Ez a történet Bella White-ról szól, aki egy 16 éves lány. Az első gimnáziumában mindig is kirekesztve érezte magát, de ez a másik gimiben megváltozott. Ezek a változások nagyon felforgatták Bella életét. Vajon sikerül neki ezekkel a felfordulásokkal...
- Ezt nem hiszem el!!! - kiáltott fel Mr. Gilbert. - Ellenőrizzük le mégegyszer! - mondta már harmadjára. Sóhajtottam egyet, de megint ugyanaz. - Ez nem lehet!
- Mi az tanárúr?? Ki nyert?? - kérdezte a többi diák.
- Én nyertem! - mosolyodtam el győztesen, mire a többiek el kezdtek tapsolni és kiáltozni.
Megszólalt a csengő, mire mindenki el kezdett pakolni, a tanárúr is.
- Hova pakol?? Az 5-öst mikor adja meg?
- Mivel elhúztad az egész órát ezzel a versengéssel, nem adom meg! - mondta határozottan, lenézően. Erre a többiek is felfigyeltek, és bent maradtak az osztályban.
- Ez így nem igazság! Kötöttünk egy egyességet, Mr. Gilbert! - vitatkoztam tovább.
- Én döntöm el milyen jegyet adok neked! És ha vissza feleselsz megkaphatod az 1-est! - mondta lezárásul, és kiviharzott a teremből.
Én tátott szájjal figyeltem. Ennek itt nincsen vége! Össze pakoltam én is, aztán indultam az óráimra.
Ma futó edzés. Igazából kissé félek milyen az itteni futó csapat, kedvesek e a többiek, ki e jövök majd velük. A régi sulimban is benne voltam a futó csapatban, bár elintézték hogy alig fussak a versenyeken. Nem bíztak bennem, abban hogy sikerülhet lefutnom egy hosszabb távot, mint amit adtak. Mindig csak ilyen 2-3 kilométereket futottam, ami egészen uncsi volt.
Remélem most más lesz. Igazából jól esne ha picit bíznának bennem. Amint Tessa meglátott forrt benne a düh. Én csak zavarban voltam. Nagyon szép lányok vannak benne a futó csapatban. Ilyen Tessa félék.
- Sziasztok lányok! Ma egy új embert köszönthetünk a csapatunkban. Bella - fordult felém, és intett, hogy menjek oda. Gyors léptekkel előre szaladtam, és megálltam az edző mellett. - Nagyon örülünk hogy csatlakoztál!
- Köszönöm. - mosolyodtam el kissé félénken, majd vissza mentem a helyemre.
- Rendben, legyen egy kis bemelegítő futás! 2 kör! - amint kimondta indultunk is.
Nem akartam sok energiát veszteni már a bemelegítésnél, ezért próbáltam inkább kocogni. A többiek is észrevették hogy lassabban futok a bemelegítésnél mint ők. Láttam az arcukon... szerintük nem menne a futás része sem. Majd azt meglátjuk! Mire vissza értem már mindenki ott várt.
- Jólvan, most, hogy mindenki itt van, egy kis pihenő, aztán kezdjük.
Oda sétáltam a kulacsomhoz, amikor is meghallottam min nevetnek a többiek.
"Láttad milyen lassan fut?? Ő akar bekerülni a futó csapatba??"
- Gyertek, kezdünk! - hívott minket Ms. Collins. - Bella - fordult felém. - A bemelegítés után mindig 2 hetente csütörtökön azzal kezdünk, hogy felmérjük ki hogy fut. Gondolom két hét alatt nem változik sokat senki, de ha mégis, van esélye a csapat kapitányságra, vagy azt a címet el is veszítheti. A jelenlegi csapat kapitányunk Tessa, ha át akarod venni a címet, le kell győznöd őt. Ez úgy történhet meg, ha csütörtökönként ezen a felmérő futáson te leszel az első. De viszont, ha most megnyered, jövő hét után újabb próba van, ahol bárki át veheti a címedet. Rendben?
- Rendben. - mondtam, de belül már reméltem az izgalomtól. Végül úgy döntöttem, hogy elengedem magam.
Felálltunk a rajtvonalhoz, az edző a kezében tartotta a stopperórát és a sípot.
- Vigyázz, kész, - itt már majdnem elkezdtem izgulni, de újra el lazultam, és készen álltam. - rajt!
Amint az utolsó szó elhangzott, futott mindenki. Az elején mindenki megindult, de a fél pályáig nem mentünk túl gyorsan. Tessa-val egyszerre indultunk meg a fél pályánál gyors tempóban. Néha ő picit előbbre volt, néha én. Hirtelen felvettem egy gyorsabb tempót, amivel sikerült leelőznöm az eddig mellettem haladó lányt. A célba érve nem az örömöt és a győzelmet éreztem. Csak azt, hogy jó érzés volt kiadni azt a sok dühöt és érzelmet ami felgyűlt bennem az utóbbi napokban. Miután mindenki beért vissza álltunk a helyünkre és hallgattuk az edzőt.
- Az új csapat kapitányunk Bella. Én mindenkit bíztatok, hogy fejlődést érjen el az edzéseken és sikeres eredményei legyenek a versenyeken. Sziasztok lányok, mehettek! - mondta mosolyogva, majd mindenki távozott.
A kocsiban ülve, zenét hallgatva bámultam ki az ablakon. Anya és Robert beszélgettek, a húgom fülébe szintén zene szólt. Én pop-ot vagy néha hip-hap-ot hallgatok, Lily Koreai pop-ot. Nem értem mit szeret benne, de azt mondja "ez a divat és még jó is". Mindenesetre nem szólok bele, meg is hallgattam a kedvéért pár számot, de nem az én ízlésem.
Miután haza értünk szokásosan felmentem a szobámba és rajzoltam. Szokásosan a természet témában. Most sem használtam színeket, ugyanis fekete fehérben szeretek rajzolni. A színeket nem tudom jól árnyékolni, de a grafit ceruzát igen. A satírozásnál tartottam, amikor kopogás hangja hallatszódott az ajtómon. Kinyílt az ajtó és a húgom jött be rajta a lila pizsamájában.
- Ráérsz pár percre? - kérdezte tőlem. Nagyon fura volt. Soha nem láttam méh ilyennek.
- Persze. - mondtam, és leült az ágyra, majd a székemmel felé fordultam.
- A tanácsod kéne...
- Miben? - érdeklődtem, ugyanis már izgatott, hogy miről is lenne szó.
- Hát van egy fiú a suliban akivel mostanság sokat beszélünk és azt hiszem... tetszik nekem. - mondta el azt, amire a legkevésbé sem számítottam. Hamarabb hittem volna, hogy a tanulással kapcsolatban kér tanácsot. - Mit csináljak?
- Miért nem anyát kérdezted? - kérdeztem érdeklődve.
- Nem tudom. Valamiért úgy éreztem, hogy tőled szeretnék tanácsot kérni. - mondta a kezét piszkálva. Már a beszélgetés elején is ezt csinálta. Tényleg érdekli őt a véleményem.
- Sajnálom, de nem tudok segíteni. Én nem értek ehhez, még egy fiúval sem jártam. Bocsi.
- Kérlek segíts! Én sem értek ehhez. - könyörgött tovább.
- Rendben, együtt kiokoskodunk valamit! - nevettünk fel együtt. - Mondj dolgokat mire gondolsz, hogy miket csinálnál, én pedig elmondom, hogy szerintem jó e.
- Rendben. - mondta és elkezdtük a beszélgetést. Úgy fél órán át is beszélgethettünk, amikor felhozott egy elég érdekes témát. - És te hogy vagy? Kiszemeltél már valakit? - mondta hatalmas vigyorral az arcán.
- Nem mondanám... - válaszoltam kissé zavartan.
- Ez mit jelent? - kérdezett ismét.
- Hát van egy srác, nagyon helyes és... - mondtam volna tovább, de félbe szakított az ajtómon a kopogás. - Gyere! - kiabáltam ki, majd anya lépett be rajta.
- Sajnálom, nem akartalak megzavarni titeket. Csak szólni akartam, hogy kész a pizza. Ugye egyet feleztek el?
- Nem, én sonkás kukoricásat kértem. - mondta Lily.
- Én pedig szalámisat. Nem szeretem a kukoricát. - folytattam én is. Anya lefagyva figyelt minket. Tudom, hogy a húgom viccből kezdte. Ismerem ezt a nézést. Egymásra néztünk, elmosolyodtunk, majd el kezdtünk nevetni.
- Nyugi anya csak vicceltünk. - mondta Lily továbbra is nevetve.
- Akkor jó lesz a sajtos paradicsomos pizza? - kérdezte nevetve és egyben kissé aggódva anya.
- Igen. - mondtuk egyszerre, majd mentünk vacsorázni.
Az ágyamban forgolódtam álmosan és gondolkoztam mi lesz holnap. Úgy döntöttem, keresek egy lány barátot. Ezek a gondolatok mentek végig a fejemben, amikor is elnyomott az álom.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
