In our dreams ||Mattheo Riddle fanfiction||

61.rész

Még mindig egymás mellett feküdtünk, s közben Mattheo a hajam simogatta.

-Holnap utazunk haza. -mondta Mattheo.

-Hm?-kérdeztem értetlenül.

-Elfelejtetted? Tavaszi szünet. -mondta.

-Basszus, tényleg. Kiment a fejemből.-mondtam.
Erre ő csak enyhén elmosolyodott s engem nézett.

-Már nem is zavar?-kérdeztem.

-Micsoda?-kérdezte.

-Hogy sárvérű vagyok.-mondtam.

-Szerinted zavar?-kérdezte mélyen a szemembe nézve.

-Valami szinten biztos igen, hiszen mindig utáltad a magamfajtákat.-mondtam.

-Csak az idegesítő alakokat utáltam.-mondta.

-Mikor beperelt volt anno az a sárvérű.. akkor is mindennek elhordtátok a származása miatt. -mondtam.

-Tudom, viszont én leginkább azért utáltam őket, mert képesek voltak beperelni. -forgatta a szemeit Mattheo.

-Igen, azt megértem.-mondtam.

-De te.. te igazán nem kellett volna hazudj erről. Tényleg azt hitted nem fogadnálak úgy el?-kérdezte.

-Meg sem akartál volna ismerni, ha tudod, hogy sárvérű vagyok.-mondtam.

-Nem tudom, első perctől valami vonzott benned és egyszerűen akartalak.-mosolyodott el.

-Hát bevallom velem is így volt, de utáltam az érzést. Azt gondoltam sosem működhet kettőnk közt, mert sárvér ellenes voltál és tudtam, hogyha rájössz a származásomra mindennek vége lesz.-mondtam.

-Igaz, hogy az voltam. Viszont ha elmondtad volna most minden máshogy lenne. -mondta. -Nem kellett volna átélnünk mindezt a sok szarságot.

-Tudom, igazad van. -mondtam.

-K*rva rossz pár hónapom volt, ugye tudod?-kérdezte.

-Hidd el, nekem is. -mondtam. -Annyira fájt, hogy más lányokkal látlak.

-Azt akartam, hogy szenvedj te is úgy, ahogy én. -mondta.

-Elérted. -kuncogtam.

-De te és Adrian? Ugye nem?-kérdezte Mattheo.

-Nem! -mondtam.

-Helyes. -mosolyodott el. -Adrian egy fuckboy, ismerem jól. Tudom, hogy csak azért nyomul ennyire mert megakar kapni téged magának, és most, hogy rosszban voltunk ki is akarta használni a helyzetet.

-De nem tudta. Én nem tudnék csak azért lefeküdni valakivel, hogy neked fájdalmat okozzak. -forgattam a szemeim.-Ellentétben ugyebár veled.

-Hát ez most jogos. Valahogy bántani akartalak. -mondta.

-Tudom, meg is érdemeltem. -mondtam.

-De sajnálom, ugye tudod? Egyik csaj sem jelentett semmit. -mondta.

-Még az az Olivia sem? Akiért tudtommal még verekedtél is.-kuncogtam ironikusan.

-Jaj, hidd el. Nem miatta verekedtem.-kuncogott Mattheo. -Belém kötött a palija, úgyhogy csak kiálltam magamért.

-Ó, értem. -mosolyogtam.

-Hiányoztál. -mondta s magához húzott s megcsókolt.

-Te is nekem. -szakítottam meg a csókot.
Ő meg csak mosolyogva nézett engem.

-Tudod..öhm a szüleim nem nagyon örülnének ha ezt megtudnák..-mondtam.

-Mit ezt?-mosolyodott el.

-Hogy mi van köztünk..-kuncogtam.-Legutóbb is alig akartak visszaengedni a suliba.

-Ezt hogy érted?-húzta össze a szemöldökét Mattheo.

-Azt hiszik bántanak itt engem a származásom miatt s nem akarják, hogy egy olyan helyen legyek, ahol nem érzem jól magam. És nem felejti el az anyám se azt, hogy hogyan beszéltél vele aznap a vendéglőben. -mondtam.

-Basszus, egy f@sz voltam, tudom.-mondta.

-És féltenek is, ne vedd bántásként, de tartanak tőled, mármint úgy emlegetnek, hogy "Voldemort fia". Ne haragudj.-néztem Mattheo-ra, akit nem túl jól érintettek amiket mondtam.

-Öhm hát..-kereste a szavakat. -Nem nagyon tudok mit tenni, hogy ne legyek az ő fia. Viszont tényleg nagyon lenézően beszélgettem veled és anyukáddal a vendéglőbe, akkor is csak azért, hogy bántsalak. Szóval megértem, hogy anyukádnak rossz véleménye van rólam.

-Nagyon is. Szóval nagyon nem örülnének, ha tudomást szereznének kettőnkről. -mondtam.

-Tartsuk titokban előttük?-kérdezte Mattheo.

-Megkérlek. -mosolyogtam.

-Rendben van, de meddig?-kérdezte.

-Nem tudom. -mondtam zavartan.-Egy kis ideig?

-Ahogy akarod. -mondta.

-Köszönöm. -mosolyogtam.

-Most jobb ha megyünk órákra.-mondta Mattheo s felvette az ingjét.

-Öhm, igen. -mondtam, erre én is elkezdtem öltözni.