Leiner Laura - A Szent Johanna gimi 1. - Kezdet

Szeptember 2., kedd

Reggel megint apu vitt suliba. A portán mondták, hogy a titkárságon átvehetem a belépőkártyám, úgyhogy egyenesen oda mentem. Két osztálytársammal is találkoztam (Robi és András), akik a sorban álltak. Mikor sorra kerültem, a titkárnő megkérdezte a nevem, és kiadta a szekrényemhez tartozó számkombinációs lakatot, a diákomat és a belépőkártyámat, ami azonnal feltettem a táskámra lógatott Szent Johanná-s passtartóra. Láttam az idősebb diákoknál, hogy ők is így csinálják.

A folyosón lévő suliboxok közt megkerestem a sajátomat - az enyém pont Virág szekrénye mellett van -, és feltettem rá a lakatot. Miközben bepakoltam a tesicuccom meg néhány tankönyvet, láttam, hogy Virág a nyitott szekrényajtaja előtt áll, kihúz egy hatalmas celluxcsíkot majd a fogával letépi.

- Mit csinálsz? - kérdeztem, mert elképzelésem sem volt.

- Képeket ragasztgatok a szekrényembe - válaszolta.

- Megnézhetem?

Szó nélkül arrébb állt, hogy belenézhessek. A szekrénye belül különböző együttesek posztereivel és kivágott képeivel volt dekorálva, meg mindenféle halálfej, csillag és szív matricákkal, szigorúan fekete-pink színekben.

- Klassz - ismertem el, és elhatároztam, hogy én is kitapétázom a sajátomat. Na, nem ilyen bandák képeivel. De akkor mivel?

- Szerinted melyik a jobb? P!AtD, MCR, FOB vagy TH? Én általánosban a TH-t szerettem, de már nem, most FOB-fan vagyok - közölte. Arcába fésült haja miatt csak a bal szemével nézett rám, de azzal kérdőn.

- Hát - néztem vissza rá tök bénán. - Nem tudom, mit jelentenek ezek a rövidítések - ismertem be.

- Együttesek.

- Nem ismerem - ráztam meg a fejem.

- Ha akarod, küldök neked pár linket, videoklipekről... - vonta meg a vállát.

- Oké, köszönöm - bólogattam, és magamban hálát adtam Virágnak, amiért nem csúfolt ki, hanem teljesen normálisan felajánlotta, hogy elküldi, és akkor megnézem. Ez rendes volt tőle. Az általánosban állandóan halálra cikiztek, mert zenékkel sosem voltam úgy igazán képben. - Neked ő a kedvenced? - néztem be újra Virág szekrényébe, ahol egy pasi képe legalább harmincszor volt felragasztva.

- Ő Pete Wentz! A Fall Out Boy gitárosa.

- Aha. Értem - bólintottam. Megint tanultam valamit.

Otthagytam Virágot, aki egyre hosszabb darab ragasztócsíkokat tépkedett le a fogával, és bementem a terembe. A keddi órarend nem tűnt olyan keménynek, ráadásul irodalommal kezdtünk, amit kifejezetten vártam.

- Sziasztok - köszöntem úgy általánosságban mindenkinek.

Már egyáltalán nem fürkésztek olyan kiváncsi tekintettel, mint tegnap, csak visszaköszöntek, mint egy régi ismerősnek. Átmentem a tanári asztal és az első padok között, közben kissé lehajoltam, mert Robi és András egy-egy padon ülve tévéztek.

Letettem a táskám a padom mellé, előszedtem  a könyvem, és olvasni kezdtem, csak néha néztem fel, egyszer, amikor Dávid - vagy ahogy a többiek hívják, Dave - berontott a terembe headsettel a fülében, és valakivel nagyon tárgyilagos hangsúllyal beszélt, egyszer pedig, mikor Kinga megérkezett. Ahogy belépett, rögtön zavarba jöttem, sajnos egy nap elég volt ahhoz, hogy felmérjem, azzal, hogy tegnap nem barátkoztam össze vele, végleg elbúcsúzhatok a menő társaságtól. Már a megjelenése is olyan, hogy tudom, borzalmasan rövid időn belül a suli egyik legnépszerűbb arca lesz. Eleve a második legjobb felvételi - velem holtversenyben - bizonyítja, hogy van esze, de ehhez még egyfajta sznob mentalitás is társul, meg az önbizalomról árulkodó testtartása, a hosszú, dús barna haja, amit fájdalmasan szoros copfba kötött, meg a galléros fehér blúza, a sötétkék farmerrel és szandállal. Ahogy belépett, az őt kísérő a-s lányok még bejöttek a terembe hozzá pár percre. Kinga zavartalanul leült az első padba, a helyére, és kirámolta a tolltartóját, füzetét és irodalomkönyvét. A tolla végét rágva hátrafelé forgolódott, látszólag társaságot keresett a becsengetésig, arra a két-három percre. A könyvem felett éppen felnéztem, és találkozott a tekintetünk.