Láthatóan elkerekedett a szemem.
-Baj van?- kezdett el aggódni a velem szemben ülő. Sokatmondóan ránéztem. -Oh- hasított bele a felismerés. Felvettem a telefont.
📞: Szia- szólt bele a telefonba Patrik. Egyáltalán nem hiányoltam a hanját. Irritálóan vékony, cérnahangja van.
📞: Mit akarsz?- kérdeztem a lényegre térve. Semmi kedvem nem volt vele, pont VELE beszélgetni.
📞: Egy kicsit kedvesebben légyszi. Csak annyit akartam, hogy hiányzol. Minden nap, minden este rád gondolok. Esetleg.... Lenne kedved újra kezdeni...?-kérdezte és a hangja reménnyel lett tele.
📞: Ne is álmodj róla! Megcsaltál, itthagytál, úgyhogy hagyj már békén!- közöltem vele.
📞: Édesem, ne legyél már ilyen haragrartó!- fűzögetett.
📞:A válaszom akkor is nem. ÉS NE HÍVJ ÉDESEMNEK!-ordítottam bele a telefonba és letettem. Csak ez hiányzott. Utána megint megcsörrent a telefonom. Megint hív. Hogy miért nem képes békénhagyni....? Letiltottam. Nem is értem, eddig miért nem tettem. Elindultunk haza Domival, pontosabban ő haza, én pedig hozzájuk. Egy ideig ott fogok lakni, amíg nem lesz elég pénzem egy lakásra.
Mikor odaértünk és beléptem az ajtón, meglátott Domi anyukája.
-Szia Edythe! Hogyhogy itt vagy?- kérdezte meglepetten. De én nem válaszoltam, ezért helyettem az éppen az ajtón belépő fiú válaszolt.
-Kate kirakta.- mondta egyszerűen.-Menj, zuhanyozz le!- szólított meg.
-Rendben-válaszoltam, és elindultam
YOU ARE READING
Naplemente
ActionRészet a könyvből: -Edythe!- Ordította utánam Dave.-Edythe, mégis hova mész? -Oda, ahova te nem!- Üvöltöttem vissza könnyes szemmel. A reptéren mindenki minket bámult. -Mi bajod van Edythe?-sziszegte a férfi. -Semmi-válaszoltam, de elcsuklott a hang...
