You And Me

1

Szóval csak voltam. Ott, a buszon, az Irina mellett ültem (igen ilyen furi nevek lesznek!!!) és beszélgettünk az élet nagy kérdéseiről.

-Szerinted Tanjiro vagy Inosuke jobb? -kérdezte, én pedig elkezdtem gondolkozni, mivel mindkettőjüket egyszerűen imádom

-Hm.. Tajiro, mert neki a húga Nezuko és imádom Nezuko Chaaaaan-t. -vigyorogtam, ő pedig bólintott. Aztán mint mindig, ugyan úgy egy pár másodperc után lefagyott a mosoly az arcomról.

-Mosolyogj már valamikor rendesen.. Nézd, itt egy kiscica -mutatott a Ponterestjén egy macskás képet. Hát szerintem nem volt cuki. Vagyis, én inkább ilyen fiúsabb dolgok iránt érdeklődök, kivéve az Anime meg a K-Pop -ugye milyen cukii?? -kezdett el olvadozni

-Hát szerintem nem -vontam vállat össze ráncolt szemöldökkel

-Ajj már.. -ment el teljesen a kedve a cuki macskás képektől -ma lesz tesink. -nézett rám reménykedve

-Igen, hoztam hajgumit. -sóhajtottam fáradtan, mire elvigyorodott.

-Ez a beszéd. Amúgy képzeld eeeeeel~

-Próbálom... -néztem rá kíváncsian, mert még soha semmit nem képzeltetett el velem

-Lett crussom.

-Na ez már érdekesebb mint a macskás képek... -fordultam felé

-És képzeld el, hogy most éppen velünk szemben ül. -biccentett a fejével egy tőlünk kb pár méterre lévő 4-es ülés felé, ahol összesen 3 embert láttam. Két fiút és egy lányt.

-És melyikük az? -kérdeztem

-A szőke. -válaszolta, én pedig elég figyelmesen végig néztem minden porcikáját, majd bólintottam

-Hát, sok szerencsét.

-Kösziii! -kezdett el szerinte 'cuki' szívet formálni a kezével, én pedig minden mindegy alapon vissza néztem még egyszer ahhoz a 4-es üléshez. Hát, igen. Irina crussa kérlek szépen egy kicsit hosszabb hajú, szőke srác, akinek porcelán bőre van. Minden lány típusa az osztályból. Bár ahogy elnéztem, kicsit szégyenlősnek tűnik.

Aztán ránéztem a többiekre is. Azért először is gondoltam, hogy nem a barna hajú tetszik neki, mert ahogy láttam, neki barátnője van, és Irinának soha nem kellene olyan fiú akinek van valakije. Viszont a lányt ismertem. A neve Bianka, és baromi jól néz ki. Igen. Ezt meg kell róla állapítani. Első ránézésre ennyit mondok róla: szoknya, póló, fekete bakancs, barna haj, lila csíkokkal. Egy átlagos német lány. Vagyis nem átlagos, mivel egy átlagos német lány nem jár csak úgy szoknyába, maximum ünnepnapokon.

Utána történt az először, hogy megláttam őt. Mármint Őt. Azt az embert, aki jól néz ki. Aki mindenkinek kell. Tudom, hiszen ismerem. Mindenki tudja, ki ő. Vagyis, az iskolában mindenki tudja ki ő, mivel ő az egyik képviselő. Hasonlítom valakihez. SZJG Cortez. Csak lebarnult bőrrel. Tehát még helyesebb. Jól tanul, jól néz ki, segít, olyan barátnője van, akit mindenki elfogadna, aki szép.. Szinte azonnal lemondtam róla. Mert én sose leszek olyan, ami neki kell.

-Itt vagy amúgy köztünk? -kérdezte Irina, én pedig vissza fordultam hozzá.

-Persze. Csak felmértem milyen társaságban van a crussod. Egyébként ő 9b-s.

-Tényleg? Honnan tudod?

-Láttam már őt.

-Oki. Na az a kérdésem... Vagyis inkább egy kérés. Megtennéd nekem hogy szóba állsz vele? -nézett rám boci szemekkel, aminek bármennyire is ellen akarok állni, sose tudok

-Persze. Megpróbálom. -adtam be a derekam

-Köszi -ölelt meg, viszont én kicsit vissza húzódtam -miért vagy ilyen?

-Milyen? -kérdeztem

-Fura.. -hát, igen. Fura. Nem normális. A legszebb szavak amiket hallok nap mint nap -sose engeded hogy megöleljelek! Meg nem is mosolyogsz! Soha! -duzzogott be -olyan rideg vagy, na.

-És?

-És ez nem normális!

Tudom. Pontosan tudom, hogy nem az. De pontosan meg is van az oka, miért vagyok ilyen. Csak ezt senki nem tudja. Mert senkinek nem mondtam el. Magamba tartom inkább. Mert nem akarom, hogy az emberek aggódjanak értem, hogy azon rágódjanak, vajon most mit érzek, hogy teher legyek nekik. Nem akarom, hogy folyamatosan rám figyeljenek. Ezért megpróbálom magamba megbeszélni mindent, ami bánt, ami fáj. Vagyis, a pszichológusom az egyetlen, akivel ezt meg tudom beszélni. De ő nem olyan, mintha a legjobb barátnőmmel beszélném meg.

-Következő megálló. Burghausen, Stadtplatz. -mondta a monoton szöveget a buszon a hangszóró, innen tudom, hogy megérkeztem a pokolba.

Mindenki elkezdett mozgolódni, felvenni a táskáját, elpakolni a telefonokat, stb. Ezt csak én nem tettem meg és Irina, mivel mi még várni fogunk Katharinára. A busz megállt, és én pedig felálltam, ahogy a mellettem ülő is tette, majd az ajtók kinyitódtak, a diák sereg pedig özönlött ki a levegőre. Mint mindig, mi voltunk az utolsók, mert mi hátul ülünk.

Aztán, vártunk. És vártunk. Aztán megérkezett Kathi.

-Sziasztok. -ölelte meg Irinát. Engem azért nem, mert tudja milyen vagyok. 2 ember van, akinek megmutattam az igazi oldalam. De ők Magyarországon laknak, és messze innen. Nagyon messze.

Viszont, igen. Akkor még nem gondoltam volna, hogy teljesíteni fogom azt, hogy szóba álljak Irina crussával.