Árny Nélküli Lovag

5. Fejezet

Informatív Reggel

 Halvány lila fény lepte el arcát. A fájdalom csökkent ahogy egy meleg érzés árasztotta el.

_ Rendbe fog jönni Sang? – Kérdezte Goram aggódva.

– A mérget sikerült eltávolítanom a véréből, de attól tartok a heg meg fog maradni. – Válaszolt az elöljáró.

Weka óvatosan kinyitotta a szemét és egy pillanatra megijedt amikor meglátta az arcát érintő kéz és annak tulajdonosát.

– Ne félj kicsi nem bántalak. – Nevetett rá az elöljáró. – Tegnap is megijedtél amikor megláttál.

– Te miért vagy más? Kérdezte félénken aggódva.

– Ilyet nem szabad kérdezni Wekácska. – Korholta le Goram.

– Nincs semmi baj a fiatalok kíváncsiságával. – Mosolyogva nézett le a lányra Kyhsa. – Sangaron egy Nyxary velünk Sylvanixekkel ellentétben.

– Sylvalix? Nekem Goram azt mondta Elf vagy. – Mondta Weka megszeppenve és értetlen.

– Csak az ostoba emberek hívnak minket Elfeknek, kicsim és Sylvanix nem Sylvalix. – Kuncogott Kysha.

– Sangaronra meg azt mondjuk Sötét Elf – Vigyorgott Goram. – Érted mert neki sötétebb a bőre.

Sangaron finoman rátette kezét Goram vállára és bár mosolygott alaposan megszorította amiből Weka semmit nem vett észre. Goram csak vigyorgott rá. Sangaron egy elegáns sötétzöld köpenyt viselt, finom aranyszálakkal díszítve, amely az erdők szín és motívumait idézte. Alatta sötét bőrmellvért ölelte körbe karcsú alakját, diszkrét ezüst díszítésekkel, melyek minden mozdulatára finoman csillogtak. Karjain és vállain könnyű ezüst páncéllemezek biztosítottak védelmet, miközben rangját aranyszállal hímzett sötétzöld selyem inge és oldalán viselt, ében fa nyeles, ezüst mintázatú tőre emelte ki.

_ Shade merre van? – Érdeklődött Weka.

– Shade a tábortűz mellet áll és vár minket. – Mosolygott rá Kyhsa.

"Shade..." Szaladt vidáman Weka hozzá. "Már jól vagyok". Mondta miközben szinte bele csimpaszkodott ahogy átölelte. Rezzenéstelen hangon mondta, hogy "Jól van" miközben kezét a lány fejére tette. Amikor a többiek csatlakoztak hozzájuk Sangaron tanácsára meg kezdték a reggelit a táborban, bár a hajnal eseményei erős árnyékot vetettek a hangulatra. Egy darabig szinte fojtogató néma csendben fogyasztották az erdei gyümölcsök sajtok válogatott fogásait. Néhány sült madár is helyet kapott az asztalon amikhez remekül illettek az erdő vad gyümölcseinek íz világa. Három hosszú faasztalnál ültek a tábor lakói, asztalonként alig tíz tizenöt fő. Shade, Goram, Kysha, Weka, Sangaron és még egy Elf egy kör alakú asztalnál ültek. A tűz ropogása és a hajnali szellő susogása mellett az asztalok körül gyülekező elfek lassan oldódni kezdtek. Az étkezés során a természet hangjai – a távoli madárcsicsergés, az ágakon ugráló mókusok zaja és a fák közötti enyhe szellő – finoman szőtték át a csendet, és kezdtek enyhíteni a hajnali rémálmok okozta feszültségen.

– Ha jól sejtem nem a ma hajnali volt az első ilyen esett. – törte meg a csendet Goram.

– Nem. Valóban nem az első. – Ismerte el Sangaron, kicsit fáradt, beletörődött hangon.

– Gyakran előfordul? – Kérdezte Goram érezhető aggodalommal.

– Egyre gyakrabban. – Válaszolt Kysha dühvel a hangjában.

– Mik voltak ezek? – Kérdezte Weka picit félős, de érdeklődő hangon.

– Morbyfosser – Felelt Shade a szokásos színtelen hangon.