🥀

Chapter 5

Miután Erik kirohant a kunyhóból, én dermedten feküdtem az ágyban, egy gyenge selyem plédet tekerve magamra felálltam és el battyogtam az ablakig, ekkor láttam hogy Erik véresen és piszkosan harcol egy ellenfelével, féltem és rettegtem nehogy baja essen vagy megsebesüljön mert az elmúlt napokban érzelmeket kezdtem el iránta táplálni még magam is furcsálltam, nem akartam hogy valami baj történjen vele, fontos volt számomra és beleszerettem ezért fogtam magamat és minden bátorságomat össze szedve, felöltözve ki futottam.

Erik és az ellenfele közé álltam és szét nyitottam karjaimat, ekkor már tudtam hogy nagy hibát követtem el.
-Álljatok le, nincs okotok a harcra.
Kiabáltam és próbáltam felbontani a haragot de ezzel csak rontottam a jelenlegi helyzeten mert egy hatalmas ütést éreztem a tarkómon, a földre borultam és forgott velem a világ.
-Nem meg mondtam hogy maradj bent!? A kinti világ veszélyes!? Hogy képzelted hogy kijössz egymagad egy harc közepén!? Meg is halhatsz!?!?

Erik fölém magasodva ordította torka szakadtából ezeket a mondatokat és kissé megijedtem, úgy láttam nem önmaga, főleg amikor kezdett ki élesedni a látásom és ekkor vettem észre hogy pirosan izzik a szeme és szemfogai élesebben kinn vannak, erek jelentek meg a szemei alatt így jobban megrémültem, nem tudtam mitévő legyek.
-Nem ez nem lehet igaz, nem nem lehetsz egy közülük, én én bíztam benned.
Mondtam ezeket a mondatokat magamban félelemmel tele.

-Nem, ezt nem hiszem el, én én sajnálom, nem akartalak megrémiszteni, istenem, kérlek bocsáss meg nekem.
Mondta nekem őszintén és szemfogai vissza húzodtak, az erei eltűntek, és szemei vissza változtak eredeti állapotba.

Nem igazán tudtam hinni neki, hazudott és össze törte a szívemet, ezért a talpaimmal ellöktem a mellkasánál fogva és felpattanva ahová láttam elfutottam a ködbe.

Hallottam a lépteit de nem néztem hátra, őszintén, szégyenszemre féltem attól a személytől akibe halálosan beleszerettem és úgy éreztem ő számomra az igazi, féltem attól a személytől akivel órákkal ezelőtt szenvedélyesen szeretkeztem és láttam a szemeibe hogy érző lény, de most hogy láttam valódi arcát rájöttem hogy ő is ugyanolyan szörnyeteg mint a többi.

-Liz kérlek várj, Elizabeth kérlek had magyarázzam meg a történteket, kérlek hagyd hogy elmagyarázzam.
Futott utánam közben pedig hallottam a szavait.
Nem akartam meghallgatni az üres szavait ezért gyorsabbra vettem a futásomat bár az igazat megvallva kezdett be görcsölni a lábam és a testem minden egyes porcikája.

-Hagyj békén Erik kérlek, nem akarok veled beszélni, nem akarlak téged látni és nem akarlak érezni téged.
Hazudtál nekem.
Ordítottam mindezt ekkor éreztem a vállamnál egy gyenge fordítást és Erik mellkasának ütköztem.
-Elizabetb én csak meg akartalak téged óvni az igazságtól.
-Óvni!? Miket hordasz itt össze!? Azt hiszed így jobb hogy utólag tudtam meg hogy egy szörnyeteg vagy!
-Nem vagyok szörnyeteg Elizabeth, csupán régen a falunkban támadás történt és vámpírrá változtam, nem tudok azóta se megbírkozni a tudattal hogy ártatlan emberek vérével kell életben tartanom magam.
-Hát épp ezaz, a te fajtádból akartak engem megölni, halott lehetek ha a közeledben vagyok, és én nem akarok meghalni.

Mondtam közben könnybe kezdtek lábadni a szemeim.
-Sosem bántanálak Elizabeth, fontos vagy nekem és meghalnék érted.
Mondta és közben nyomott a homlokomra egy csókot, őszintének tűnt.
-Erik..
Mondtam volna tovább de az ujjai rá telepedtek ajkaimra.
-Ne beszélj, ígérem mostantól mindent elmondok és nem lesz közöttünk titok Édes.
Mondta kedvesen és egy csókkal hintette be húsos ajkaimat, ekkor éreztem a hátamban egy szúrást ami miatt felssziszentem és hirtelen sötétté vált minden...elkábított.