OneShots

IDEJE VOLT

Ideje volt

Ez egy meglepetés történet. Akik olvasták már az "Over Again" és az "Unexpected" című történeteimet, nekik ismerősek lehetnek a szereplők. Nem akartam külön történetet írni róluk, de ez a két fiú mindig érdekelt, és szerettem volna kicsit jobban bemutatni őket. Remélem, hogy sikerült. 

Tíz év. Ezek szerint csak tíz év boldogság adatott meg nekem? Úgy egy hónappal ezelőttig még semmi kétségem nem volt afelől, hogy Frank és én életünk végéig együtt maradunk. Szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt, pár héttel a tizennyolcadik születésnapunk után együtt menekültünk el abból a szigorú vallásos közösségből, ahol felnőttünk és ahol soha nem engedték volna a kapcsolatunkat. Az hogy nem engedték, az lett volna a legkisebb gond. De miután a családjaink megsejtettek valamit arról, hogy több van közöttünk barátságnál, a vallási vezetők egyre agresszívabbá váló, ahogy ők nevezték útmutatásain kellett részt vennünk. Ráadásul mindkettőnk családja a vezetőkkel együtt egyetértett abban, hogy a lehető legjobb lesz számunkra, ha minél hamarabb megnősülünk. Mindkettőnk számára ki is választottak egy-egy lányt a közösségből.

Nem is volt kérdés, hogy nem maradhatunk tovább. Épp csak megvártuk, hogy mindketten betöltsük a tizennyolcadik évünket, és egy éjjel megszöktünk. Nem igazán aggódtunk, hogy keresni fognak minket, hiszen történt már ilyen a közösség életében, és tudtuk, hogy ilyenkor a család egyszerűen törli az illetőt a tagjai közül. Mintha soha nem is létezett volna az illető. Egyikünket sem rázott meg a dolog, hiszen szerettük egymást és csak ez számított. Még az sem tört meg minket, amikor városról városra vándoroltunk, és alkalmi munkákból próbáltunk megélni. Sokszor ennivalóra is alig jutott, de legalább együtt voltunk. Boldogok voltunk.

Hatalmasat változott az életünk, amikor ebbe a kisvárosba vetődtünk. Épp a helyi mezőgazdasági boltnál érdeklődtünk munka ügyben, amikor egy idős ember megszólított minket. Gyorsan elmeséltük neki rövid élettörténetünket, elmondtuk, hogy egész életünkben mezőgazdasági munkát végeztünk, és munkát keresünk szállással. Mint kiderült az idős ember, George, egy farmon dolgozott, ahol, ahogy azt elmondta, bizony elkél a dolgos kéz. Alig akartuk elhinni, hogy ilyen szerencsénk van. Hát még amikor megismertük a farm tulajdonosát! Noah a lehető legjobb főnök, akiről csak álmodhat az ember. Csodás ember, becsületesen dolgozó farmer. És mint kiderült, amiatt sem kell aggódnunk, hogy a nemi beállítottságunk hátrány lesz, mert a főnök párja is egy férfi.

Lett munkánk, lett szállásunk. Sőt, hamarosan a saját házunk is felépült. Egy aprócska ház a farmon, egy nappalival és egy hálószobával. Tényleg nem volt nagy, de a sajátunk volt, a két kezünkkel építettük, és nekünk felért egy palotával. Ráadásul Noah, a főnök még hivatalos iratba is foglalta, hogy bár a farm az övé, de a ház a mi kettőnk tulajdona. Ha esetleg egyszer úgy döntünk, hogy elköltözünk, akkor persze ismét a farm része lesz, de nekünk eszünkbe sem volt költözésre gondolni.

Az életünk csodás fordulatot vett. A ház és a munka mellett valami még fontosabbat is kaptunk. Családot. George az első pillanattól kezdve apánk helyett apánk volt. A főnök szülei és testvérei is családtagként tekintettek ránk egy idő után. A főnök párja, Norman pedig csak pár évvel volt idősebb nálunk, ő hamar olyan lett, mint a bátyánk, az anyukája pedig az anyánk.

Minden tökéletes volt. Sőt, még annál is jobb! Úgy három éve hatalmasat változott az életem. Boldogan végeztem én is a farmon a munkát, de Frank elkezdett arról beszélni, hogy esetleg tanulhatnék. Csak ő tudta, hogy gyerekként mindig arról álmodoztam, hogy tanár leszek. De erről persze a közösségben szó sem lehetett. Nem bántam, hogy így alakult, maradéktalanul boldog voltam. Frank azonban győzködni kezdett. És ha ez még nem lett volna elég, a többiek is beszálltak és végül együttes erővel meggyőztek, hogy nincs késő valóra váltanom a rég eltemetett álmomat. Így majdnem huszonöt éves koromban visszaültem az iskolapadba. Mivel a közösségben csak nyolc évig jártunk iskolába, így először érettségiznem kellett. Ezt két év alatt sikerült is teljesítenem. Ezután pedig felvettek egy közeli főiskolára, ahol távoktatás keretében végzem a tanítóképzést. Amikor nem kell bemennem, vagy vizsgára tanulnom, akkor természetesen tovább dolgozom a farmon. Imádom ezt a munkát, imádok a lovakkal foglalkozni.