Pokolian édes

2. fejezet - Az első éjszakám

- Hagyd már szegény lányt, báttyus! Ez az első napja itt, nem kell azonnal letámadni! - dorgálta testvérét Ifrine.
Astrax rám vigyorgott, majd kiment a szobámból.
- Ne haragudj érte, szerintem teljesen elvetted a maradék eszét is! - túrt hajába zavartan Ifrine.
- Ugyan, semmi baj. Kedvelem őt, mert van humora és piszok jól néz ki! - mosolyogtam a lányra és visszaültem az ágyamra.
- Megmutatom akkor a varázslatot. - telepedett mellém Ifrine.
Felhúztam a lábamat az ágyra és felé fordultam.
Ifrine kecses ujjai között piros fény gyúlt és apró szikrák pattogtak belőle.
- Amikor egy férfit akarsz elbájolni és igazán kihasználni, akkor szükséged lesz erre a varázslatra. Kéjdelejnek hívjuk. A hatása az, hogy a férfi minden parancsodat teljesíti, amire csak gondolsz, még kimondanod sem kell. A hatása nagyjából négy óra. Ha meg akarod szüntetni, csak csettintened kell egyet. A férfi semmire nem fog emlékezni belőle. Amikor működésbe lép, egy vörös kör fog fényleni a feje körül, ezzel jelezve, hogy a varázslatod aktív. Minél sötétebb a színe, annál erősebb a varázslatod. Ahogy halványulni kezd, azzal jelzi számodra, hogy nincs sok időd hátra. Egy férfin egy éjszaka alatt csak egyszer használhatod a kéjdelejt, mert nagyon erős varázslat. A férfit is és téged is kimerít. Okosan használd!
Ifrine csettintett egyet, mire a piros fény kialudt.
- A következő, egy jóval gyengébb varázslat, a paralízis. - összepattintotta körmeit és ezúttal fekete szikrák indultak meg az ujjai között.
- Paralízis? Úgy érted, alvási paralízis? - kérdeztem hirtelen.
- Igen, sok embernek van benne része, de kevesek tudják, hogy nekünk van hozzá közünk. - mosolygott sejtelmesen Ifrine.
- Várj, én is átéltem már ilyet emberi életemben! - tört felszínre bennem egy emlék.
Kevés dolgora emlékeztem emberi életemből, de ez határozottan kirajzolódott. Lehet, hogy nem véletlenül, ha már én is succubus voltam?
- Ó, lehetséges, hogy valamelyikünk volt a tettes. Még az sem kizárt, hogy Astrax. - vigyorgott rám Ifirne.
- Szerintem nem ismerne fel. Teljesen máshogy néztem ki emberként. Már ha tényleg ő volt. - dőltem hátra az információk okozta sokk miatt.
- Minden esetre, ez a varázslat sokkal egyszerűbb és gyengébb is. Mindösszesen csak lebénítja az áldozatod, de mindenre emlékezni fog amit teszel vele. Viszont, azt fogja hinni, hogy csak álmodott.
- És a többi varázslat? - érdeklődtem inkább terelve a témát az incubusról.
- Már csak igazán apróságok vannak hátra. Inkább sínytevések mintsem valódi varázslatok, annyira gyengék. A kéjdelej az egyetlen erős varázslatunk. Ezekkel az apró kis mentális varázslatokkal tudunk spontán merevedést, piszkos gondolatokat és kikapcsolódó övcsatokat okozni. Egyrészt hasznosak másrészt nagyon viccesek! Ezek mondjuk a te esetedben még viccesebbek lehetnek, én nem tudok emberi alakot váltani. - mosolygott rám Ifrine, majd felállt az ágyamról és az ajtóhoz ment és nekidőlt.
- Mutasd meg az emberi alakod Liara! - nézett rám csillogó szemekkel.
Felültem és összefontam a karjaimat magam előtt.
- Nem akarom megmutatni, nagyon nem voltam szép. Kövér voltam és csúf. - most először éreztem magam kellemetlenül a kastélyban.
- Ugyan, szerinted én hogy néztem ki? - vígasztalt Ifrine - Bízhatsz bennem húgom!
Bár nem igazán tudtam, hogy hogyan is kéne csinálni, de felálltam és emberi alakomra koncentráltam. Éles fájdalmat éreztem a testemben, ahogy visszaváltozott a külsőm emberire.
Zavartan Ifrinere mosolyogtam, aki érdeklődve figyelt az ajtótól.
- Szerintem egyáltalán nem vagy csúf. Sőt, nagyon szép nő vagy! - mosolygott rám a démonlány.
Elmosolyodtam és visszaváltoztattam magam succubus alakomba.
- Remélem Astrax sosem fog így látni! - nyögtem fel a gondolatra.
Ifrine otthagyta az ajtót és odajött hozzám, hogy átöleljen.
- Szerintem, ha úgy látna, sem változna rólad a véleménye. Ez nem így működik. - vígasztalt a lány és simogatni kezdte a hátam.
Kopogást hallottunk. Választ nem várva kinyílt az ajtó és Astraxot pillantottam meg. Mosolyogva jött be és minket figyelt, pontosabban engem, hiszen az én szemembe nézett. Ifrine továbbra is a hátamat simogatta.
- Elnézést kérek a zavarásért, de talán ideje lenne Liarának elindulnia az első vadászatra. Az emberek világában leszállt az éj. - közölte Astrax és odajött hozzánk, majd mögém állt és ő is átölelt.
- Mit művelsz? - kérdezte Ifrine és elengedett.
- Ja, azt hittem nagy ölelést játszunk! - vigyorgott Astrax.
Ifrine elhúzott tőle és bár nagyon akartam maradni As karjaiban, de az eszemre hallgatva inkább engedtem Ifrine húzó kezének.
- Tehát, most vissza kéne mennem az emberek világába? - kérdeztem egy kevés aggodalommal a hangomban.
- Ha szeretnéd, elkísérlek. - ajánlotta Astrax.
A démonsrácra néztem és elgondolkodtam. Most ő végig szeretné nézni, ahogy én egy férfival hentergek majd megölöm? Kicsit mazochista, ha tényleg belém szeretett.
- Miért szeretnél velem jönni? - kérdeztem és tettem egy lépést felé.
- Megnéznélek akcióban. - vigyorgott rám és kinyújtotta felém a kezét.
Bizonytalanul Ifrinere néztem.
- Menjetek csak! Jó szórakozást! Én ma inkább kihagyom, még az előző éjszakát sem hevertem ki teljesen amit Asathinnal töltöttem. - mosolygott rám Ifrine és kiment a szobámból.
- Nos, akkor veled mehetek? - kérdezte Astrax és tett felém egy lépést, a kezét még mindig felém nyújtva.
- Velem jöhetsz. Azt Ifrine úgysem mondta el, hogy hogyan tudok átmenni a másik világba. - fogtam meg a kezét.
- Remek! Akkor menjünk! - mondta és kihúzott az ajtón.