Naplemente

4.

Még mindig élek.
Még mindig újra elkövetnék 100 hibát, ha nem vigyáznék.
Még mindig élek.
Pedig még mindig nem látom át
2 út 2 végállomás
Nem látom át
...

Miután vége lett a dalnak, Domival jót beszélgettünk.
-Na, de van valami terved a jövődhöz?- kérdezte a fiú sokadjára.
-Nincs.- sóhajtottam körülbelül ezredjére.
-Ha kell segítség, tudod, hogy én itt vagyok.- közölte velem sokadjára.
-Tudom, és köszönöm.- válaszoltam.
-Gyere, menjünk el kávézni. Én fizetek!-vetette fel az ötletet.
-Rendben!-egyeztem bele. Az úton rengeteget nevettünk. Domi azért a legjobb barátom, mert bármikor képes megnevettetni. Még akkor is, ha a legrosszabb kedvemben vagyok. Mire odaértünk a kávézóba addigra fájt a hasam a nevetéstől.
-Jó napot kívánok!-köszöntünk egyeszerre és leültünk az első szabad asztalhoz.
-Jó napot, mit hozhatok önöknek?- lépett oda hozzánk a pincér.
-Egy forrócsokit szeretnék kérni!- mosolyogtam rá a pincérre.
-Rendben. És önnek- akadt el a nő lélegzete, ahogy ránézett Domira.
Ajjaj. Tudtam, hogy ebből semmi jó nem lesz.
-Én is azt szeretném kérni, amit Edy- válaszolta.
-R-rendben. Máris hozom- tántorgott el a pincér. Egy aggódó pillantást vetettem a velem szemben ülőre. Tudta, mire gondolok.
-Ennek nem lesz jó vége.- visszhangozta a gondolataimat sziszegve.
-Meghoztam a forró csokit!- jött vissza a pincér és letette Domi elé a bögrét.
-És Edy forró csokija hol van?- vonta fel a szemöldökét a fiú kissé bunkóan.
-Oh, sajnálom, azt elfelejtettem. Egy pillanat és hozom.- ment el a nő megsemmisülten. Domi belekortyolt az innivalójába. Két perc múlva a pincér az én rendelésemet is kihozta.
-Köszönöm-mosolyogtam rá a pincérre
-Nem kell mindenkivel jópofiznod- szólt hozzám kedvesebben Domi. Ekkor megcsörrent a telefonom.
-Ki hív?- érdeklődött a fiú. Előhalásztam a telefonomat és feloldottam. Patrik. Az exem. Szuper. Pont ez hiányzott.