erős aranyozott fénye, csodásan világította meg a betérő alakot.
Égkék szemei drágakőként ragyogtak, ami a kreol bőre mellett feltűnőnek számított. Itt-ott tetkók villantak ki a fehér pólója és a bőrdzsekije alól. Azt mondanám, tipikus rossz fiú. Úgy képzelem el a jelenetet, hogy idelép, elmondja mit szeretne köszönés nélkül, majd a lehető legtaplóbb módon fizeti ki ami kell neki.
Feltűnik a fülében egy fülbevaló, de elfordítja a fejét, így már csak az álla éles vonalát tudom vizslatni a másik oldalon.
Innen a pultból nagyjából olyan magasnak tűnik mint én, de mégis plusz erőt kölcsönözne neki, ha alacsonyabb lenne, meg nem mondom miért érzem így.

Végre idejön hozzám.
-Helllóó... - húzza el a köszönést mély hangjával - Egy kávét szeretnék. Lehetőleg kevés koffeinnel ha lehet. Lehet olyat? - kedvesen kérdez, kíváncsi.
Mosolya olyan gyerekesnek tűnik, hogy egy pillanatra elhiszem, talán rosszul ítélkeztem.
-Szia. Igen, van olyan kávénk, de milyen fajta legyen? Presszó, cappuccino, latte, ristrettó, stb.? - kérdezem, aztán a tábla felé mutatok, ahol ki van rakva a kínálat.
Tudom hogy nem járt még itt. Ha már járt volna, ő rá emlékeznék. Ilyen szemekre biztos.
-Hmm. Legyen mondjuk latte. Abból pedig karamellás. De sós. - mosolyog, amikor látja hogy feldolgoztam az információt.
-Rendben. Elvitel vagy itt fogyasztás? - kérdezem mielőtt felütöm a kasszán.
-Elvinném, kérlek.
Szinte azonnal kifordult a szívem a helyéről. Elszállt a remény, hogy netán tovább nézhetem őt mint pár perc. Meg akarom őt jegyezni, nem elfelejteni mint a többi mindennapi arcot, mert ő nem az. Nem mindennapi.
-Oké. Más valamit?
-Nem kérek, köszi.
-3 dollár, és 20 cent lesz.
-Kártyával fizetnék.
Innen már egyszerűen bólintok. Elsuhanok a kávé géphez, majd mikor hallom az ismerős pittyogást a termináltól, elkezdem készíteni a lattét.
Közben a srác is odajön a pulthoz, ahol át tudja majd venni tőlem a kávét.
-Hány éves vagy? - kérdezi, de mintha nem is érdekelné igazán, elkezdi piszkálni a cukros zacskót amit oda raktam neki.
-Az éven leszek huszonegy. Te? - kérdezek vissza.
Elmosolyodik, majd gyönyörű szemeivel rám néz.
-Mennyinek nézel? - suttogja.
Érzem hogy hangjától libabőrös lesz a karom.
Miután felhabosítottam a tejet, bele öntöm a pohárba. A kávé kar alá rakom, és megnyomom a latte gombot. Miközben a gép elkezdi lefőzni a kávét, ránézek a srácra.
Alaposan végignézem az arcát, a néhol megjelenő anyajegyeket, és a mosolyráncait, amik édesen fiatalítják őt. De aztán újra bele nézek a szemébe, és mintha sokkal idősebb lenne a tekintete, mint az arca. Sosem éreztem még ilyet, és ezt se igazán tudom hova tenni.
-Huszonnégy? - nyelek egyet ahogy kiejtem a számon.
Felnevet a zavaromon, így inkább újra a kávéjára koncentrálok.
-Jó lélek vagy, Ada. Kár érte. - mondja, és egy pillanatra megvillan valami a szemén, valami nyugtalanító. Szavai összezavarnak.
Megfogom a papír poharat, majd eléhelyezem.
-Nem értelek... - szinte suttogom a szavakat. Megdermeszt a tekintete.
-Ada! - hallom a raktárból Josh hangját.
-Pillanat! - kiáltom vissza, majd újra ránézek a srácra - Honnan tudtad a nevem?
Szeme a kitűzőmre téved, ahol ott virít a nevem. Fejben a homlokomra csapok.
-Menj segíteni a kollégádnak. - elmosolyodik, majd kibontja előttem a barna cukros zacskót.
Bólintok, aztán hátra iramodok a raktárba.
-Igen? - keresem Josht, mire meglátom ahogy az egyik szekrényen csimpaszkodik. Próbál levenni valamit a polcról.
-Mi a szent szart csinálsz, jóember?! Mássz le onnan!
-Segíts! Hozz ide valamit amire ráléphetek, vagy tarts bakot.
Oda lépek alá, majd összekulcsolom a kezem a lábánál, és megvárom hogy bele lépjen. Ügyesen megtartom, aztán lehuppan mellém a padlóra.
-Huh. Köszi. Már azt hittem sosem jutok le. - nevet kínosan.
-Legközelebb használj létrát, nagyokos. - mondom, majd leporolom a kezemet.

Hallom ahogy tovább pakolászik, miközben vissza megyek a kasszához.
A srácnak már hült helye, de a kávé még mindig ott van.
Miért hagyta itt?
Bele nézek a pohárba, és látom hogy tele van. A megbontott cukros zacskó is ott volt. Nem borította bele.
Szétnézek, várok. Lehet elment a mosdóba.
Viszont fél óra elteltével se kerül elő, és érzem hogy nem is fog.
Megfogom a poharat, és berakom a mosogató mellé. A pohár alatt észre veszek egy érmét. Nem szokványos pénznemnek tűnik. Aranyozott, a felületén pedig egy öt ágú csillag van. Ahogy elvenném, megégeti a kezem. Felszisszenek, és megnézem a nyomot amit hagyott a kezemen. Felsikoltok ahogy látom, a tenyerembe égett a mintája.
A szemeim könnybe lábadnak.
-Baj van? - kérdezi Josh, majd mellém lép. A kezemet szugerálom, mire Josh is ránéz.
-Én...nem tudom mi történt. Egyszer csak megégetett.
-Hol? Mi? - kérdezi, és úgy keresi az égés nyomot, mintha nem a legfeltűnőbb dolog lenne a kezemen a piros csillag.
Érzem is ahogy a bőröm égett szaga megcsapja az orromat.
-Az érme. A tenyeremet! - mondom, hogy nézzen már bele.
-Érme? Figyu, ha nincs nyoma nem vészes. Tedd hideg víz alá, aztán az majd segít rajta.
Hitetlenül nézem ahogy távozik. Előkapom a telefonomat, majd a kamerát megnyitva a kezem felé irányítom. Nem hiszek a szememnek, ahogy a kamerán nem látom a csillagot.
-Képtelenség. - suttogom magam elé.
Végigfut a tarkómon a hideg, aztán előveszem az elsősegély dobozt a pult alól, és körbe tekerem egy fáslival a kezemet.
A fájdalomtól lüktetni kezd, és a sírás kerülget tőle folyamatosan.
Az érmét keresem a szememmel a földön. Mikor megtalálom, fogok egy gumikesztyűt, felhúzom a nem sérült kezemre, és óvatosan felveszem a gyönyörűen veszélyes tárgyat. Jobban megvizsgálom, és feltűnik hogy az érme szélére felvan vésve egy felirat: „Vidi satanam sicut fulgur de caelo cadentem."
Latinnak tűnik, ami megrémíszt. Ki volt ez a srác? Miért hagy ilyet itt nekem? És hová tűnt?

* Láttam a Sátánt, mint villámlást lehullani az égből. / Lk. 10,18 /