Memóriazavar ··· (Befejezett Történet)

2. fejezet · Túl forró nyomon

Tényleg nem volt messze a bár, az utca végén állt a sarkon, nem volt túl bizalomgerjesztő. Sötét lilára voltak festve a falai, azokon pedig boszorkány kalapok díszelegtek. Az ajtó tárva nyitva volt, bentről sejtelmes zene szólt, belépve viszont még sötétebb volt a hely, minden fekete volt, az asztalok, a székek, a bárpult, a legtöbb ember is feketében volt. Még sosem jártam ilyen helyen, ezt mintha a bent lévők is tudták volna, ahogy elindultunk a pult felé, minden szem ránk szegeződött.

- Mindjárt elvágják a torkunkat, vagy mi? - kérdezte Derek idegesen és a szemembe nézett.
- Remélem nem. - Próbáltam nyugodt maradni, de szörnyen zavart, hogy nem hagyják abba a bámulást, hiába néztem egyenesen a szemükbe, úgyhogy inkább elfordultam és a csinos pultos lányra mosolyogtam. A haja fekete volt, a szeme viszont rendellenesen világoskék, még sosem láttam ennyire világos szemeket, a bőre fakó volt, a piros rúzs amit az ajkán viselt erősen elütött a bőrétől, libabőrös lettem a magas hangjától.

- Szép napot uraim! Mi járatban erre? Isznak valamit? - kérdezte, majd elénk rakott egy-egy itallapot, hosszú körmei hegyesre voltak reszelve, de mégis könnyedén fogott vele meg egy korsót és tartotta a sörcsap alá, a válaszunkat meg se várva tölteni kezdte bele a habos italt.
- Szép napot! Egy korsó csapolt sört kérek, Derek? - fordultam a barátom felé.
- Jó napot! Én is azt, köszönjük, készpénzzel fizetek.
- Rendben, parancsoljanak, odakint az udvaron van szabad hely, ha ott foglalnának helyet.
- Köszönjük, jó lesz itt a pultnál, háttal mindenkinek, úgy tűnik, hiába új a hely, a vendégek kisajátították a bárt és nem szeretik az újakat errefelé.

A lány elengedte a füle mellett amit mondtam, helyette csak mosolygott Derekre.

- Miért Witches a bár neve? - kérdezte tőle Derek, szintén mosolyogva, úgy láttam megbabonázta a lány, nem is csoda, a melleit szinte alig takarta az aprócska felső és a szoknyája is nagyon rövid volt, innen a bárszékről látni lehetett a hosszú combjait, amikor lejjebb néztem észrevettem, hogy mezítláb volt.
A lány a kérdésre elkomolyodott és összeráncolt szemöldökkkel megkérdezte:
- Maga szerint miért?
- Hát nem is tudom, talán vannak itt boszorkányok? - tette fel a kérdést Derek, de zavar jelent meg az arcán, halvány mosollyal várta a választ.
- Meglehet - válaszolta a lány, de ő komoly maradt.
- Tudnánk beszélni eggyel? - Derek közelebb hajolt a lányhoz.
- Talán most is egy boszorkánnyal beszélsz - válaszolta a lány és széles mosolyra húzta a száját, majd nagyon lassan megnyalta a felső ajkát. - Egy pillanat és jövök.

Amikor hátat fordított nekünk és eltűnt egy ajtó mögött, egymásra néztünk a barátommal.

- Mit gondolsz? Csak szórakozik velünk? Vagy tényleg egy boszorkány lenne?
- Haver, a te fejedet tökéletesen elcsavarta, azt igazán boszorkányosan tette - nevettem fel halkan.
- Na, de most komolyan, Jake.
- Nem tudom, nem hiszek a boszorkányok létezésében, elég abszurd a helyzet és a lány is, na meg ez a bár is. Bármi megeshet, én már tényleg nem tudom mit gondoljak. Várjuk ki a végét, jó?
- Oké. Neked is volt egy fura érzésed, amikor megszólalt? Kirázott tőle a hideg.
- Engem is - válaszoltam a kérdésre, további beszélgetésre nem volt mód, ugyanis megjelent az ajtóban a lány és intett, hogy menjünk be.
Derek rám nézett kérdő tekintettel, én pedig bólintottam, jelezve, hogy kövessük.

Az ajtó mögött egy italokkal tele raktár volt, hosszú folyosón mentünk keresztül, mire elértünk egy másik ajtóhoz, a lány megtorpant előtte és ránk nézett.

- Ha ide beléptek, beszélhettek vele, de előre szólok, senki sem fog segíteni, ha bántani akar titeket, így vigyázzatok arra, hogy hogyan beszéltek vele, amíg szépen és nyugodtan, addig nem lesz gond.
Újra összenéztünk Derekkel.
- Rendben, köszönjük. Mi a neved? - kérdeztem a lánytól.
- Dartoria.
- Köszönjük Dartoria.
- Szívesen, azt hiszem.