You And Me

6

Talán. Mindig ez a szó volt az életemben. A talán és a soha. Reménykedtem a semmiben, feleslegesen. Sose tudtam meg, ki volt az ember, aki megnyugtatott. De nem érdekelt. Viszont gondolkoztam rajta, törtem a fejemet.

Délután volt. Az eső esett, körülbelül október közepe felé járhattunk. Én kint álltam az esőben, nem húztam fel a kapucnimat vagy ilyesmi, csak vártam azt az átkozott buszt. Sokan megnéztek, hisz az eső szakadt, és mindenki felett esernyő vagy a kabát kapucnija volt. Én pedig csak ott álltam, és zenét hallgattam a fülesemmel. Nem érdekelt hogy elázom, nem zavart. A többiek elkezdtek egy csoportba szegődni, innen tudtam hogy itt van a busz, megérkezett. Én nem mentem oda, megvártam, amíg a többiek felszállnak és én utolsóként voltam a sorban, mint mindig. Utálok elsőként felszállni.

A buszsofőr mögöttem bezárta az ajtót, majd valaki leült, valaki állt, és a busz elindult, a sofőrt nem érdekelte, ki mennyire áll kényelmetlen, vagy mennyire nem képes megtartani az egyensúlyát. Én leültem Irina mellé, majd észre vettem hogy az a bizonyos Teló is kb mellettünk fog ülni, hiszen egy négyes ülésnél ültünk, Irina mellettem, Teló legjobb barátja pedig velünk szembe. És a hely mellette üres volt, csak rá várva.

A busz egy 50 méter múlva megállt, majd az ajtó újra kinyitódott, és a felszállók özönlöttek be sorba, újra. Vártam. Hogy mikor fog jönni. Aztán amikor megláttam hogy mindenkit maga elé enged, halványan elmosolyodtam. Aztán ezt az információt is elraktároztam magamba. Majd végig mértem. Jó alaposan. Nike cipő, de nem az a felvágós fajta, hanem régebbi, és látszik hogy megvan neki már egy jó ideje, nincs is olyan jó állapotban. Aztán fekete gatya és sötétkék pulcsi. És az az illat.... Na jó abba hagytam.. Aztán amikor oda ért a barátja mellé, leült. Azaz velem szembe, majd köszönt mindenkinek. Tehát ezek szerint még mindig ismer.

Jól esett hallani a hangját, ki is vettem mindkét fülemből a fülhallgatómat, amit Irina csodálkozva nézett végig, hiszen soha nem szoktam ilyet csinálni, csak egyszerűen ennek a fiúnak a hangja annyira jó érzés a füleimnek, hogy nem tudok betelni velük. És ez csak a hangja... De mindegy.

Nem tudom pontosan mi lehetett a téma, de a szőke srác és Irina nagyon sokszor össze röhögtek meg nevetgéltek. Én pedig csak néztem ki az ablakon, majd egy idő után kezdett zavarni a velem szembe ülő folyamatos engem bámulása, úgyhogy elkezdtem helyezkedni egy kicsit, mert nem voltam ahhoz hozzá szokva hogy valaki ennyi időn keresztül néz engem. Aztán valami csoda folytán egyszer csak vissza néztem, viszont akkor pedig ő abban a pillanatban elnézett tőlem, én pedig kínosan lesütöttem a szemeim, majd vissza néztem az ablakra. Majd a fiú hirtelen megnyomta a stop gombot, és leszállt, ott ahol mindig is szokott. Még egyszer azért végig néztem. Hát nem kellett volna, hiszen már így is tiltott dolgot tettem azzal, hogy megszerettem.

Aztán a következő megállónál én is leszálltam, majd mentem haza.