Memóriazavar ··· (Befejezett Történet)

5. fejezet · Kőasztal körül

A teremben teljes csend lett, az egyik szikladarabon megjelent Wina. Idegesen körbe nézett és úgy tett, mintha nem ismerne minket. Elfordította rólunk a tekintetét és tovább pásztázta a környezetét.
- Légy üdvözölve, Wina Monto de Luna - köszöntötte kedvesen Lava.
- Üdv! - Hevesen dobolt az ujjaival az asztalon.
Lava ügyet sem vetett a boszorka feszültségére, elfoglalta az asztalfőt és lehunyta a szemét.

Wina után egy zöld bőrű lény jelent meg, haja tele volt ágakkal és virágokkal, sárga szeme nyugodtságról árulkodott, ruhája színes növényekből állt. Rögtön utána egy tüskékkel teli lény foglalt helyet, barna volt a szeme és a bőre is, körmei nem is voltak, helyette tüskék nőttek ki az ujja végeiből.

Őket követte még számtalan furcsa kinézetű idegen. Kezdett forogni velem a világ, Derekkel folyton egymásra néztünk és az ő szemében is láttam a hitetlenkedést. Hol éltek eddig ezek a lények? Ők is köztünk élnek, vagy csak ezen a síkon mozognak? Van emberi alakjuk? Végig sem tudtam ezt gondolni, mert mostmár minden sziklából faragott szék foglalt volt. Mellettem egy fényben úszó férfi ült, legalábbis azt hiszem férfi. Hosszúkás arca és hófehér haja elütött a többiektől.

Lava megköszörülte a torkát és beszélni kezdett:
- Legyetek üdvözölve!
Megvárta míg mindenki köszönt egymásnak, majd folytatta:
- Mint tudjátok, már egy ideje az emberek nevét viselő démon próbál uralkodni mindannyiunk felett. Lopkodja a készleteinket és a szolgáinkat. A tündérek nagy részét is befogta és a saját részére szaporítja őket, lassan csak a démonok szolgálnak majd élelem gyanánt és mi legyengülünk a tündérek húsa nélkül.
Hangos morajlás futott végig a termen, többen egymáshoz hajolva súgdolóztak és morogtak, fújtattak a hallottak miatt.

- Miért vannak itt halandók Lava? - kérdezte a mellettem ülő férfi, mély zengő hangján.
- Örülök, hogy kérdezed, Ereidan. A nevét változtató démon elrabolta a társukat és az emlékét is törölte belőlük. Az egyik férfin hagyott egy heget, ami arra utal, hogy mostmár az embereket is megjelöli magáénak. - Itt hatásszünetet tartott, a tömeg felmorajlott és megvárta míg elhalkulnak, ezután folytatta.
- Lassan kiszorít mindenkit, több magasabb rendű démont ölt meg az elmúlt egy hétben mint eddig bármikor, köztük a testvéreimet is elfogta, a területüket elvette és szolgáikat felfalta, azokat amelyek nem engedelmeskedtek neki.
- Ezt nem tűrhetjük tovább! - szólalt meg kisfiús hangon a tüskés lény.
- Mit akarsz tenni Lava? - kérdezte Wina és felállt. -Talán felbúzdítasz mindannyiunkat, hogy a halálba küldj? Én inkább csendben meghúznám magam, mint eddig, úgy esélyem van a túlélésre!
- Wina, drágám, hol van a többi boszorkány? Ők vajon miért nincsenek itt? Miért nem hallottál felőlük már egy ideje? Én tudom az okát! Te magad is tudod, csak nem akarod beismerni.

Lava diadalittas arckifejezéssel nézte végig Wina vergődését. A boszorkány tekintete ide-oda cikázott. Zavar volt az arcán, könnyes szemmel nézett végig a tömegen majd az asztalra csapott és szép arca eltorzult a dühtől.
- Azt akarod mondani, hogy az embernevű démon pusztította el őket? Azért nem tudok velük kapcsolatba lépni?

Haragját a lelkem mélyén éreztem, keserű ízt hagyott a számban. Meg akartam szólalni, hogy mondjak valamit, de Lava megérezte, hogy meg akarom szegni a parancsát. Haragos pillantásával belém fojtotta a feltörni kívánkozó szavakat.
- Nem hiszem, hogy elpusztította őket. Danale nemrég járt nála és elmondása szerint ketrecek vannak megtömve velük. Idő kérdése és vagy téged is begyűjt, vagy felfal mielőtt annyit mondhatnál: angyalszárnytoll - ecsetelte Lava szemrebbenés nélkül.

Wina arca krétafehérré vált. Szemei kitágultak a döbbenettől. Hang nélkül leroskadt a székre és ujjaival a tollakat simogatta a hajában. Maga elé motyogott és potyogtak a könnyei.
- A Toreneket is kiirtotta - suttogta egy.. ember? Egyáltalán nem úgy nézett ki mint egy démon. Eddig őt észre sem vettem. Sötétbarna haját copfban összekötötte és pirosra festett körmei voltak, kosztümöt viselt. Erősen ki volt sminkelve és amikor felénk fordult felállt a hátamon a szőr valamiért. Nyers és vad erőt sugárzott. Valószínűleg emberi alakjában volt, azért tévesztett meg, méginkább kirázott a hideg a gondolatra, hogy milyen lény lehet.