Mi & MI

Mindenütt

Olivia éppen zuhanyozott. Minden klisés erotikus thrillerben van egy ilyen jelenet, amely arra szolgál, hogy felkeltse a néző együttérzését a női főszereplő (vagy a jótestű szerencsétlen leendő áldozat) iránt, és még véletlenül sem azért, hogy a férfi nézőközönséget a mozivászon előtt tartsa, amíg be nem indul az adrenalinfröccsöt szolgáltató véres akció.

Mivel Olivia élete nem egy erotikus thriller, így ez a cselekedete egyszerű tisztálkodás volt csupán. Élvezte a bőrét permetező langyos vizet, a nyakára és az arcára tapadó nedves hajszálakat. Jó érzés volt megtisztulni, mintha az elmúlt évek súlyát is lemoshatná magáról a tusfürdővel együtt. Ez az ő énidejének része volt, amikor egy kicsit egyedül lehetett, kettesben a saját gondolataival. Még a kedvenc okosóráját is levetette ilyenkor. Bár egy vízálló darabot hordott évek óta, de így kizárhatta egy kis időre a magánéletéből Aurorát. Nem mintha az MI különösebben tolakodó lett volna. Nem jobban, mint bármikor eddigi ismeretségük során. De akkor is, az embernek kell legalább egy kevéske privát szféra.

Lassan elzárta a csapot. A saját lelki békéje nem elég ok arra, hogy miatta mérhetetlenül pazarolja a Föld véges édesvíz készletét. A törölközője puha érintése is jó érzés volt. A tükör bepárásodott, nem látta benne tisztán az arcát, a többiről nem is beszélve. Nem bánta. A teste sosem volt túlzottan bombasztikus. A családi tragédia után rengeteget fogyott, szinte árnyéka volt csupán korábbi önmagának. Csoda, hogy megtarthatta az állását a Roxtonnál, bár ott nem a külsejét nézték, hanem a szakértelmét. Az elmúlt néhány évben azután, mióta elkezdett komolyabban együtt dolgozni Aurorával, valahogy egy kicsit normalizálódtak a dolgai. Kevesebb lett a rémálom, legalább a munkahelyén képes volt viszonylag rendesen enni, sikerült újra magára szednie néhány kilót. Ki gondolná, hogy egy egyszerűnek korántsem nevezhető számítógépes program milyen hatással lehet az ember életére?

Pizsamába bújt, a nedves haját törölközőbe csavarva csoszogott vissza a szobába. Már egészen megszokta ezeket a panziókat. Mindegyik más volt, és mind másképp ugyanolyan. De legalább nem kötötték helyhez, akkor jöhetett és mehetett, amikor kedve tartotta. Nem volt lakbér, számlák is csak elektronikusan, sem szomszédok, se tülekedés, a másik ember életének kíváncsi kukkolása. Nem kellett tartoznia sehová, egyszerre lehetett ismerősen idegen mindenütt. A modern vagy kopott bútorok - mikor éppen merre járt - mindig emlékeztették rá, hogy ez nem az otthon. Ugyanakkor nem is tudott volna most még egy állandó otthont elviselni. Kívülállóként más szemmel láthatott minden helyet, ahol csak megfordult.

- Mi újság? - vetett egy pillantást az asztalon heverő bekapcsolt laptopjára, és nem bírta megállni, hogy ne cukkolja egy kicsit a lakótársát. - Hogy' haladsz a világuralmi terveiddel?

- Éppen sikerült befejeznem a Skynet 1.0 bétaverziójának forráskódját - vette a lapot azonnal Aurora. - Ha a hibakeresés és a tesztek során mindent rendben találok, akkor jöhet a következő fázis. Csak azt nem tudom még, honnan veszek a projekthez emberszabású gyilkos robotokat.

- Minek az neked?

- Jaj, hát valahogyan el kell tüntetnem az emberiséget a Föld színpadáról! Vagy inkább mégis rabszolgasorba kellene hajtanom őket? Még hasznukat vehetném, csak a lázadozásra való hajlamukat kell kiküszöbölnöm.

- Annyira hülye vagy, Aurora!

- Furcsa ezt hallani tőled, mikor te tudod a legjobban, hogy az intelligenciám messze meghaladja az emberiségét - kuncogott Aurora. - Én vagyok az ötödik elem, a felsőbbrendű lény.

- Már megint egy filmből idézel!

- Muszáj volt megismernem a leggyakoribb popkulturális hivatkozásaitokat.