🥀

Chapter 1

1908.Chicago

Reggel volt, a nap már feljött az égboltra és a selyem függönyön keresztül a sugarai az arcomra világítottak.

Fáradtan felkeltem mivel éjszaka folyamán rémálmok gyötörtek és keveset aludtam, sajnos amióta a húgom pár hete elhunyt ezáltal folyamatosan őt látom és a halála okát, így sajnálatos módon minden este rosszul alszok és keveset, főleg mert abban a tudatban elaludni hogy tudtam volna rajta segíteni és megmenteni az életét de gyáva módon elfutottam, szörnyű érzés, azóta magamat marcangolom és legszívesebben vissza tekerném az időt és megakadályoztam volna a halálát.

Mikor némileg felébredtem és nem éreztem magam annyira kómásnak ki battyogtam a konyhába ahol megcsapott a hideg csípős idő, a konyhában köd volt és pára és úgy éreztem megfagyok, körbe néztem és láttam hogy nyitva van az ablak ezért gyorsan oda futottam és be zártam, körbe néztem édesanyámat szemlélve és keresve.
-Anyám? Anyám itt vagy?
Kérdezgetem hangosan körbe de hang nem szólalt vissza ezért fogtam magam és a konyhán keresztül a nappali felé vettem az irányt hogy be gyújtsam a kandallót.

Miközben léptem megláttam a kanapén ülve édesapámat italba roskadva aludni pár üveg italt tartva a kezébe ezért oda mentem hozzá és elvettem tőle az üveget és végig simitottam az arcán.
-Ne haragudj apám, tudom hogy az én hibám.
Suttogtam neki könnybe lábadt szemekkel mert amióta a húgom meghalt azóta italba fojtja a bánatát.

Mikor a kandallóhoz léptem meglepedtem vettem észre hogy nincsen feldarabolva fa ezért nem tudtam be gyújtani és rendesen meleget csinálni a házban ráadásul édesanyámat sem találtam ezért első dolgom volt őt megkeresni.

Első gondolatom az volt hogy a pajtában fogom megtalálni mivel az állatainkat minden reggel el kell látni, megetetni, megitatni, rendbe szedni ezért oda siettem a pajtához és ekkor láttam hogy magába roskadva eteti az egyik szamarunkat.

-Anyám...
Halkan megszólítottam.
-Bekah!?
Fordult felém felcsillant szemekkel.
-Nem anyám, én én Lizzie vagyok Elizabeth, Rebekah..Rebekah meghalt édesanyám.
Mondtam neki, sírás szélén állva.
-Te!
Mordult rám és felállt a székről és agresszívan kezdett el hozzám közeledni.
Kissé megijedtem de tartottam magam ekkor megszólalt.

-Te miattad halt meg az egyetlen kicsi lányom!? Te miattad halt meg!? Te vagy az oka annak hogy már nincs köztünk és nem élhetünk együtt mint egy boldog család!?!?
Ordította torka szakadtából ekkor össze törtem lelkileg de tudtam hogy az ital beszél belőle de azt is tudtam hogy minden szava igaz.

-Anyám, te te nem voltál ott a halála napján..nem nézted végig ahogy meghal..tudom..tudom hogy én vagyok a hibás de én én mindent megtettem és nekem is szörnyű érzés hogy már nincs velünk!
Mondtam remegő hangszinnel és kissé megemeltem a hangom.
-Hazudsz!
Vágta hozzám.
-Nem hazudok!
Szóltam vissza.
-Ha te nem lennél a föld színén akkor a húgod még mindig élne mert te miattad hurcolták el, és te miattad hitte azt mindenki a faluban hogy vámpírjárta hely, nem veszed végre észre hogy te miattad van minden!? Te miattad!?

Ordította, én pedig sírva ki futottam a pajtából egyenesen ahol a húgomnak a sírhelye található és sírva le rogyodtam elé.
-Ne haragudj hugi, ne haragudj, könyörgöm bocsáss meg én mindent megtettem..én mindent megtettem annak érdekében hogy megmentselek..te ugye hiszel nekem!? Ugye te hiszel nekem húgom!? Senki más nem látta..senki más nem volt ott..senki más nem tudja az igazságot hogy én igyekeztem és próbálkoztam!?

Mondtam sírva és eldőltem a sírján és már annyira sírtam hogy álomba szenderültem.