Impossible - Bungou Stray Dogs fanfiction

5. rész: Kígyók és fegyverek

Dazai szemszöge

Reggel mikor felkeltem Keiko nem volt mellettem. Felültem az ágyban. Az oldalamhoz kaptam a kezem, mert belenyilalt a fájdalom. A mellettem lévő óràra néztem, ami reggel 8 órát írt. Ideág aludtam volna este 7-től? Semennyire nem voltam álmos és meglepően volt energiám. De nem az élethez.

Kimentem a szobából és Keikot láttam meg. Valamit a konyhában ütyködött. Viszont az illatok nagyon finomak voltak. Hosszú fekete haját egy laza copfba kötötte.

– Jó reggelt – köszöntem mire hátra nézett.

– Neked is – mosolygott aranyosan.

– Mi készűl? – mondtam oda

– Onigiri – vigyorgott

Ekkor kinyílt az ajtó és egy kócos Chuuya jött be pár kisebb sebbel az arcán.

– Sziasztok – köszönt – Főzöl? – vonta fel a szemöldökét

– Uhum. Onigirit – mondta Keiko

– Honnan tudod a receptet? – kérdeztem

– Volt egy szakácskönyv a labor könyvtár részén. Megtanultam az összes receptet – mondta egyszerűen mire leesett az állunk Chuuyával

– De szó szoros értelmében mindent? – kérdezte Chuuya

– Igen ezt mondtam. Ha akartok csinálhatok mochit, rament vagy akár sobat is.

– Imádlak – mondtam ki mosolyogva – Még senki nem főzött rám

– Miért rám igen? – kérdezte Chuuya csípőre tett kézzel

– Senki nem főzött ránk – helyesbítettem.

Leültünk a pulthoz és vártuk, hogy Keiko elkészítse.

– Amúgy jól vagytok? – kérdezte – Őszintén

– Én megvagyok. Kellett ez az alvás – mondta Chuuya

– Egész jól – mondtam mire Keiko megfordult és felvont szemöldökkel nézett rám – Jobban vagyok mint este. Köszi – mondtam

Úgy látszik én és Keiko soha nem mondhatjuk azt, hogy egész jól vagyunk.

– És te? – kérdezte Chuuya

– Nekem nem is volt semmi bajom – mondta egyből

– Persze és teljesen véletlen véreztél te is – mondtam

– Mondom hogy jól vagyok. Nem is érzem, hogy sérült lennék.

Ez nagyon aggasztott. Én láttam el a sérülését és igenis mély volt. Az hogy nem érzi csak hazugság a favából. Felálltam és oda mentem mögé. Közel hajoltam a füléhez.

– Ne hazudj – mondtam mire beleborzongott a hangomba.

Felém fordította a fejét. Nagyon közel voltunk a másikhoz. Az arcán átfutott egy kis pír.

– Én tényleg nem hazudok. Jól vagyok – mondta.

Nem tud meggyőzni. Megfogtam a karját ott ahol a seb van. Alig értem hozzá, de már az arcán átfutott egy kis fájdalom.

– Jó igazad van tényleg fáj egy kicsit – mondta, de nem engedtem el.

Nem akartam. A szemébe néztem. Elvesztem benne. Nem érdekelt, hogy ott van Chuuya. Keiko közelében akartam lenni.

– Dazai engedj el vagy odaég a rízs – kérte mire elengedtem.

Visszamentem a székre. Chuuya engem nézett. Tekintete azt sugalta, hogy "normális vagy?" Igaza van. A lány szinte még fel sem fogta az új életét, de én már rátapadok. A szememet megdörzsölve hajtottam le a fejemet a pultra.