Die verfluchten

Prológus

"Azon a napon az emberiség emlékeztetőt kapott a Tőlük való félelmünket illetően, és a falnak nevezett ketrecbe zártságunk szégyenéről." 

- Eren Jaeger, AoT

Tisztán emlékszem azokra a szent percekre, melyek annyi kínt és fájdalmat hoztak a világunkra. Az ablak előtt álltam, és gyémántként csillogó szemekkel a zaj irányába meredtem, de semmit se láttam. Milyen érdekes, az emberi lét egy töréstől felbomlik. Egy ütés a falba és gyermekek árvává, asszonyok özveggyé válnak. Egy ütés, és a halál köde borítja be a várost, egy ütéstől milliók halnak meg, vagy lesznek nyomorékok. Milyen világ ez? Kegyetlen? Á, nem, inkább igazságtalan. Vajon az őseink mit követtek el, hogy ez történt? A sors megbosszulja önmagát, de most vajon miért büntet minket? Talán nem lenne természetes, hogy a cinege a kalitkába bújik, mikor jön a sólyom? Ehelyett, inkább ki kéne repülnie és szembeszállnia vele? Óh, ég, mond, mit vétkezünk, hogy véres villámjaiddal bünteted a bűnös embert? Vagy, tán puszta létünk zavarja a mindenségek urát, ha van?- Áttörték a Mária falat! Áttörték a Mária falat! Mind halottak vagyunk! – kiáltott egy remegő fiú, és a kezében lévő pisztolyt a halántékához szegezte. – Már nincs okom élni! – Nagyot nyelt, majd meghúzta a ravaszt, s millió véres apró darabra osztotta koponyáját, végül az emberek elözönlötték a testét. Mit vétettünk?