20. Fejezet

75 2 14
                                    

A koncert után kivételesen nem maradtunk a srácokkal tovább bulizni, mert Tae azt mondta, hogy nem érzi túl jól magát ezért hamar haza indultunk.

– Végre itthon – sóhajtottam mikor beértünk a házba – olyan régen volt az utolsó koncertünk, el is felejtettem, hogy milyen fárasz... – belém szorult a szó Taehyung forró ajkaitól. Olyan hirtelen csapott le számra, hogy pislogni se volt időm, de amint magamhoz tértem a meglepetségből azonnal vissza csókoltam. Kezei lecsúsztak arcomról derekamra, benyúlt pólóm alá és simogatni kezdte érzékeny bőröm. Egy új érzés kerített hatalmába, a forróság szétáradt testemben a gerincem mentén. Lihegve szakadtunk el egymástól, de csak egy pillanatra ugyanis Tae a combom alá nyúlt és felkapott. Reflex szerüen csípője köré fontam lábaim, míg ő elindult szobánk felé. A lépcsőn majdnem leestünk mutatványunk közepette, de ez se tudta megállítani, sikeresen elértük a szoba ajtaját, amit kulcsra is zárt mögöttünk. Óvatosan letett az ágyra, de ajkaim helyett a nyakamat kezdte el meleg csókjaival elárasztani. Egyre hevesebb lett, szívni, harabdálni kezdte hófehér bőrömet, biztos voltam benne, hogy másnapra meg fog látszani.

– Tae – sóhajtottam nevét fátyolos tekintettel.
– Abba hagyjam? – Kapta fel a fejét és aggódva fürkészte szememet. – Csak szolj és nem folytatom.
Látszott rajta, hogy komolyan gondolja bár az is, hogy nagyon szeretné folytatni. Én se lennék ellenére, hisz erre vágyom már nem is tudom mióta.
– Csak légy óvatos. – Kértem egy apró puszit lehelve arcára.
– Az leszek. – Suttogta fülembe mámorosan.

Megszabadított pólómtól és mellkasomra hajolt, hogy apró puszikkal hintse be minden egyes porcikámat, mit elért. A vérem fellfort, olyan erejű vágy kerített hatalmába, mint eddig soha. Késztetés éreztem rá, hogy hozzá érhessek ezért gyors mozdulatokkal letéptem róla az ő felsőjét is. Többször láttam már félmeztelenül, de most mégis sokkal másabbnak hatott a félhomályban, ahogy felém kerekedik. Visszatért mellkasomhoz, azon belül is a bimbóimhoz, miket szívogatni, nyalogatni kezdett. Villámok cikáztak egész testemben, kék fürtjei közé vezettem kezeimet így kapaszkodva belé, hogy abba ne hagyja. Eközben megszabadúlt nadrágjától és enyémet is elkezdte lecsúsztatni rólam az alsómmal együtt. Lenyúlt közénk, de csak alhasamat és combomat kezdte el simogatni, ezzel is az őrületbe kergetve engem.

Rájöttem, hogy lehet csak bizonytalan, hisz hiába volt már együtt kitudja hány nővel, valószínüleg én lehetek az első férfi akivel dolga van. Felcsillant a szemem ennek gondolatára. Kicsit meglöktem mellkasát, hogy feltápászkodjon, de ajkatól nem távolodtam el egy pillanatra sem. Végig simítottam oldalán, majd combjain végül fenekén állapodtak meg kezeim.

Végig csókoltam testét egyre lejebb haladva, míg elnem értem legbecsesenbb részét. Közelíteni kezdtem felé, de mielött hozzá érhettem volna megállított.
– Nem muszáj, ha nem akarod. – Lihegte.
– De akarom, minden egyes porcikádat. – Válaszoltam határozottan, mondandóm végén elhesegettem kezét, és előszőr csak apró csókokkal hintettem hosszát, mit egy mélyről jövő morgással díjazzott, még a lábai is beleremegtek. Magam sem tudom, hogy honnan jött nekem ez a szintű bátorság, valószínüleg már túl régóta epekedtem érte, és most, hogy végre megkaphatom, nincs helye a szégyenlősködésnek.

Lassan végig nyalom farkát a tövétől a hegyéig, majd felpillantva szemébe, számba engedem és ütemesen mozgatni kezdem fejemet míg nyelvemmel, ahogy tudom izgatom. Vállamba kapaszkodik és olyan hangokat hallat, mik zene füleimnek, viszont egy pár pillanat múlva nem hagyja, hogy folytassam, újra a hátamra borít és habozás nélkül péniszemre fog. Szájára tapadok, hogy tompítsam nyögéseimet kisebb nagyobb sikerrel.

– Ne fogd vissza a hangod. – Kér meg, miközben másik kezével elkezdte felkészíteni ánuszomat. Nem is figyeltem fel rá mikor vett elő síkosítót, de a hideg érzésre összeretzentem. Először csak körözgetett gyűrűmön, majd mikor úgy érezte eleget lazult, feltolta egyik újját és úgy folytatta.
Már önkívületi állapotban vonaglottam alatta, mindent megtettem volna azért, hogy végre már őt érezhessem magamban, de ahogy ígérte figyelmes volt, lassan haladt, hogy a legkissebb fájdalmat okozza csak nekem.

Míg ő alsó felemmel volt elfoglalva, addig én se tétlenkedtem. Ott csókoltam bőrét ahol értem, már az ő nyakán is szépen díszelegtek apró pirosas foltok, amikor holnapra valószínüleg megfognak látszani, de ebben a pillanatban nem érdekelt csak az, hogy én is gyönyört okozhassak neki.
Percekkel később abba hagyta tágításomat és az éjjeli szekrényre kikészített gumiért nyult. Felgörgette hosszára, majd elhejezkedett lábaim közt. Egy újabb szenvedélyes csókba hívott, míg lassan elkezdett behatolni szűk járatomba.
– Baszki. – Sziszegtem fogaim közt, még pár könnycseppem is kigördült a feszítő érzés hatására.
– Jól vagy? – Kérdezte aggodalmasan és meg is állt mozdulataiban.
Bólintottam, mert szólni nem tudtam volna, ez a kis fájdalom semmi a tudatért cserébe, hogy azzal a férfivel teszem most ezt, akit a legjobban szeretek.

Mikor teljesen befogadtam mégis megált egy kicsit, talán érezte, hogy szükségem van rá. Letörölte homlokomról az izzadság cseppeket, majd apró puszikkal borította be egész arcomat. Lassú mozgásba kezdett, ami már nem is feszített annyira, mint ez elött. A fájdalmat szépen lassan felváltotta az élvezet és már én magam emeltem a csípőnet, hogy még mélyebben érezhessem. Nyögéseink beterítették a szobát, az érzékeim eltompultak, mást se hallottam csak az ő hangját, mi mégjobban megbabonázott. A lassú tempót gyors, szenvedélyes vette át, már egyáltalán nem tudtam kontrolálni magam. A hátát karmoltam és a nyakát haraptam, persze azért oda figyelve, hogy túl nagy fájdalmat ne okozzak neki.

Közeljártam már a végéhez, alhasamban egyre szorítóbb görcs kirobbanni készült, de elötte Tae arcáért nyúltam és egy hosszú csókba hívva élveztem el kettőnk közé.
– Szeretlek Taehyung. – Nyögtem mámoros hangon, bele se gondoltam, hogy mit mondok ki.
Ezt hallva őrületes tempóra kapcsolt és pár pillanattal később egy hangos morgással élvezett el ő is.

Legördült mellém az ágyra, de pár nagy levegővétel után szorosan magához húzott és karjaiba zárt. Meglepődtem, azt hittem, hogy végeztünk és lefekszik aludni, de nem. Magához vont és úgy tart, mintha attól félne megszököm. Én is átölelem dereka körül, arcomat mellkasába temetem, és mélyeket szívok férfias illatából, hiába izzadtunk meg mind a ketten.
Most már értem, miért mondja mindenki azt, hogy más szexelni, és más szeretkezni. A fellegekben járok jelen pillanatban, madarat lehetne velem fogatni, ha valaki egy hónapja azt mondja, hogy eljutunk idáig kinevetem, most mégis itt fekszünk egymás karjaiban szerelemtől mámorosan.

– Én is téged, Kook. – Suttogta hajamba.

Vous avez atteint le dernier des chapitres publiés.

⏰ Dernière mise à jour : May 30 ⏰

Ajoutez cette histoire à votre Bibliothèque pour être informé des nouveaux chapitres !

My Angry Angel (Taekook FF.)Où les histoires vivent. Découvrez maintenant