Pokolian édes

4. fejezet - Elfojtott vágyak

Astrax nem bírt tovább magával, ahogyan én sem. Az ágya felé terelt és rálökött. Azonnal felettem volt és merevedését a puncimhoz súrolta. Kéjesen felnyögtem és magamhoz húztam, hogy megcsókolhassam. A keze váratlanul megindult a ruhám alja felé, lassan felhúzta rajtam az anyagot és láthatóvá váltak a melleim. A mellbimbóim megkeményedve várták az ajkait, amik azonnal körül is fogták az egyiket, majd a másikat is.
- Astrax szerintem, még most le kéne állnod! - nyögtem fel, ahogy a keze ezúttal a combjaim közé simult.
Ujjai lassan hatoltak nedves puncimba és lágyan ujjazni kezdett. Újabb nyögés hagyta el a számat, mire As a szemembe nézett.
- Nem bízol bennem, igaz? - kérdezte szomorúan.
- Nem erről van szó. Én csak...
- Biztosan nem fogom kockáztatni az érzéseimet irántad, Liara. - mondta és elmosolyodott. 
- Ezek szerint, Ifrine jól tippelt. - gondoltam és szélesebbre tártam a combjaimat.
- Azt egy percig nem gondoltam, hogy ez könnyű lesz. De valóban egyre nehezebb! - nyögött fel Astrax, ahogy meghallotta a puncim felöl érkező nedves hangokat.
Gyorsított a keze mozgásán, mire felnyögtem és gyorsan megcsókolt, ezzel elnyomva a hangomat. Újra a szájába nyögtem, ahogy a negyedik ujja is belém hatolt. Éreztem a száján, hogy mosolyog és szabad kezével a mellembe markolt.
- Azt akarom, hogy elélvezz, ezúttal az én kezemtől! - mormolta a számba és az ajkamba harapott.
- A farkadnak sokkal jobban örülnék! - nyögtem újra a szájába és csuklójának ritmusára mozgatni kezdtem a csípőm.
- Ugyan te kaptad a büntetést, de ez valójában mindkettőnké! Legalább annál édesebb lesz, amikor végre tövig beléd márthatom! - morogta és tovább gyorsított.
- Jóságos pokol! - nyögtem fel és éreztem a közelgő orgazmust.
- Élvezz el, kicsi démonom! - mondta és megcsókolt.
Szavai átlendítettek a mentális határvonalon. A szájába sikoltva élveztem el. Lassan kihúzta ujjait a puncimból és a számba nyomta őket. Még az orgazmustól kótyagosan szopogattam le róluk a nedvemet.
Astrax farmernadrágjában lüktető férfiassága enyhén szólva is hívogató látvány volt. De amikor ki akartam szabadítani, hogy az ajkaim közé vehessem, elhessegette a kezem. Értetlenül ránéztem.
- Én juttattalak a büntetéshez, ezért én így vezeklek. - mondta és megigazította magát.
- Hát, most őszintén megleptél! - feleltem és a mellkasára hajtottam a fejem.
- Én is magamat! - nevetett fel alattam.
- Biztos, hogy...
- Biztos! - vágta rá és lefogta a nadrágja irányába meginduló kezemet.
Újra meglepetten néztem rá, mire smaragd tekintete az enyémbe fúródott.
- Liara, amit mondtam, azt be is tartom! Legyél szíves, ha egy kicsit is szeretsz, ne nehezítsd meg még jobban! - kérlelt egyszerre a szavaival és a pillantásával.
Jobbnak láttam inkább felkelni mellőle, mielőtt mindkettőnk életét tönkre teszem.
- Hol lehet itt zuhanyozni? - kérdeztem Astraxot.
Erre hangosan felnyögött és a fejére húzta a takaróját.
- Direkt csinálod ezt velem, igaz? - kérdezte, csak a szemeit láttam a takaró résén át.
- Ne haragudj, de én tényleg csak fürödni szeretnék! - biztosítottam mosolyogva.
- Hát... én is szeretnék valamit. Keresd meg Ifrinet és menjetek ketten. Nekem... nekem muszáj kezdenem magammal valamit! Azonnal! Na, sipirc innen! - mondta és kikelt a takaró alól, majd kitessékelt a szobájából.
Nevetve néztem rá vissza. Még akkor is kuncogtam, amikor rám csukta az ajtót és elfordult a kulcs a zárban, legalább háromszor.
- Incubusok! - forgattam a szemem és elindultam a folyosón.
Az incubusok lakrésze még teljesen ismeretlen terep volt számomra. Egy pillanatra eszembe jutott ugyan, hogy egyszerűen átteleportálok a szobámba, de a kíváncsiságom erősebb volt.
Amerre csak elláttam, mindenütt csukott ajtók fogadtak. Egy kissé csalódott voltam, de nem akartam ilyen könnyen feladni. Az egyik elágazásnál jobbra fordultam és a fülemet hegyezve mentem tovább. Bár itt nemrég kezdődött a nap, szinte biztos voltam abban, hogy az incubusok közt is vannak később kelő példányok.
Alig pár méterre tőlem, lassan kinyílt az egyik ajtó és az a kék hajú succubus lépett elém, aki tegnap este leszólta Astraxot miattam. Láthatóan ugyan annyira meglepődött, hogy engem lát, ahogyan én is meglepődtem a találkozásunktól.
- Szia Elista! - köszöntöttem barátságosan, de azért halkan.
- Szia! Mit csinálsz te itt? - szűrte a fogai között.
- És te mit csinálsz itt? - kérdeztem én is, az ajtó fele bökve ahonnan az előbb kijött.
- Szerinted mégis mit? Papás - mamást játszottam Ahriusszal! Inkább foglalkozz a magad dolgával, fogoly! - rikácsolta olyan halkan, ahogy csak kitelt tőle és eltűnt.
Mivel nem akartam újabb csetepatét, inkább követtem a példáját és átteleportáltam a szobámba. Egy kissé szomorúan feküdtem az ágyamba.
- Se barátok, se pasi, se szabadság! - összegeztem magamban és magamra húztam a takarómat, majd lassan elnyomott az álom. 

Álmomban újra az utcán voltam, a négy férfi közt vergődtem. Éles, az egész testemet átjáró fájdalmat követően Ryder szomorú arcát láttam magam előtt. 
- Köszönöm! - akartam mondani, de nem jött ki hang a torkomon. 
Ryder arca eltűnt.

Arra riadtam, hogy valaki engem néz. 
Ifrine ült az ágyam szélén és a hajamat simogatta, szomorúan mosolygott rám. 
- Az álmodban nem hagy nyugodni a küldetésed, igaz? - kérdezte és újra megsimogatta a fejem. 
- Igaz. Azzal a sráccal álmodtam, aki segített. Nem tudtam egy szót sem kinyögni. - feleltem szomorúan, még mindig az álom hatása alatt. 
- Az a rossz hírem, hogy ez minden alkalommal így lesz, amikor álmodsz. Egészen addig, amíg be nem teljesíted a bosszúdat, neki pedig meg nem köszönöd személyesen. - mondta Ifrine és hozzám bújt, hogy átölelhessen. 
Átkaroltam a démonlányt és magamhoz szorítottam.
- Köszönöm Ifrine, hogy itt vagy nekem! Nélküled már megőrültem volna! - mondtam a lánynak és még szorosabban húztam magamhoz. 
- Nyugi Liara, a végén még félreértem! - mosolygott rám Ifrine és cuppanós puszit adott a homlokomra. 
- Értsd, ahogy akarod! Nekem édesmindegy, csak legyél itt velem! - feleltem mosolyogva, miközben elengedtem őt. 
- Ti tényleg az őrületbe akartok kergetni, igaz? - szólalt meg az ajtóból Astrax hangja. 
Vigyorogva néztem rá és kimásztam az ágyamból.  
- Dehogy báttyus, én csak megvígasztaltam Liarát, mert rosszat álmodott. - mondta Ifrine és felült az ágyamon. 
- Kísérd el zuhanyozni! Én...én megyek sétálni. - mondta Astrax és felém intett, majd eltűnt. 
- Sétálni? - fordultam Ifrine felé. 
- Ha gondolkodni akar, mindig a hegyekbe repül. Oda szinte senki sem jár közülünk, ugyanis elég hideg van ott. De Astrax már megszokta. Viszont, nagyjából száz éve nem járt arra. - mondta elgondolkodva Ifrine. 
- Akkor most miért akar oda menni? - kérdeztem. 
- Szerintem csak magányra vágyik. De majd úgyis elmond neked mindent, ha készen áll rá. - mondta mosolyogva Ifrine. 
- Valamit titkol előlem? - kérdeztem gyanakodva. 
- Itt mindenki titkol valamit, de leginkább a múltat. Vagy a saját lényének egy darabját, mert nem akar nevetség tárgyává válni. - nyelt egyet Ifrine és felült. 
- Neked is van ilyen titkod, igaz? - kérdeztem és az Astrax által nyitva hagyott ajtóhoz sétáltam, hogy becsukjam. 
- Jaj, Liara! Persze, hogy van! - mondta gyorsan és köztem és a csukott ajtó között kapkodta a tekintetét. 
- Elárulod nekem? - kérdeztem mosolyogva és elé térdeltem. 
- Nem tudom, hogy akarod-e tudni. Olyan jó barátnők lettünk, nem akarom, hogy ez miatt elveszítselek! - túrt zavartan a hajába. 
- Hidd el Ifrine, nekem nem tudsz olyat mondani, ami miatt többé nem állnék veled szóba! - győzködtem és az államat a jobb térdére fektettem. 
Ifrine nyelt egyet, majd még egyet. 
- Én...én elmondom, de ígérd meg, hogy senkinek egy szót sem szólsz róla! - kerekedtek ki pupillái a félelemtől.
- Megígérem, hogy lakat lesz a számon! - biztosítottam és megfogtam remegő kezét. 
- Én, - sóhajtott egy hatalmasat és közelebb hajolt hozzám - én inkább a lányokat szeretem.
- Ennyi? - kérdeztem mosolyogva és várakozva néztem rá tovább. 
- Mert, nem elég? Ez így is borzasztó! - sopánkodott és eltakarta a szemeit. 
- Én semmi borzasztót nem látok benne. - mondtam miközben felálltam és mellé ültem, majd szorosan átöleltem. 
- Nem kell vígasztalnod, mindjárt átmegyek a szobámba. - mondta elcsukló hangon. 
- Ifrine, a pokol szerelmére, hát nem érted, hogy mit pofázok neked? - kérdeztem és elvettem a kezeit a szeme elől. 
- Tényleg nem...
- Nem. Te egy csodálatos lány vagy, a kedvenc succubusom! Sosem tudnál magadtól elijeszteni, nővérkém! - mosolyogtam rá és megpusziltam az arcát. 
- Hát... köszönöm! - mosolygott rám Ifrine és láthatóan végre megnyugodott. 
- Kérdezhetek valamit? - jutott eszembe egy gondolat. 
- Persze, bármit! - bólintott Ifrine. 
- Az miért van, hogy Astrax első látásra belém szeretett, én viszont fokozatosan kezdek beleszeretni? - tettem fel a kérdésem, mire Ifrine kissé meglepődött. 
- Azt hittem, hogy ez nyílvánvaló. Mi Lilith teremtményei vagyunk, Lilith úgy alkotott meg minket, hogy az incubusok hamarabb essenek szerelembe, hogy mi, ha akarjuk, időben megszabadulhassunk tőlük! - mosolygott rám Ifrine. 
- Még egy kérdés, valójában kivel töltötted azt az éjszakát? - kérdeztem a közepébe, mire Ifrine arca elpirult. 
- Nelithhel. - mosolygott rám végül.
- Mindenki, mindenkivel mi? - vigyorogtam rá, mire összeborzolta a hajamat. 
- Gyere, menjünk zuhanyozni, szerintem ránk fér! - nevetett rám és felállt. 

Ifrine a kezemet fogva húzott a folyosón. Fogalmam sem volt merre jártunk, így jó volt, hogy van velem valaki, aki már kiismerte magát ebben a gyönyörű labirintusban. Az egyik falon megpillantottam egy kőből készült szobrot, mely egy hatalmas tengeri kígyót ábrázolt, ahogy tekereg. 
- Kövesd a kígyó farkát, Liara! - vigyorgott rám Ifrine és a távolba mutatott, ahol a kígyó farka egy kétszárnyú ajtó felett ért véget. 
- A kígyóét, mi? - nevettem rá és egymásba karolva sétáltunk az ajtó felé. 
Amikor az ajtókhoz értünk, az egyiken a férfi, míg a másikon a női nem jelképe szerepelt. A női sokkal díszesebb volt és két kis szarvacska is volt hozzá karcolva. Vigyorogva nyitottam be az ajtón. 
Odabent hófehér márvány fogadott, hatalmas, sötétkék gyertyák világítottak, a padlóba süllyesztve egy gigantikus medence kapott helyet. A medence mögött pedig egy kráken szobra volt, melynek csápjaiból víz folyt. 
- Honnan folyik a víz és hova? - kérdeztem elgondolkodva. 
- Túl sokat gondolkodsz, csak élvezd! - mondta Ifrine és levetkőzött. 
Tudtam, hogy a succubusok gyönyörűek, de Ifrine kimondottan szép volt. Formás testéről és gyönyörű kebleiről még én sem tudtam levenni a szemem. Az ő testén szürkés pikkelyek voltak, amik pont a megfelelő helyeken biztosítottak takarást számára. Egyszerűen vonzó volt. 
- Liara, ne nézz már így rám! - nevetett Ifrine és a kráken egyik csápjához sétált. 
- Bocs, telement a szemem csöccsel! - vigyorogtam rá és én is levettem magamról a ruhámat, majd a mellette lévő csáp alá álltam. 
A víz hűvös volt, de nagyon jól esett, ahogy felfrissítette a testem és egy kicsit az elmémet is. 
Hirtelen több succubus is érkezett a fürdőbe, mind gyönyörűek voltak. Az egyik, egy vörös hajú lány egy pillanattal tovább nézte Ifrinet, mint a többiek, mielőtt még a ruhájától megszabadulva a medencébe vetette volna magát a többi lány után. 
Ifrine elpirult és a kőfal felé fordult, ahogy a haját átjárta a hűvös víz, lassan eltűnt arcáról a pír. 
A lányok a medencében viháncoltak, egymást fröcskölték és láthatóan jól érezték magukat. 
- Kész vagy? - kérdezte Ifrine. 
- Igen, menni szeretnél? - kérdeztem és a vörös hajú lányra néztem, akit éppen a víz alá nyomtak a többiek, majd nevetve bukkant elő, amikor elengedték.
- Igen. - mondta lassan és követte a tekintetem. 
- Hogy fogunk megszáradni? - kérdeztem, mire Ifrine kihúzott a víz alól és a medence másik oldalára vezetett. 
A falon lévő apró nyílásokon láttam, hogy valami narancsos-piros színű dolog mozog a másik oldalon. Ifrine felnyitotta a sűrű rácsot. A másik oldalon láva folyt, alig pár méterre tőlünk. Elképesztő forróság csapott meg és a hajam már száradni is kezdett. Csodálkozva néztem Ifrinere, aki élvezte a bőrét érő hőt és hajába túrt, hogy jobban átjárhassa. 
Mikor észrevette, hogy figyelem, elmosolyodott. 
- Mi kaptunk elbűvölt lávát, ami megszárít bennünket. Természetesen ez is Lilith műve! - mondta és újra fordult egyet a láva előtt, mire teljesen megszáradt. 
- Ezek szerint a fiúk...
- Ők megszáradnak, ahogy akarnak. - nevetett Ifrine és lecsukta a rácsot. 
- Ruhát hol kapunk másikat? - kérdeztem és felvettem a földről a levetett ruhámat. 
- Gyere, megmutatom. - mosolygott rám és megfogta a kezem. 
Nem igazán zavartattuk magunkat, ahogy szinte meztelenül egymás kezét fogva sétálunk a kastélyban. Bár senkivel nem találkoztunk út közben. 
Ifrine megállt egy ajtó előtt, amire egy hercegnő képe volt felvésve, de hercegnő ruhája alól ördögfarok kandikált ki. 
- Itt van az összes ruhánk. Bár szinte mind ugyan olyan, mint amit adtam neked. Kivételes napokon vehetünk fel szebbeket is. - mosolygott rám Ifrine és kinyitotta az ajtót. 
Odabent a brutális belmagasság volt az első ami szemet szúrt nekem. A temérdek polcon végig fekete ruhák pihentek összehajtogatva. Ahogy beléptünk, egy komor tekintetű succubus jelent meg. Sötétbarna haja volt és fehér szemei. Egy kissé meglepődtem ugyan, de igyekeztem nem mutatni felé. 
- Hello lányok! Új ruháért jöttetek? - kérdezte rekedten. 
- Szia Mammo! Igen, két uniformist szeretnénk. - mosolyogott rá Ifrine. 
- Szóval a szokásos. - fordult el a succubus és levett két új ruhát, majd átnyújtotta nekem. 
- Bemutatom Liarát, a legújabb testvérünket! - mondta csevegő hangon Ifrine. 
- Üdvözöllek a kastélyban, kishúgom! Mammo vagyok, én felelek a ruháitokért, hogy minél vonzóbbak legyetek, ha arra van szükség. - mondta és elmosolyodott. 
- Mióta vagy itt? - kérdeztem elgondolkodva. 
- Hú, jó kérdés. Szerintem legalább ezer éve. - nézett végig a polcokon. 
- Ezer éve? De, hogy kerültél ide? - kérdeztem újra Mammot. 
- Megmondanám, ha emlékeznék rá, kedvesem! - felelte és elmosolyodott. 
- Nem is zavarunk tovább, jó pihenést! - mondta Ifrine és kihúzott a szobából. 
- Sziasztok lányok! - búcsúzott az idős succubus és az ajtó becsukódott mögöttünk. 
Az ajtó mellett álva belebújtunk a ruháinkba, majd egymás haját megigazítva indultunk vissza a hálószobáink felé. 

- Megmutatod a szobádat? - kérdeztem Ifrinet egy váratlan ötlettől vezérelve. 
- Persze! - mosolygott rám a lány és megfogta a kezem. 
Egy teljesen rózsaszín szobában találtam magam. Minden, de minden rózsaszín volt. 
- Te vagy a succubus Barbie? - kérdeztem mosolyogva és leültem az ágyára. 
- Mi az a Barbie? - kérdezte Ifrine és zavartan a hajába túrt. 
- Az emberek világában egy játékbaba, amit imádnak a kislányok. Mindene rózsaszín. - magyaráztam mosolyogva. 
- Á, értem. Akkor igen! - vigyorodott el és mellém ült. 
- Az a vörös hajú lány, ő volt Nelith, ugye? - kérdeztem halkan. 
- Igen. - sóhajtotta.
Sóhajában szinte tapintható volt a vágy, amit a lány iránt érzett.