Időtlen Kötelék II.: A Remény Fénye

40. fejezet

A lázadó fiúktól és az őket kisérő két boszorkányból álló furcsa karaván néma csendben lopakodott ki Jégsziromból. A régi vaskaput használták, ahol már korábban is kiszöktek. Odakint pedig vadregényes táj fogadta őket. Az éjszaka hangjait, csak a kis csapat nevetése törte meg, ahogy szabadon futhattak a tiszta ég alatt. Olyanok voltak, akár a gyerekek és Caleb csak akkor jött rá, mennyire hiányzott neki az életének azon része, amikor kedvére mászkálhatott a rengetegben. Amikor még az volt az egyetlen gondja, hogy reggelje visszaérjen, még az előtt, hogy Nicholas ébreszthette volna.

Az út azonban sokkal hosszabb volt, sem minthogy futva megtegyék, így fokozatosan lelassítottak, végül gyalogoltak a sötét fák és ösvények között.

Ksora és Eric viszont viszolygott az erdőtől. A boszorkány például egy pillanatra sem maradt le Salinae-től és dacára annak, hogy nem először hagyták el a kastélyt, csaknem sikítófrászt kapott, amikor furcsa zajokat hallott, míg Eric a gyáva oroszlánt is megszégyenítve viselkedett. Elég volt egy gyanúsabb széllöket és a szőke fiú vissza akart iszkolni Jégsziromba. Mondván, rá már nincs szükség.

– Na-na-na! – hadarta Caleb, mikor elkapta a fiú karját és visszahúzta. – Jössz vissza! Ne legyél már beszari. Nem lesz semmi baj, itt vagyunk veled.

– Haza akarok menni! – nyűszített.

– Jó! – engedte el a herceg. – Menj! Mi tovább megyünk.

– De...de – dadogta Kyle fia. – Nem jöttök velem?

– A tovább megyünk ezt szokta jelenteni.

– Kisherceg, ugye csak szórakozol velem? Há' mit csináljak én egyedül?

– Nagy fiú vagy már – jegyezte meg Nathaniel. – Hazatalálsz. Bár ha rám hallgatsz, a gróf háza közelebb van, mint a kastély. Az öregek örülni fognak neked. Arra van az ösvény, – mutatott jobbra. – Bátrak bátyja. Lehet menni.

Eric végignézett a sötét fákkal, bokáig érő gazzal körbevett úton, de mire válaszolhatott volna, a fiúk már elindultak.

– Hé, itt ne hagyjatok! – kiáltott utánuk és sietve elfutott. – Várjatok már meg, na!

Barátai csak némán összemosolyogtak, ám Calebnek feltűnt, hogy Salinae igen csendben van. Odalépett hozzá és összekulcsolta az ujjaikat.

– Minden rendben?

– Persze, csak minél közelebb megyünk, annál nagyobb gombóc van a hasamban. Nem akarom, hogy ez rosszul süljön el. Bár, azzal, hogy beviszlek, leleplezlek és megszegem a koven szabályait.

– Az mit jelent?

– Ki is közösíthetnek.

– Ezt eddig nem mondtad – állt meg az úton aggódva. – Linae!

– Ott a feltételes mód. – magyarázta a lány.

– Fiúk, visszamegyünk! – szólt hátra barátainak.

– Éljen! – fordult rögtön sarkon Eric.

– Miért?

– Caleb, ez..

– Nem fogom hagyni, hogy ezt tegyék veled, Salinae. – védelmezte a lányt. – A koven a családod.

– Csak néhány lány, akit ismerek.

– Akik melletted voltak, mikor a legnagyobb szükséged volt rájuk. Nem kockáztathatom meg, hogy kiközösítsenek miattam. Ksoráról nem is beszélve. El se indultunk volna, ha ezt mondod.

– Nézd, így is szörnyű napom volt. Mint mondtam, ott a ha! Ksorával megbeszéltük a dolgot. És vállaltuk a kockázatot. Te és a fiúk már annyit tettek értünk, rengeteg dologról lemondtatok. Ideje ezt viszonozni. Azzal, hogy itt vagy, – tette kezét a karjára, egészen közel állva hozzá. – hogy visszakaptalak, rájöttem, hogy igazad van. Talán rossz helyen kerestem a családomat. Lehet – nézett a lázadókra. – Végig ott volt az orrom előtt.