Pokolian édes

3. fejezet - A büntetés

- Liara! - sikoltotta egy ismerős hang, mire azonnal felébredtem. 
Felpattantam az ágyamban és Ifrine ijedt tekintetébe bámultam, aki velem szemben kapkodta a levegőt. A mellkasa veszélyesen gyorsan emelkedett és süllyedt. 
- Mi a baj? - kérdeztem és felkeltem, majd a lányhoz sétáltam és megfogtam remegő karját. 
- Lilith...hivat téged! Azonnal! A trónteremben vár rád! - lihegte Ifrine és amúgyis sápadt bőre szürke árnyalatot öltött. 
- Nem tudod mit szeretne? - ragadt át rám is pánik. 
- Nem. De nagyon dühösnek látszik, szerintem azonnal menj! - sürgetett és finoman az ajtó felé lökött. 
A szívembe hatoló félelmtől teljesen elfelejtettem, hogy már képes vagyok teleportálni. Az éppen csak ismerős folyosón sétáltam végig, majd le a lépcsőn és az előcsarnokkal szemben lévő, hatalmas, korom fekete, vaspántos ajtó előtt megálltam. Az ajtó két oldalán két ijedt tekintetű csúnya lény ácsorgott, kezükben lándzsával. 
- Lilith hivat engem! - mondtam és igyekeztem elrejteni hangomból a rettegést. 
A lények bólintottak és kitárták nekem az ajtót. 
Besétáltam hát a trónterembe. 
Követte a kastély eddig megismert stílusát, mindenhol a vörös és fekete szín dominált, a padló itt is sakktábla szerű volt. Egy hatalmas, majdnem a plafonig érő ablak előtt kapott helyet Lilith trónja, mely csontokból állt össze. A háttámlája vörös bársonynak tűnt. Lilith ezúttal egy földig érő, vörös selyemruhába öltözött, ami kiemelte formás testét és dús kebleit. A nyakában egy vörös kővel ellátott nyaklánc csillogott. Hosszú, fekete haja összefonva lógott az oldalánál. 
- Liara! Leányom! Hát máris visszaéltél anyai kedvességemmel? - fogadott Lilith és maga elé mutatott koromfekete karmával. 
Engedelmesen elé sétáltam és letérdeltem, a fejemet lehajtottam a félelemtől és a bennem növekvő szégyentől. 
- Anyám? - néztem fel egy pillanatra Lilith vörös szemeibe. 
- Elfelejtetted, hogy csak a mai napon hagyhattad volna el a világomat, igaz? - kérdezte metsző hangon. 
Szigorú hangja ostorcsapásként ért és még jobban összehúztam magam. 
- Igen, anyám! Elfelejtettem! Kérlek, bocsáss meg nekem! - mondtam a padlónak, már nem is mertem Lilithre nézni. 
- Nem történt semmi, igaz? - kérdezte, de ezúttal kissé lágyabb hangon. 
- Nem, velem volt Astrax, vigyázott rám. Én semmit nem tettem! - feleltem az igazságnak megfelelően. 
- Értem. Nos, legalább Astraxnak lehetne több esze, ha már közel háromszáz éve itt van mellettem. Mindig elképeszt, hogy a férfiak mennyire ostobák tudnak lenni egy csinos nő láttán, teljesen mindegy, hogy emberek vagy démonok legyenek is! - mondta kimérten.
- Kérlek, anyám, ne büntesd meg Astraxot, én felejtettem el amire utasítottál! Vállalom a feledékenységem következményeit! - mondtam, megkockáztatva egy újabb, gyors pillantást Lilithre. 
Hallottam, ahogy felállt a trónról. Magassarkú cipője kopogott, ahogy felém lépdelt. 
Kopp - kopp - kopp. 
Lilith keze került a látóterembe, majd megfogta a vállamat. 
- Állj fel, leányom! - utasított halkan. 
Azonnal felegyenesedtem, de továbbra sem mertem a szemébe nézni. Most még egy pillantást sem mertem kockáztatni. Lilith lassan elsétált mögöttem. 
Kopp - kopp - kopp. 
- Tetszik, hogy ilyen bevállalós és bátor vagy! De sajnos ez kevés most, az engedetlenséged büntetést érdemel! És még veled sem tehetek kivételt. - közölte velem és megállt előttem.
- Igen, anyám! - szólaltam meg cérnavékony hangon, továbbra is a padlót bámulva. 
- Mivel még újszülöttnek számítasz ebben a világban és nem akarsz kibújni a felelősséged alól, amit igazán nagyra értékelek, választhatsz magadnak büntetést, három lehetőség közül. 
Az első, hogy az őrök szobáját takarítod ki, segítség nélkül, egyes-egyedül. A második, hogy hét éjjelen keresztül nem térhetsz át az emberek világába, még kísérővel sem. A harmadik, pedig az, hogy tizennégy éjjelen keresztül, mindig egy másik incubus ágyában kell töltened az itteni éjszakáidat. Nyugodtan gondolkozz el rajta, van rá három perced! - mondta Lilith, a hangján szinte érezni véltem, ahogy gonoszan elmosolyodik. 
Amint Lilith elhallgatott, azonnal gondolkodni kezdtem, hogy melyikkel járok jobban. Takarítani az ocsmány őrök szobáját tűnt számomra a legsúlyosabb büntetésnek. A másik kettő egészen jól hangzott, sőt akár még jutalomnak is számíthatott volna, különösen a harmadik, ha Astrax iránt nem kezdtem volna máris érezni valamit. De ez sajnos vagy nem sajnos, nem volt így. Ráadásul Ifrine elmondása szerint két nap alatt sem hevert ki egy éjszakát az egyik incubusszal, az elég sokat elárult az incubusok képességeiről. Belegondoltam, hogy ezt az intenzív élményt esetleg minden éjjel viselnem kell, összeszorultak a titkos izmaim is. Így hát, a második lehetőség tűnt számomra a legkedvezőbbnek.
- Nos, lányom? - sürgetett Lilith és kezével az állam alá nyúlt, hogy feljebb emelje a fejem, ezzel rákényszerítve, hogy vörös szemeibe nézzek. 
- Hét éjjelen keresztül nem hagyom el a világodat, anyám! - választottam ki a büntetésem. 
- Legyen hát így! - mosolygott rám Lilith és csettinett egyet bal kezével. 
A nyakamon azonnal egy tárgyat éreztem összecsattanni. Bátortalanul odanyúltam, egy fémes anyagú dolgonak tűnt, a formája alapján, ahogy az ujjam kitapintotta, akár egy nyakörv is lehetett volna. 
- Ne aggódj, senki sem tudja levenni idő előtt, még én sem! Ez a varázs erejű tárgy mától megakadályozza, hogy elhagyd a világomat, de amint lejárt az idő, elporlad! - mosolygott rám Lilith és visszasétált a trónjához. 
Kopp - kopp - kopp. 
Lilith méltóságteljesen visszaült és rám emelte vörös tekintetét. 
- Elmehetsz leányom! Javaslom, hogy kezdj el összebarátkozni a tesvéreiddel, hogy ne legyen kellemetlenül unalmas az elkövetkező hét napod. - intett kezével és trónja mellől felemelt egy vastag, fekete könyvet melyen vörös betűkkel a Lemegeton szó állt. 
Engedelmesen megfordultam és halk léptekkel kisétáltam az ajtón, amit az őrök kinyitottak amint odaértem. Valószínűleg nem sikerült elég halkan sétálnom. Ahogy az ajtó becsukódott mögöttem, a megkönnyebbüléstől sóhajtottam egyet. Visszamentem a szobámba és az ágyamon ülve megnéztem magam a szekrényem oldalára ragasztott tükörben. A nyakörv egészen csinos nyakéknek tűnt, de valószínűleg itt mindenki tudni fogja, hogy mi ez és hogy mire szolgál. Ez miatt egy kissé féltem, hogy még a démonvilágban is meg kell tapasztalnom a kiközösítést és a piszkálódást. De tudtam, hogy a büntetésem jogos, sőt még olcsón megúsztam. Ahogy ezt végiggondoltam, Ifrine és Astrax lihegve jelentek meg a szobám ajtajában. Mindketten odarohantak hozzám és együtt vontak egy közös, nagyon szoros ölelésbe. 
- Mennyei pokol, Liara! Annyira aggódtam! Ugye nem korbácsolt meg? - kérdezte Ifrine, láthatóan a könnyeivel küzdve. 
- Ne haragudj rám, szépségem! Én sodortalak veszélybe, annyira hülye voltam! - sütötte le Astrax bűntudatosan a szemeit. 
- Nyugi már, nincs semmi baj! Csak eltiltott attól, hogy elhagyjam ezt a világot egy héten keresztül. - simogattam meg az arcukat egyenként és rájuk mosolyogtam. 
- De akkor, hogy fogsz így vadászni? - kérdezte azonnal Ifrine. 
- Sehogy. - vontam meg a vállam. 
- Hát ez rettenetes! Akkor most egy hétig nem jöhetsz velem? - kérdezte Astrax és lesújtottan leroskadt az ágyamra. 
- Ez akkora tragédia? Hisz hatalmas ez a világ! Itt bárhova mehetek! - próbáltam felvidítani őket. 
- Igen, de mi lesz így a szükségleteiddel? - kérdezte Ifrine. 
Akaratlanul is azonnal Astraxra néztem, aki a pillantásomra elvigyorodott. 
- Nos, szerintem helyben is meg tudom oldani, ha annyira akarom. - feleltem Ifrinenek és elmosolyodtam. 
- Na és a bosszúd? - kérdezte újra a lány és Astrax mellé ült. 
- Szerintem az még várhat. Valószínűleg addig még több bűnt követnek el és úgy még édesebb lesz a bosszúm! - feleltem egyszerűen és a két démon közé préseltem magam. 
Azonnal a szeretet vagy valami nagyon ahhoz hasonló érzés járt át, ahogy azonnal a derekam köré fonták karjaikat. 
- Majd felváltva megyünk vadászni, hogy valamelyikünk mindig vigyázhasson rád! - mondta Ifrine és jelentőségteljesen a bátyjára nézett. 
- Igen, ez jó ötlet! Így lesz! - hagyta jóvá Astrax. 
- Nem kell engem őrizni, nagylány vagyok már! - mondtam és mosolyogva kinyomtam a melleimet. 
- Liara, itt succubusok és incubusok vesznek körül! Amint rájönnek, hogy egyedül maradtál, meg fognak keresni! - mondta aggódva Ifrine. 
- Mi a legrosszabb, amit tehetnek velem a saját fajtársaim? - kérdeztem a lányra nézve. 
- Nos, a lelki terror szerintem elég erős. A testedben ugyan nem tudnak nagy kárt tenni, legfelejebb megerőszakol néhány incubus. - mondta Ifrine zavart mosollyal. 
- Rohadtul megölöm azt, aki meg merészeli erőszakolni! - morogta mellettem Astrax. 
- Oké, ebbe eddig bele sem gondoltam. - mondtam és összehúztam magam. 
Astrax felpattant mellőlem és elém állt. 
- Mától veled alszok! - mondta ellentmondást nem tűrő hangon. 
- Nem aludhatsz vele báttyus! - fogta meg Astrax vállát a húga. 
- Ugyan miért nem? - kérdezte felháborodottan. 
- Azért, mert Liara a bosszú miatt van itt. Ő is ki akarja használni a férfiakat, akik vele tették ezt még emberi alakjában. Ha te azelőtt lefekszel vele, hogy bosszút állna... az érzéseid megszűnnek iránta. Tudod jól, hogy ez a szabály! - motyogta Ifrine szomorúan. 
- De hugi, én nem azt mondtam, hogy szexelni fogok vele. Csak alvásra gondoltam! - mondta Astrax, mire mindketten hitetlenül néztünk rá. 
- Most mi van? Komolyan nem nézitek ki belőlem, hogy...
- Nem! - vágtuk rá kórusban és elnevettük magunkat. 
- Akkor megmutatom, hogy igenis képes vagyok rá! Ha szétrobbanok sem fogok Liarával párosodni! - mondta Astrax és duzzogva karba tette a kezeit. 
- Semmiféle szexuális dolgot nem lehet csinálni? - kérdeztem reménykedve Ifrinet. 
A démonlány megköszörülte a torkát. 
- Nem hatolhat beléd. - mondta és felállt mellőlem. 
- Mármint semmilyen formában? Semmijével? - gondolkodtam hangosan és Ifrine arcát fürkésztem. 
Mögöttem Astrax prüszkölve felnevetett. 
- Csókolózhattok, ha erre vagy kíváncsi! - felelte Ifrine és lemondóan leggyintett egyet kacagó testvére felé. 
- Nem, nem igazán erre vagyok kíváncsi. - mondtam és a csodálkozó Astraxra másztam, majd a kezeimmel szorosan befogtam a füleit. 
- Arra lennék kíváncsi, hogy egyéb olyan tevékenységek, amikből nem lehet az emberek világában gyermek, olyanokat sem lehet? - kérdeztem vigyorogva, ahogy Astrax fészkelődni kezdett alattam és láthatóan zavarta, hogy nem hallja miről folyik köztünk a diskurzus. 
- Na jó, nevezzük nevén a dolgokat! Te leszophatod, ő kinyalhat téged és nyugodtan csókolózhattok is, de az, hogy a farkával a puncidat akár csak megérintse, az tilos! - mondta végig egyetlen levegővel Ifrine és sápadt arca elpirult. 
Elengedtem Astraxot és lemásztam róla. 
- Maradhattál volna még, már majdnem élvezni kezdtem! - morogta As és felült. 
- Te Ifrine, ha te succubus vagy, hogyan hozhat zavarba ez a téma? - kérdeztem mosolyogva tőle. 
- Basszus, hát Astrax a testvérem. A testvér még nálunk is tabu! - mondta Ifrine. 
- De várj, mi mind testvérek vagyunk, Lilith is azt mondja! - leltem meg a logikai bakit. 
- Rendes testvéreknél tilos, mint mi Astraxszal. Van még itt néhány rendes testvérpár rajtunk kívül is. Ez olyan erős tabu, hogy még a gondolattól is hányingerem lett. Ne haragudjatok! - mondta és kisietett a szobámból. 
- Tényleg nálam akarsz aludni? - fordultam pajkos mosollyal Astrax felé. 
- Hülye kérdés! Máris bekészítem a pizsimet. - vigyorgott rám. 
- Tőlem, úgyis leveszem rólad! - nyaltam végig az ajkamon és felkeltem az ágyról Astrax keze elől. 
- Csigavér szépfiú, messze még az este! - mondtam mosolyogva és a kis komódomhoz sétáltam.
Egyesével kihúztam a fiókokat. Találtam hajkefét, alsóneműt, csipke hálóinget, harisnyakötőt, temérdek neccharisnyát. Astrax közben mögém sétált és a kezeit a csípőmre simította. 
- Mit keresel ilyen bőszen? - súgta a fülembe amitől azonnal libabőrös lettem. 
- Igazából semmit, csak kíváncsi vagyok, miből élek. - mondtam és lassan lehajoltam, hogy az alsó fiókot is ki tudjam húzni. 
A fenekemet szándékosan Astrax öléhez simítottam közben és vártam a reakciót. Vagyis inkább az erekciót. Astrax halkan felmordult és karmait a testembe mélyesztette. Ahogy megvizsgáltam a fiók tartalmát, felegyenesedtem és megfordultam Astrax karjaiban. 
- Ugye tudod, hogy a tűzzel játszol, kislány? - kérdezte rekedten és a komódhoz nyomott. 
- Szeretek a tűzzel játszani, imádom a benzin illatát! - feleltem kihívóan és végignyaltam az alsó ajkamon. 
- Igen, azt látom! - morogta és elmosolyodott. 
- Megmutatod nekem a szobádat? - kérdeztem egy kicsit ártatlanabb vizekre terelve a témát. 
- Meg hát! - felelte és megfogta a kezem. 

Egy szempillantással később egy ugyan olyan szobában álltam, mint a sajátom, azzal a különbséggel, hogy Astrax szobájában minden lila volt. Ámulva néztem körbe és Astrax vigyorán állapodott meg a tekintetem. 
- Szóval a kielégületlenség színe, mi? - kérdeztem, utalva a korábbi megjegyzésére. 
- Az. Én mondtam, hogy imádlak! - felelte és hozzám lépett, majd hevesen megcsókolt.
A csókunk végére azonban a szoba egy hangyányit átalakult. A plafon színe fekete lett. 
Csodálkozva néztem fel, majd kérdőn Astraxra. 
- Ez a csókod hatása. - mosolygott rám. 
- Tehát én részben kielégítettelek? - kérdeztem a karjaiban vigyorogva. 
- Részben...nagyon kis részben. - lehelte és újra megcsókolt. 
A színek ezúttal nem mozdultak. 
- Nagyon kíváncsi vagyok a szobádra, miután végeztem a bosszúmmal! - mondtam vigyorogva és ezúttal én csókoltam meg őt. 
- Remélem egyetlen nap alatt végzel majd velük, minél hamarabb benned akarok lenni végre! - morogta a fülembe Astrax és belemarkolt a fenekembe.