The Real Enemy

3. Fejezet.

                                   Bella

Több mint egy hét telt el, amióta haza érkezhettem a kórházból.
Több száz nem fogadott hívás, üzenet tömkelege árulkodik arról, hogy a családom és a barátaim aggódnak értem. Egyedül egy ember hívása lenne fontos számomra, de tőle viszont nincs egy darab hívás sem. Hunter emlékeiből teljesen kitörlődtem, de ezek szerint nem hagytam a szívében olyan mély nyomot, Higy kicsit is emlékezzen rám.
Gondolataimat hangos kopogás zavarta meg.
  - Bella, nyisd ki az ajtót. - szólt hangosan Mia. - itt van velem Trent is, szóval ha nem leszel hajlandó kinyitni, akkor  be fogja törni.
Nehezen, de oda vonszoltam magam az ajtóhoz, a zárban el fordítottam a kulcsot, de Mia meg sem várta h kinyissam a kilincsel az ajtót, ő ezt sokkal gyorsabban megtette helyettem.
   - Atya ég Bella! Mi történt itt ? - nézett körbe a lakásomban.
  -  Nem hagyhatom, Higy tovább műveld ezt magaddal Bella! - szólt ismét Mia, miközben egy-két szemetet, pizzás dobozt összébb pakolt.
  - A vállalatnál is sok munka halmozódott fel, úgyhogy tényleg nem lehet több kifogás. - folytatta monológját. - Attól, hogy Hunter nem emlékszik rátok, és visszatért régi énjéhez, neked még nem kell úgy élni mintha élve lennél eltemetve. - vágta hozzám a szavait Mia.
  - Rendben. Bemegyek a vállalathoz, de csak azért, hogy beadjam a felmondásomat. Úgyis össze kell szedjem a cuccaimat ami Hunter lakásán volt, plusz megígértem neki, hogy visszaadom a gyűrűt, és fel bontjuk a jegyességünket. - mondtam ki halkan, ezeket a fájó mondatokat.
- Megpróbálom elintézni, hogy ne kelljen találkoznod Hunterrel, bízom benne sikerül. - szólalt meg elsőnek  Trent.
  - Oh azt megköszönöm.
Fél órával később el is készültem, természetesen Trent és Mia addig nem mozdultak egy lépést sem a lakásomból, így kénytelen voltam velük együtt elmenni  a Cégközpontba. Elsőnek az irodámba vettem az irányt, titokban bízva abban, hogy láthatom Huntert, de zárva volt az irodája ajtaja, így nem tudtam megállapítani, hogy dolgozik, vagy nem tartózkodik itt.
Gyorsan össze pakoltam az irodából mindent, amiről úgy gondoltan h az enyém.
Egy nagy doboznyi személyes tárgyat sikerült összeszedni, kezembe vettem a dobozt, utoljára körbenéztem, elhesegettem a gondolataimbol emlékeimet, és szemembe gyűlt könnyekkel léptem ki a folyosóra, ám a doboz takarásától nem láttam, hogy éppen Hunter érkezik az irodája irányába, egy csinos szőke hölgy társaságában.
  - Héé figyelj már oda, hogy hova lépsz! - sikított fel a szőke ribi.
Hunter abban  a pillanatban rám pillantott, végignézett rajtam, és tekintetében látni lehetett az undort.
Köszönésként biccent egyet iranyomba, majd a derekánál fogva, az irodába irányította a szöszit.
Mély levegőt vettem, a dobozt leraktam a folyosóra, és elindultam Hunter irodája ajtajához.
Bekopogtam, de nem vártam meg h válaszoljon. Össze szedtem az összes bátorságomat, azt mutatva, hogy megtörhetetlen vagyok, és benyitottam irodájába.
Hunter íróasztal előtt lévő saját székében ült, ölében a szöszivel.
   - Segíthetek? - kérdezte Hunter ridegen.
   - Nem köszönöm, csak a jeggyurut hoztam vissza. A holnapi nap folyamán pedig szeretném az összes cuccokat elhozni a lakásodból. Kérlek egyeztessunk  egy időpontot amint lesz egy kis szabadidőd.
Oda sétáltam az asztal mellé, lehúztam ujjamról a gyűrűt, s elhelyeztem ott.
Sarkon fordultam, majd határozott léptekkel elhagytam egykori vőlegényem irodáját.
Poklok poklát éltem meg odabent, de természetesen nem mutattam ebből semmit a külvilágnak.
Csak egy álomvilág volt, amit közösen éltünk meg. Visszatért önmagához Hunter. Talán jobb is így, magyaráztam magamnak.