Memóriazavar ··· (Befejezett Történet)

4. fejezet · Démonok között

Meghűlt ereimben a vér, ahogyan végignéztem a jelenlévőkön, mind egytől egyig démon volt, kicsik és nagyok, csúnyák és emberszerűek. Egyszerre kapták ránk a tekintetüket, de egyik sem mozdult felénk, mintha várták volna, hogy közelebb menjünk, de nem vitt előre a lábam. Derek szorosan mögöttem állt, a tarkómon éreztem ahogy lassan kifújja a levegőt a tüdejéből, majd szaggatottan újra levegőt vesz. Mit tegyünk? Most mi legyen? Körbenéztem. Egy pár lépcsőfok vezetett egy trónhoz, ami fölött nyitott ketrecek lógtak láncon.

- Ömm.. Lavához jöttünk - szólaltam meg csendesen, csak rekedt próbálkozásra futotta.
- Ahha, szóval hozzám? Gyertek közelebb, nem harapunk - mondta az, aki a trónon ült.

Halk kacajok, majd fülsértő nevetés töltötte meg a tágas termet. Muszáj lesz közelebb mennünk, gondoltam magamban, hisz jobb nem feldühíteni őket így rögtön az elején azzal, hogy ellenállunk. Lassan megindultam feléjük, izgatottak lettek és mocorogni kezdtek.

- Elég! Tűnjetek el! - kiáltott a trónoló.

A terem szinte üres lett, csupán hárman maradtunk benne, így a bátorságom is kezdett visszatérni és még közelebb lépkedtem a lényhez.

- Jó estét Lava! Én Jake vagyok, a barátom Derek - meghajoltam előtte, annyira fenséges látványt nyújtott a lépcsők tetején ülő démon, így éreztem szükségesnek. Derek követte a példám, ő is meghajolt és térdre ereszkedett.
- No lám csak, mindketten meg vagytok jelölve, ez tetszik. Az egyikőtöket egy angyal jelölte meg, bűzlesz tőle. Gyere csak közelebb.

Derek felállt és közelebb lépett hozzá, mire a démon is felállt a trónról és körbejárta Dereket, szimatolta és a nyelvét öltögette, mintha azzal is szagmintát akarna venni.

- Dartoria, igaz?

Derek bólintott.

- Ó te szegény. Történetesen csípem őt, de milyen kegyetlen, hogy magához láncolt téged, bár.. jól tette, különben a kis szolgáim téged szolgáltak volna fel reggelinek nekem - nevetett, zöld szemében vidámság volt, hosszú fekete haja lágy hullámokban ringatózott körülötte.

Vártam, hogy annak a démonnak a nevét is kimondja aki engem sebzett meg.

- Te pedig.. hmm, van egy heg a szíved körül, igaz?
- Igen, tudod, hogy engem ki jelölt meg? Megmondanád, kérlek?
- Megmondanám, ha tudnám most éppen hogyan is hívják, mindig arról az emberről adja magának a nevét akit legutoljára elfogyaszt.

Éreztem, hogy felfordul a gyomrom, ezek a démonok embereket esznek.
Mintha olvasott volna a gondolataimban megszólalt:

- Az előbb csak vicceltem a reggelimmel kapcsolatban, én nem eszek embert, fúj, viszont vannak köztünk néhányan akik erre vetemednek. - Felhúzta az orrát és grimaszt vágott. - Én csak a tündérhúst szeretem, na meg a kisebb démonok is jöhetnek, annyi van belőlük mint a homok. Kis mocskos férgek.

- Tehát tudod, hogy hol találom a démont aki miatt nem emlékszem valami fontosra?
- Hát persze, hogy tudom.
- Mond meg, kérlek. Csak mutass irányt és mi indulunk is.
- Jake, Jake, Jake.. nem vagyok én olyan kegyetlen, hogy a halálba küldjelek titeket. Viszont most várok valakit, menjetek el.
- Nem. - Nem tudom miért mondtam ezt, egyszerűen éreztem, hogy ő az egyetlen aki segíthet.

Felmordult és mellettünk termett, erős kezével megragadott minket, felugrott velünk az egyik nyitott ketrechez és a hátam nekicsapódott a ketrec falának, bevágta az ajtaját és elfordította a kulcsot a zárban. Derek térdre esett a ketrecben, a kezeivel próbálta tompítani az esést. Lava leugrott és lentről nézett fel ránk.