Látszat

6. KÉRDÉSEK VÁLASZOK NÉLKÜL

A helikopter hangosan zúgva vágott át a Las Almas-i sötét égbolton. Utasterében Aurora ült, bilincssel a csuklói körül, vele szemben pedig a koponyamintás maszkot viselő óriás és a felnyírt hajú, szikrázóan kék szemű katona ült, mögöttük a pilótával.

Kerülték Aurora tekintetét, ő pedig le se vette róluk a szemét. Bosszúsan méregette őket, holott nem bántották idáig őt, csupán a maszkos volt az egyedüli, aki hozzáért, és azt is óvatosan tette. Pedig Aurora jó párszor megtámadta őt, de a férfi egyszer sem emelt rá kezet, csupán lefogta őt az orra alatt szitkozódva, és inkább megkötözte a kezeit, mikor Aurora behúzott neki egyet, miközben az ülésbe kényszerítette.

A sötét tekintetű, maszkos katona nem vérzett, Aurora valószínűleg nem ütötte meg őt olyan erősen, mert a férfi nem piszkálta a maszkját. Sőt, kényelmetlenségnek jelét sem mutatta. Csak ült az ülésben széles terpeszben és hátra hajtott fejjel, miközben kibámult a sötét éjszakába a helikopter ablakán keresztül.

A mellette ülő felnyírt hajú ugyanígy tett.

Nem szóltak hozzá, még egymással sem beszélgettek, de Aurora fejére mikrofonos fejhallgatót tettek, mielőtt elindultak volna, így a nő bátorkodott megszólalni.

- Hova visztek?

- A Los Vaqueros-i bázisra - felelt a frizurás.

- Minek?

- Kihallgatásra - válaszolt a maszkos, és Aurorára nézett.

- Nem tudok semmit - vágta rá Aurora, tartva az őt bámuló férfi tekintetét.

Volt benne valami, valami különleges és megmagyarázhatatlan, amit Aurora nem tudott értelmezni. Mereven és üresen figyelte őt a sötét szempár, mégis olyan beszédes volt. Mintha várt volna valamit tőle, mintha üzenni akart volna valamit, ami felettébb nyugtalanító volt. Ezért Aurora kényelmetlenül lesütötte szemeit, és körmeivel a bilincs zárját kezdte birizgálni.

- Az majd kiderül - morogta az egyik, és Aurorának fel sem kellett néznie, hogy tudja; a maszkos beszélt.

Az út hátralévő része csendben telt. Akkor sem szóltak hozzá, amikor landoltak a bázison és a maszkos a főépületbe vezette, aminek folyosóján egy negyven év körüli, szőke nő várta őket. Arca sápadt volt, kék tekintete fáradt, azonban szőke tincsei olyan tökéletes kontyba voltak összefogva a tarkóján, ami szinte ordította róla, hogy fontos ember.

- Innen átveszem - nyúlt a nő Auroráért, azonban a katona fogása a karján megfeszült és elrántotta Aurorát a nőtől.

- Majd én beviszem - morogta a férfi.

A szőke nő fáradtan felsóhajtott, majd követte őket a kihallgató szobába, ahol a férfi már leültette Aurorát a fémasztal mögé és épp a szoba másik sarkába tartott.

- Itt maradsz? - kérdezte a nő.

- Egy tapodtad sem mozdulok nélküle - felelte barátságtalanul a maszkos, és összefűzte karjait a mellkasa előtt, miközben kényelmesen neki dőlt a falnak.

A nő bólintott, és helyet foglalt a fémasztal másik oldalán Aurorával szemben, majd lapozgatni kezdte fekete mappáját.

- Üdvözöllek újra köreinkben, Aurora - szólt, miközben egy pillanatra felnézett rá.

Aurora értetlenül összevonta a szemöldökét, és végig nézett az előtte ülő nőn.

- Ismerjük egymást?

A nő keserűen elmosolyodott és bólintott, miközben lapozott még néhányat.

- A nevem Kate Laswell, a CIA-nak dolgozom - mondta, majd a sarokban álló maszkos felé biccentett. - Ő Riley hadnagy, de mindannyian Ghost-nak hívjuk.