Pokolian édes

Prológus

"Attól egy nő sem válik mocskossá, hogy piszkos a fantáziája."
Lakatos Levente



𓆩...⛦...𓆪

Tudtam, hogy egy napon megkeserülöm, hogy mindig kimondom amit gondolok, nem törődve a következményekkel. Ahogy késő éjjel kijöttem a szórakozóhelyről, öt alak kezdett követni. Férfiak voltak. Eleinte nem féltem tőlük, bíztam abban, hogy csak félreértem a helyzetet és ők majd másfele mennek. De sajnos be kellett látnom, hogy hatalmasat tévedtem.

A hangjuk egyre közelebb ért hozzám. A hangok beszéddé alakultak, mocskosabbnál mocskosabb szavak hagyták el a szájukat. Akár korábban az enyémet is, de most, hogy kezdett belőlem kiszállni a maradék alkohol, már tudtam, hogy kihívtam magam ellen a sorsot.
- Hé, kislány! Kipróbálhatjuk a mocskos szádat? - kiabált utánam az egyik alak.
- Elég nagy a szád mind az ötünknek vagy felváltva szeretnéd? - tette hozzá egy másik.
A többiek sátáni kacajjal jutalmazták az ötleteket. Igyekeztem úgy tenni, mintha süket lennék. De a léptek egyre közelebbről hallatszottak. Félelem kerített hatalmába, a kezeim remegtek és a pulzusom az egekbe szökött. Az agyam azt diktálta, hogy rohanjak és az adrenalin elöntötte az ereimet. Az alkatomat tekintve esélytelennek tartottam, hogy le tudnám futni őket.
- Legalább állj már meg, ha hozzád beszélünk! A rossz kislányoknak kemény büntetés jár! - kiabált utánam nevetve egy harmadik hang.
Erre újra mind felröhögtek. Kezdtem szédülni a rettegéstől. Egyszer csak betonon csattanó cipőtalpakat hallottam, majd egy agresszív rántást éreztem a karomon. Hanyatt estem, megütöttem a hátamat és a könyökömet, a fejem pedig hangosan koppant a betonon. Ahogy felnéztem, az utcai lámpák fénye megvilágított egy arcot. Egy hihetetlen jóképű, sötét hajú és szemű férfi nézett le rám. De hiába volt jóképű, közelsége ezúttal nem vágyat keltett bennem, hanem rettegést. Főleg amikor beérték a többiek is.
- Elkaptad Max! Nagyon szép fogás volt! - dicsérte az, amelyik leghamarabb ért oda és már rá is térdelt a combomra.
- Svédasztal? A kedvencem! - mondta az ötösfogat eddig idegen hangja.
A rettegéstől és a fájdalomtól patakokban folytak a könnyeim, a lábaimat szorosan összeszorítottam és pánikolva figyeltem, ahogy elvesztem az uralmat az események felett. Ami valójában sosem volt az én kezemben.
A Max nevű alak arcon vágott, majd a meglepettségemet kihasználva lerángatta rólam a felsőmet.
- Odanézzetek, micsoda csöcsök! Alig várom, hogy közéjük dugjam a faszom! - vigyorgott rám Max.
- Remélem a puncid is olyan nedves, mint a szép arcod! - vigyorgott rám egy másik alak és elkezdte lerángatni rólam a nadrágomat.
A szívem majd kiugrott a helyéről, a könnyeimtől már semmit nem láttam. A szemfestékem a szemembe folyt és borzasztóan csípett, de az a fájdalom semmi nem volt ahhoz képest, ahogy a két férfi együttes erővel húzta szét a combjaimat miután a nadrágomat is letépték.
Az ötödik alak csak csendben állt, a könnyeim miatt csak egy távolabbi sötét pacának láttam.
- Ő talán nem akar ebben részt venni? - gondoltam.
Nem mintha ki lettem volna segítve vele. Négy vagy öt, az szinte már mindegy volt az én helyzetemben.
- Kié legyen a megtiszteltetés? Adam? - vigyorgott Max a bal oldalamnál térdelő pasira.
- Vállalom! - felelte széles vigyorral, majd lehúzta rólam a bugyimat.
Mind a négyen elégedetten mordultak fel, ahogy megláttak alsónemű nélkül.
- Jó, én nem bírom! Akarom a száját! - mondta röhögve egy másik és letolta a nadrágját, majd elővette kemény férfiasságát és simogatni kezdte miközben a számba dugta az ujjait.
- Vigyázz, Josh! Le ne harapja! - röhögött fel Adam, majd szigorúan rám nézett.
Eszembe nem jutott volna magam alatt vágni a fát, éppen elég galibát okoztam magamnak már a nagy számmal. Ijedten néztem őket, hogy mit művelnek velem, miközben végre tisztulni kezdett a látásom.
Próbáltam összehúzni a lábaimat, de mindkét srác ügyelt arra, hogy erre esélyem se legyen. Akár egy összeszokott csapat.
- Victor, megkezdenéd a puhítását, mielőtt felrobbanok? - kérdezte vigyorogva Max és letépte rólam a melltartómat, ezzel végérvényesen lemeztelenítve a nyílt utcán.
- Nem akarom elhinni, hogy nem jön erre senki, aki segíthetne! - siránkoztam magamban, miközben Josh a számba dugdosta az ujjait.
Victor a szétfeszített lábaim közé térdelt és végighúzta kezét a puncimon.
Akaratlanul is felnyögtem, amit még Josh ujjai sem tudtak eléggé letompítani.
- Nem normális a csaj, élvezi! Valamit nagyon rosszul csinálunk! - röhögött fel Victor és felmutatta a nedvemtől fényes ujjait.
A szégyen elöntötte az arcomat, újra gyűlni kezdtek a könnyeim. Josh kivette a számból az ujjait és végighúzta a makkját az ajkaimon.
- Kérlek...ne... - nyöszörögtem.
- Úgy érted, ne hagyjam abba? Hát jó! - röhögött fel Josh és farkával rácsapott a számra, majd kíméletlenül az ajkaim közé hatolt.
Victor eközben letolta a nadrágját és majdnem megfulladtam Josh miatt, ahogy elakadt a lélegzetem a mérete láttán.
- Ezt nem fogom túlélni... bárcsak meghalnék. Könyörgöm, segítsen valaki! Akárki! Kérem! Segítség! - nyöszörögtem, de Josh farkától semmit nem lehetett érteni belőle.
Victor pedig kíméletlenül a puncimba vágódott.
- Elmondom srácok, hogy szűk, mint az állat, de jó kis lucskos puna ez! - vigyorgott a többiekre és egy pillanatra kihúzta, hogy aztán még erősebben újra belém márthassa.
Borzasztóan fájt, a hasam görcsölni kezdett. Ahogy ütemesen csapódott a méhszájamhoz, egyre ernyedtebbnek éreztem magam. A könnyeim folyamatosan folytak a szememből, egyrészt a fájdalomtól, másrészt attól, ahogy Josh dugta a torkomat. Az sem érdekelte, hogy időnként öklendeztem tőle.
Max a fejemhez sétált és lehajolt értem, felhúzott a földről, de csak azért, hogy a farkára ültethessen. De nem a puncimat vette birtokba, hanem a fenekemet. Újra elöntött a fájdalom, de már csak némán tudtam sírni. Victor újra a puncimba mártózott, Josh és Adam pedig a két oldalamról felváltva dugdosták a számba a farkukat. A könnyem és a nyálam egybefolyt, végigcsurgott a testemen.
- Nem kéne inkább menni, mielőtt lebuktok? - szólalt meg az eddig csendes srác a sötétségben.
- Hogy mit pofázol, Ryder? - ordított rá Max alólam.
Erre Ryder előlépett a lámpa fényébe és amennyire még képes voltam felfogni a látottakat, egy nagyon jóképű, fekete hajú srácot láttam. Az arcán színtiszta sajnálat tükröződött.
- Azt, hogy menni kéne, mielőtt nagy gáz lesz ebből! - ismételte meg, ezúttal erélyesebben.
- Sajnos beteg a csaj, élvezi. Te süket vagy, hogy nem hallod, milyen hangosan cuppog? - röhögött fel Victor.
Újra öklendezni kezdtem Max farkától, aki az idegességtől tövig hatolt a torkomba.
- Ugye tudjátok, hogy az egy önvédelmi mechanizmus ilyenkor? - fonta karba a kezeit és továbbra is szomorúan nézett engem.
Mivel megszólalni már nem tudtam, könnyes tekintetemmel könyörögtem neki, hogy segítsen. Mindenem fájt az agresszív igénybevételtől.
- Nyugi már, teletöltjük meleg apatejjel és már mehetünk is. Megy a buszod talán anyucihoz? Kussolj be, mert holnap ő lesz a következő! - fenyegette Max, a szájából a hátamra fröcsögött a nyál.
- Engedjétek el! - mondta Ryder és most már a hangjában is érezhető volt, hogy sajnál engem.
- Pár perc az egész! De ha te is kérsz belőle akkor legyél tökös és gyere ide érte! - ordította Josh.
- Én ebben nem vagyok hajlandó részt venni! Ti nem látjátok a kínt az arcán? Nem féltek, hogy belehal? - ezúttal az aggodalom színtisztán érezhető volt Ryder hangjában.
Kezdtem elveszteni a történések fonalát. A hangok egyre messzebbről jöttek.
- Könyörgöm! Segítsen valaki! Ha létezik menny vagy pokol... valaki segítsen! - sírtam el magam magamban fohászkodva.
- De, rohadtul félek, hogy belehal! Jobban szeretem, ha ellenkezik! - röhögött fel Max és a fenekembe élvezett.
Felsikoltottam, de semmit nem hallottak belőle, mert Josh a torkomba lőtte épp forró ondóját ami kifolyt a számból és a melleimre csöpögött.
Adam a hajamba markolt és maga fele kényszerítette a fejem, hogy ő is a számba élvezhessen. Öklendeztem a rengeteg spermától, borzalmas íze volt. 
Max és Victor is kihasználta a testemet, majd mikor mindketten elélveztek, Victor Ryder lábai elé hajított, mint egy zsák szemetet. Meztelen, elhasznált testem nagyot csattant a betonon, a fejem zúgott. A világom forogni kezdett. 
- Kérlek, had haljak meg! - könyörögtem újra valami felsőbb erőhöz. 
Azt még láttam, ahogy Ryder könnyes szemekkel lehajol hozzám, majd elnyelt a sötétség. 

                                                                                 𓆩⋆˖⁺‧₊☽⚸☾₊‧⁺˖⋆𓆪

Hirtelen egy vörös, macskaszemhez hasonló szempár nézett velem farkasszemet. Megszólalt egy földöntúli, gyönyörű női hang. 

- Szeretnél erős lenni és véres bosszút állni a férgeken, akik bemocskolták a tested? - kérdezte csodás hangján. 
- Igen! - feleltem öntudatlanul. 
- Holtbiztos, hogy ez egy álom! - gondoltam magamban - Álmodom a halálom előtt. Milyen békés. 
- Nos, akkor készen állsz feladni emberi életed és valami sokkal gyönyörűbb és nemesebb lénnyé válni? - kérdezte újra a vörös szempár gazdája. 
- Igen! - ismételtem meg az előbb válaszomat és egyre mélyebbre süllyedtem a mentális kútban. 
- Ez esetben, - mondta és dús ajkak érintését éreztem a sajátomon, hegyes nyelve a számba hatolt és amikor az én nyelvem érintkezett az övével, minden kivilágosodott körülöttem - légy üdvözölve az új életedben gyermekem! 
Most már láttam ki beszél hozzám. Egy magas, vékony, sápadt nő volt, vérvörös szemmekkel és a már látott macskaszerűen szűk pupillákkal. Kecses nyakán és homlokán fekete pikkelyekkel, a homlokán lévők szarvakká alakulva görbültek szép fején. Derékig érő, koromfekete haja keretezte hibátlan alakját, hatalmas keblei fekete pikkelyek részleges takarásban voltak. Egy fekete, nagyon rövid bőrszoknya és bőr, magasszárú, magassarkú csizma volt rajta, semmi más. 
Ahogy mosolygott rám, a testem újra sajogni kezdett, de most teljesen máshogy. Elképesztően forrónak éreztem magam, mintha legalább negyven fokos lázam lenne. Szédültem, így inkább leültem a talajra. A nőalak mosolyogva és érdeklődve figyelte a szenvedésem. 
Amikor a fájdalom elérte legmagasabb fokát, hanyatt estem miközben felsikoltottam és úgy éreztem szétszakad a bőröm. A hátamat ívbe görbítette a fájdalom, a talajba vájtam az ujjaimat.
Végignéztem magamon és azt láttam, hogy valóban szétszakadt a bőröm. De vér helyett sokkal fehérebb, már már szürkés bőr bukkant elő. Ujjaim végein lévő, húsig rágott körmeim hosszúvá és hegyessé változtak. A kezem elvékonyodott, ahogy az egész testem, sajgott a medencém és a bordáim, ahogy az alakom tökéletesedett. Lapos, feszes hasamon külön elcsodálkoztam, majd észrevettem, hogy a melleim megnőttek, ahogy a hajam is legalább harminc centivel hosszabbá vált, ezzel derékig érő hajkoronám lett és elmélyült fekete színe. Az előttem álló nő intett egyet a kezével, mire velem szemben a levegő felforrósodott és egy türköződő felület jött létre. Amikor belenéztem, az arcom volt az egyetlen ami nem sokat változott, az én íriszem is élénkvöröses árnyalatot kapott. Az arcomon nem sok változás történt, csak az ajkaim lettek kissé dúsabbak és a szemfogaim nőttek meg picit. A testemből eltűnt minden fájdalom és érezhetően nem alakultam tovább. 
- Ettől a perctől, az emberlány aki voltál, megszűnt létezni. A tested tökéletes fegyver arra, hogy minden formában bosszút állj a téged meggyalázó férfiakon. A te neved leányom, mától Liara! Használd hát ki új adottságaidat és állj bosszút! - mosolygott rám a nő. 
- Te ki vagy? - kérdeztem és meglepődtem, hogy a hangom is megváltozott, kissé kellemesebb lett. 
- Az édesanyád. Lilith, kicsikém! - mosolygott rám és magához vont egy ölelésre.