And historians will call them close friends

5. Agresszív védőangyal, idomított sztárzenész és egy... baszki

Jayden

Miután Charlie és Tyler visszajöttek, kiválasztottuk, milyen tetkót kapjon Tyler, de nem igazán tudtam odafigyelni. Nagyrészt Charlie és Xander ötleteltek, az én elmém képtelen volt Tyleren és a tetoválásán agyalni, túlságosan lefoglalta mindaz, amit Xander korábban csinált. Az a homlokpuszi, a gyengéd simogatás, a tekintet, amivel nézett, majd az, ahogy próbálta lazára venni az egészet... Elcsesztük. Érzett irántam valami komolyat. Nem csak olyan halvány érzései voltak, mint nekem, ő úgy viselkedett, mintha teljesen belém zúgott volna, és ezzel az infóval nem tudtam mit kezdeni. Ideges lettem tőle, egyre az járt a fejemben, hogy ennek nem lett volna szabad megtörténnie. Nem kellett volna megcsókolnom őt azon a részeg éjszakán, sem akkor, amikor magam alatt voltam, sem Los Angelesben abban a hülye klubban. Mi a Lady Gagát képzeltem? Tudtam, hogy érez, tudtam, hogy neki ez fontos, mert ez az első próbálkozása egy sráccal, meg úgy egyáltalán, az első igazi próbálkozása valakivel, és mégis belementem. Folytattam azután is, hogy megtudtam, neki ez sokkal komolyabb. Egy idióta vagyok.

Próbáltam némán, szinte láthatatlanul szenvedni, de sem Charlie-t, sem Xandert nem tudtam átverni. Az énekes néha aggódva pillantott felém, szerintem sejtette, hogy amiatt kattogok, amit csinált. Charlie-nak jó eséllyel fogalma sem volt róla, ő valószínűleg azt hitte, még mindig a tetkó miatt rugózok a múltamon, de az aggódó pillantásokat tőle is megkaptam. Fasza. Már láthatatlanul szenvedni sem tudtam.

Igyekeztem odafigyelni arra, amiről beszéltek. Hasznossá akartam tenni magam, hogy eltűnjön az aggodalom mindkettőjük szeméből, szóval néha-néha benyögtem valami hülyeséget, de láttam rajtuk, hogy továbbra sem nyugodtak meg. Szerettem volna elnézést kérve kirohanni a tetkószalonból és meg sem állni a turnébuszig, de az aztán már tényleg aggodalomra adott volna okot, szóval a seggemen maradtam, és úgy tettem, mint aki figyel. Sejtelmem sem volt, végül miben egyeztek meg, de amikor kérdő tekintettel felém fordultak, bólintottam, mintha nekem is bejönne az ötlet, és közben rohadtul bíztam benne, hogy Tyler nem egy olyan tetkóval fog gazdagodni, amit utálni fog.

Ahogy Xander elment beszélni a tetkóművésszel, Charlie felé fordultam, pont abban a pillanatban, amikor ő is felém. Szólásra nyitotta a száját, de amikor észrevette, hogy én is mondanék valamit, becsukta, majd intett, hogy mondjam. Ezen legszívesebben elmosolyodtam volna, mert tipikus Charlie volt. Szeretett volna nekem esni amiatt, hogy milyen idiótán viselkedem, és azonnal mondjam el, mi bajom van, de érzékelte, hogy pont erre készülök, szóval nem akart kiakadni. Imádtam, amikor így viselkedett. Olyan agresszív tudott lenni, ha a lelkemről volt szó, mintha legalábbis a védőangyalom lett volna.

– Elmegyünk sétálni egyet? – kérdeztem halkan. – Szeretnék beszélni veled valamiről négyszemközt.

Charlie nem is válaszolt, csak felkelt, és bement szólni a többieknek, hogy egy kicsit lelépünk, nemsoká jövünk, aztán visszajött hozzám, és a csuklómra markolva húzott ki a szalonból. Na tessék, mondtam én. Agresszív védőangyal.

Charlie mentségére legyen mondva, ahogy kiértünk a szalonból, elengedte a kezem. Némán sétált mellettem, még csak felém sem pillantott, a környéket pásztázta. Összepréselte az ajkát, próbált csendben maradni. Meg akarta várni, hogy én kezdjek el beszélni, nem akart rám ripakodni. Tényleg azt hihette, hogy a heg és a múlt cseszte el a kedvem, mert csak ezzel a dologgal kapcsolatban volt ilyen, minden más esetben gond nélkül rám szólt, hogy nyögjem már ki, mi van. Igazából szerettem ezt benne és a kapcsolatunkban. Bármikor, ha arra volt szükségem, gyengéd és kedves volt, hozzábújhattam akár órákra is, de egyébként nem finomkodott. Őszinte és nyers volt, a lelkemmel csak azután foglalkozott, hogy megtudta, mi nyomja. Ezúttal nem akartam megváratni.