"- Tudod, hogy mi történt abban a házban?
- Nem. Mi?
- Megöltek egy tizenhét éves srácot a saját szülinapján!
- Micsoda?!
- Úgy hiszik, hogy még mindig ott van a szelleme és várja, hogy bosszút állhasson.„
Jeon Jungkook az anyukájával egy új városba...
Menekülj... ez lett volna az egyszerű, nem? Ésszerűnek is hangzott. De mégis hová menekülhettem volna?
- Taehyung, kérlek beszélj hozzám. Nem csak érezni, de érteni is szeretnélek.- nyugodtam le egy nagyon gyors gondolatmenet után.- Megmérgeztek téged és meghaltál. Ki ölt meg? Milyen bizonyítékot keressek?
- Képek.- suttogta a fülemtől nem messze.
- Hol találom a képeket?
- Padlás.
- Rendben.- bólintottam.- Jimin... Köszönöm, hogy a barátom voltál.- mosolyodtam el fájdalmasan.- Biztosítom, hogy több ilyen ne forduljon elő másokkal.
- Viszlát.- hallottam meg a hangját, s a hinta nyekergése abba maradt.
Talán békére lelt a lelke, talán nem, de azt biztosra vettem, hogy egy jobb helyen tartózkodik.
- Megtalálom azt aki megölt téged, Tae.- ígértem meg a szellemnek.- Segítek és együtt megtaláljuk. Be tudsz jönni a házba?
- Be.
- Mutasd meg merre vannak azok a képek.- álltam fel, s elindultam a padláshoz vezető úton.
A padló kerregett, kattogott mögöttem a hirtelen érkező hideg érzetére, mint a hol mellettem, hol előttem sétáló fiú idézett meg. Akaratlanul is elképzeltem mennyire más lenne, ha még élne.
Vajon puha volt a bőre?
Ugyan ilyen mély volt a hangja?
Miket szeretett csinálni?
Kiket ismert?
Milyen személyiség volt?
Vajon volt már szerelmes?
- Miért nem tudsz beszélni?- sóhajtottam, de amint kimondtam, a padláshoz vezető folyosón lévő tükör bal felső sarka megrepedt, én pedig ijedten ugrottam meg.
Semmi se lehetett volna annál ijesztőbb, mint egy mérges szellem aki meg is tud ölni téged.
- Tudom, tudom.- húztam a számat.- Ne érts félre de... Attól, hogy még segítek, nem vagyunk barátok. Neked és nekem is az a célom, hogy eltűnj innét. Megölted a barátomat, kísértesz minden éjjel, itt élsz a gondolataimban. Nem hagysz békén egyszerűen.- kezdtem el felmenni a helyiségbe.
- Sajnálom.- hallatta magát, igencsak szomorú hangvételben.
- Direkt ölted meg?- szippantottan fel.
- Nem.- suttogta, de hozzá társult egy sípoló, fülbántó hang, mi vétegg végigfutott rajtam a hideg, s libabőrös, remegő kezekkel haladtam tovább.
- Be kell szerezzek egy táblát.- suttogtam, megjegyezve magamnak az igencsak okosabb döntést.- Na jó.- csaptam össze a tenyereimet.- Merre?- néztem körbe.
A padlás tele volt régi dobozokkal, poros könyvekkel, képekkel, ruha darabokkal, s rozoga, elnyűtt polcokkal. Nem nagy meglepetésre, a polc, egyik fokáról leesett egy kicsinek mondható doboz, minek teteje pár centivel messzebb esett, így elém tárúlt a tartalma. Rengeteg kép volt, egy mégis szemet szúrt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
- Sosem láttam még ilyen gyönyörű fiút.- csúszott ki a számon az amulatom.- Na de!- tértem vissza a valóságba.- Mit kellene látnom?
A képek úgy kezdtek el körözni, mint a tornádó, s az egyik olyan erővel csapódott oldalra, hogy arcomat erősen megütötte, de mégsem vágott meg. Kezembe vettem a leesett darabot, s szemügyre vettem.
