Mi & MI

Mályvacukor

"Let it be, let it be, let it be, let it be
Whisper words of wisdom, let it be"*

Az utolsó gitárakkordok is elhaltak az éjszakában. Csak a tábortűz pattogott tovább vidáman.

- Kér még egy mályvacukros-kekszes-csokis csodát?

- Isten őrizz! Már így is degeszre ettem magam! - rázta a fejét Olivia.

- Ne feledje a bölcsesség elsuttogott szavait: amit ma megehetsz, ne halaszd holnapra!

- Kösz szépen, Mr. Bölcs Elme! De nem szeretnék úgy kinézni, mint egy szárazföldre vetett bálna!

- És a próféták üzenete?

- Ne strapálja magát, Trash! A Beatles aligha volt a próféták gyülekezete, hiába mondta azt a híres mondását Lennon a népszerűségükről.

- Honnan tudja, mi az igaz prófécia? - vette magához az utolsó falat édességet a férfi.

- Ismerem a piszkos kis trükkjeiket - fészkelődött a farönkön Olivia. - A hittérítők is mindig megállítottak régen, kérdezték, hiszek-e a világ végében. Mondtam, hogy persze, hiszen ott lakom. Nem volt humorérzékük.

- Szerencsére nem vagyok hittérítő.

- Csak meg nem értett motoros utcazenész?

- Olyasféle - húzta mosolyra a szája szélét a férfi.

Fene tudja, hogyan keveredtek ebbe a helyzetbe, de Olivia nem is igen foglalkozott ezzel. Jól érezte magát (legalábbis rosszul biztosan nem), és Trash furcsa stílusa elszórakoztatta. A férfi nem viselkedett se tolakodóan, se nyomulósan, nem próbálta lenyűgözni vagy elkápráztatni. Egyszerűen csak zenélgetett, miközben mályvacukrot sütögettek, és eltrécseltek erről-arról, mint két, véletlenül egymás útjába keveredett, átutazóban lévő idegen.

- Hogyan kapta a nevét? - kíváncsiskodott Olivia. - Jaj, bocsánat, nem szeretnék tapintatlan lenni!

- Semmi gond - majszolgatta a kekszeket a férfi. - A szüleim furcsa emberek voltak, azzal a feltett szándékkal, hogy lépten-nyomon jól kitoljanak az egyetlen fiacskájukkal.

- Ezek a fránya szülők...

- Nekem mondja? Nem, ki kell ábrándítanom, semmiféle ilyen rejtélyes és misztikus háttere nincsen. Még ártatlan ifjúkoromban zenélgettünk néhány haverommal a szüleim garázsában. Trash metalt játszottunk főleg, az őseink legnagyobb örömére. Én voltam a banda szólógitárosa és az otthonunkat adó garázs "házigazdája", így aztán rajtam ragadt ez a stílusunkat fémjelző név.

- Fel is léptek?

- Az emberiség legnagyobb szerencséjére nem. Szép volt, jó volt, szívesen emlékszem vissza rá, de a zenénk művészeti értékéért nem tenném tűzbe a kezem. Elmúlt, és csak a becenév maradt. A régi haverok még mindig így hívnak, ha néha összefutunk, ami egyre ritkábban fordul elő. Ők már megállapodott, középkorú családapák, akik kertes házban laknak és a gyerekeiket nevelgetik. Én meg csak itt motorozgatok a nagyvilágban.

- És a sport? - hajtotta oldalra a fejét Olivia.

- Futballoztam - vonta meg a vállát Trash. - Sose voltam egy izomkolosszus, fürge ellenben igen. Nem hiszem, hogy profi játékos lehettem volna valaha is, de elég hamar költőivé vált a kérdés. Jött egy csúnya baleset, szilánkosra törtem a bokámat, azóta is viselem a nyomát. Így tört hát derékba a zenei és a futballista karrierem egyaránt.