Memóriazavar ··· (Befejezett Történet)

1. fejezet · A fájdalmas ébredés

Szúró mellkasfájdalom szakított ki ma reggel az álmaimból, mintha egy kést szúrtak volna jó mélyre a szívembe és azt alaposan megforgatták volna bennem. Azonnal kipattantak a szemeim, felültem az ágyban és megdörzsöltem a szívem körül a mellkasom, a gondolataim elkalandoztak, úgy éreztem valamit elfelejtettem, valami hiányzik. Ma szombat van, így ma nem kellett ébresztőre kelnem, de bárcsak arra keltem volna inkább.
Kimentem a konyhába és feltettem a kávét, közben nyomtam pár fekvőtámaszt, ezzel elősegítve azt, hogy végre magamhoz térjek teljesen. Fájt még mindig a mellkasom, felhúztam a pólóm és megláttam valami foltot, odaálltam a tükör elé: egy ismeretlen heg volt a szívem körül.
A tükörben felfigyeltem a hófehérré vált arcomra, megijedtem, ez nem vitás. Kotorásztam az agyamban, ez tegnap még nem volt itt, tegnap..mi történt tegnap? Nem emlékszem. Na jó, ez egyre ijesztőbb, tárcsáztam a legjobb haverom számát, két csengetés után fel is vette.

– Derek, valami történt velem tegnap, vagy éjszaka, nem emlékszem, veled voltam? Ittunk? Berúgtam?

Közben éreztem az égett kávé szagot és a tűzhelyen sistergő folyadék zaja egyre hangosabb lett, kitámolyogtam a konyhába és levettem a kávét.

– Jó reggelt neked is Jake. Velem biztos nem ittál, én itthon voltam az fix – mormogta egy ásítás kíséretében.
– De hát akkor nem értem mi történt..
– Haver, te drogoztál?
– Mi? Nem, dehogy drogozok, normális vagy?
– Én igen, de te vagy az aki nem emlékszik. Meséld el mire emlékszel a tegnapról.
– Figyelj, gyere át, nincs kedvem telefonálni. – Igazolva a tényt, leraktam.

Újabb adag kávét főztem, az előző adag a lefolyóban végezte. Mire leemeltem a kávéfőzőt a tűzhelyről Derek megérkezett, kopogott.

– Gyere! – kiabáltam ki neki. – Csá haver! Gyors voltál.
Szerencsére Derek itt lakott pár házzal arrébb tőlem.
– Na mesélj, de előtte csinálj egy kávét nekem is, egyből ide jöttem hozzád, még ki se nyílt a szemem rendesen - újabb ásítás nyúlt el az arcán.

Kitöltöttem Dereknek egy csésze kávét és elé pakoltam a cukorral és a tejjel együtt.

– Hát jó, tegnap reggel.. azt hiszem, hogy.. nem, egyszerűen nem emlékszem.
– Te jó ég, mibe keveredtél? Dolgozni voltál egyáltalán?
– Egész héten szabadságon voltam, mert.. erre sem emlékszem, az istenit!

Próbáltam uralkodni magamon, de ökölbe szorult kezem meglendült és rávágtam az asztalra vele. Derek szerencsére felkapta a csapás előtt a kávéját az asztalról, az megmenekült, de a mellé rakott cukor és tej kiborult. Sietve felállítottam őket és hoztam egy nedves rongyot amivel törölgetni kezdtem. Marha jó, mostmár a kezem is fájt.
– Nyugodj meg, gyere, menjünk be az ügyeletre, vesznek vért és az eredmény után okosabbak leszünk, ha van valami a véredben, nyugtató, vagy drog vagy bármi, hívjuk a rendőrséget, rendben?
– Rendben, kösz haver.

A kórház innen két sarokra volt csak, az illetékes nővérke felvette az adataim és alaposan kikérdezett. Minden válaszomnál, csak ingatta a fejét és olyan pillantással nézett vissza rám, mintha egy utolsó alkoholista lennék, aki úgy berúgott, hogy meghülyült. A mellkasomon lévő heggel nem is törődött.
Átkísért egy orvosi szobába, ahol egy doktornő írt szorgalmasan a számítógépén valamit. Annyira szúrta az orromat az a tipikus orvosi rendelő szag, felfordult a gyomrom is. A nővér letette az asztalára a papírt, amin a felvett adataim voltak. A doktornő fel sem nézett rám, csak elvette a papírt, megigazította szemüvegét az orrán és olvasni kezdte. Elolvasta, majd zavaróan végigmért.
– Jó napot!
– Szép jó napot! – köszöntem én is.

Nyomtatott pár beutalót és a kezembe nyomta őket, kiküldött a szobából, mire feleszméltem már az eredményekre vártunk, csináltak koponya CT-t , hátha bevertem a fejem valahová.