The Real Enemy

4. Fejezet

                                 Hunter

       Végig néztem Bella nevetséges színjátékát, megvártam, amíg ki vonul az irodámból, majd egy mozdulattal felállítottam a szoszit az ölemből.
   - Most hagyj magamra. Majd jelentkezem. - hazudtam neki, és jeleztem , hogy siessen a távozásával . 
Kinéztem az irodám hatalmas üvegablakán, de pár pillanat alatt már el is vittek gondolataim.
A baleset óta teljesen felfordult az életem.
Rengeteg mindenre nem emlékszem, de a szörnyű az egészben, hogy még az orvosok sem tudjak megmondani vissza nyerem e valaha az emlékeimet.
Én úgy gondolom a baleset előtti önmagam vagyok, sokmindent ugyan úgy csinálok mint előtte, de a családom és a barátaim véleménye teljesen az ellenkezője.
Az első pár napban a szüleim folyamatosan próbáltak terelgetni, videókat, képeket mutogattak rólam és Belláról, de engem ez teljesen hidegen hagyott, így azóta kicsit igyekszem távolságot tartani mindenkitől.
Nekem kell a szabadság. Nem gondolnám, hogy valójában el akartam köteleződni, na meg pláne nem Bellával. Vajon mit tudhat az a lány, ami miatt én úgy gondoltam elveszem őt feleségül ? - tettem fel magamnak a kérdést.
Elhessegettem gondolataimat, hiszen jelenleg tudom, hogy nekem nincs szükségem még házasságra, így minél hamarabb elviszi a cuccait a lakásomról, annál hamarabb szabadulok meg tőle.
Felvettem telefonomat íróasztalomról, hogy üzenjek Bellának.
Amikor telefonomban  megnyitottam vele való beszélgetéseimet, különös érzések fogtak el.
Olvasva előzményeinket , mintha nem is velem történt volna meg. Még mindig nem emlékszem semmire ebből az időszakból. De egy biztos, tényleg fontos lehetett akkor, máskülönben nem írtam volna neki ilyeneket.

       "Ha neked is megfelel ma délután, akkor gyere fel hozzám a cuccaidért." - írtam röviden.

          "Rendben! Hány órára menjek? "- jött is azonnal a válasz.

              "Délután 5 "

                " Ott leszek. Nem sok mindenem van ott, így hamar végzem. " - jegyezte meg.

Megpróbáltam még egy keveset dolgozni mielőtt haza indultam volna.
Irodámból kilépve, összefutottam a kishúgommal és Trent haverommal.
   - Ti mindig együtt lógtok ? - kérdeztem gúnyosan,  hisz furcsálltam, hogy Trent Mia körül legyeskedik. 
  - Mi csak Bellának segítünk, te bunkó ! - vágott vissza Mia.  - Én kértem meg Trentet, hogy kísérjen el Bellához. - magyarázott, miközben mérges pillantás okkal nézett rám.
  - Te pedig ilyen papucs lettél, hogy azonnal ugrassz Mia szavára, haver ? - viccelődtem Trenttel, de ahogy látom, neki nem igazán tetszett, hisz nem is válaszolt, csak a fejét ingatta.
  - Na, ha már így ki beszélgettük magunkat, akkor én megyek is. Ma végre elviszi a cuccait Bella. - jegyeztem meg nekik, de egyúttal felraktam napszemüvegemet, és elindultam a lift irányába.
Hazaérve, öntöttem magamnak egy pohár whiskyt, hogy könnyebben sikerüljön ellazulni, és üzentem egy régi csajnak, hogy fél7 körül jöjjön fel hozzám, aki egyértelműen beleegyezett.
Nem sokat kellett várnom, és meg is érkezett Bella, a kis gerle pár kíséretében.
- Hello Hunter - köszönt elsőnek Bella amikor beléptek az ajtón, amit előre kinyitottam nekik.
Ismét csak biccentettem fejemmel, mint ahogyan az irodaházban is tettem.
- Csak pár percet kérek, gyorsan összeszedem a dolgaimat. - mondta elcsukló hangon, a szemembe nézett, várva engedélyemre. Miközben tekintetét fürkésztem, szavak nélkül, karomat kitárva jeleztem neki, hogy nyugodtan menjen.
Pár pillanatig még hezitált, szemében gyűltek a könnyek, de ennek ellenére végig próbálta tartani a szemkontaktus. Majd lesütötte ismét a fejét és csendben elvonult.
Elfordultam a terasz irányába, hogy kikerüljem ezt az igen csak kínos szituációt.
Húgom miközben Bella után ment, megállt mellettem egy pillanatra. - Mekkora egy tapló vagy Hunter! - jegyezte meg, majd továbbment.
És igaza van. Tudom, hogy fájdalmat okozok neki, de emlékek hiányában, nem tudom viszonozni az érzéseit. Ez van.
- Bella még körülbelül 2 hétig lesz a vállalatnál, amíg az utolsó projektet be nem fejezi. Így egyeztek apukáddal. - törte meg a csendet Trent. Eközben öntött magának és nekem egy újabb pohár whiskyt. - Gondoltam megkínálom magam, ha már te elkezdtél egyedül inni. - viccelődött.
Mia és Bella hamarosan egy egy táskával kezükben megérkeztek.
- Köszönök mindent Hunter. - törte meg a kínos csendet Bella. - Én akkor el is köszönök. Megvárom a többieket az autóban. - fűzte hozzá.
Végül mind a hárman egyszerre indultak ki az ajtón, amikor megérkezett házam elé az a lány akit felhívtam magamhoz.
- Ez annyira tipikus Hunter. Legalább meg várhattál volna, hogy elpakoljak nyugodtan. De nem, te még egy utolsó alkalommal jól belémrúgsz. Gratulálok! Szívből örülök, hogy nem mentem hozzád feleségül... - vágta hozzám dühösen. Ami őszintét megvallva, kicsit fájt. Nemtudom mért, és mi ez a furcsa érzés ami belém hasított, de nem volt kellemes ezt hallani.
- Már csak két hetet kell kibírnod, és elhagyom a várost. - szólt utoljára hozzám Bella, majd be pattant az autóba. Mia és Trent követte.
Nem foglalkoztam nevetséges színjátékával, hiszen már semmi közünk egymáshoz, így be invitáltam lakásomba Loryt. Meg nem tudnám mondani honnan ismerem pontosan a csajt, de arra tisztán emlékszem, hogy milyen volt kefélni őt.
Nem igazán akartam csevegéssel tölteni az estét, így meg kínáltam egy itallal, majd öntöttem magamnak is még egyet.
Pár perc elteltével, gyönyörű hosszú napbarnított lábaival, lassú kecses léptekkel közeledett felém. Szavak nélkül is tisztában volt  azzal, miért is hívtam fel. Magabiztosan át ölelte egyik kezével nyakamat, majd csókolni kezdte arcomat. Lehúztam a maradék italomat, és egy könnyed mozdulattal ölembe kaptam a lányt. Két kezemmel feneke alatt tartottam őt, Lory pedig, hosszú lábait derekam köré fonta.
Heves csókolózásba kezdtünk, aztán egy könnyed mozdulattal fel ültettem a konyha pult szélére.
De ekkor egy különös érzés fogott el, be villant egy emlék kép, és azzal együtt érzelmek Bellával. Őt is pont ugyan így raktam fel a konyha pultra, csak annyi különbséggel, hogy rajta akkor csak takaró volt.
Hirtelen elhúzódtam Lorytól, kezemmel dörzsölik kezdtem arcomat, szemeimet, mintha azzal ki tudnám törölni felvillanó emlékeim.
  - Valami baj van Hunter? - kérdezte a csaj ertetlenkedve. 
   - Semmi, csak most túl fáradt vagyok, lehet jobb ha most elmész inkább. - vágtam hozzá.
Lory nem szólt semmit, leszállt a pultról, meg igazította igencsak rövid szoknyáját, és elindult az ajtó irányába.
Mielőtt elhagyta volna a házat, megtorpant, hátra fordult, és így szólt:
  - Nagyon csodálkoztam volna, ha ma képes lettél volna lefeküdni velem.
Nem értettem pontosan mire is akar ezzel célozni, de inkább nem foglalkoztam vele, jobban izgatott az az érzés amit az emlékkép be villanásávál éreztem. Melegséggel töltötte el a szívem egy pár pillanatra.