"Soha többé nem leszünk azok a gyerekek."
Visenya Velaryon születése óta jegyben jár Aegon Targaryennel, édesanyja féltestvérével.
A két gyermek nem egy fontos diplomáciai döntés miatt házasodnak majd össze, hanem egy barátság utolsó ígérete miatt a...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
———————————
— Visenya! Nézd mit találtam! — szaladt oda a hercegnőhöz izgatottan Aegon herceg.
A fiú kezében egy nyaklánc pihent, amit egy apró kék kő díszített. A lány nagyokat pislogott mikor meglátta a nyakéket. Ámulatba ejtette a szépsége, de nem gondolta, hogy Aegon neki adná. Ismerte már a fiút mint a tenyerét. Ők ketten minden csínytevésben részt vettek. Nem lepődött volna meg, ha ez is egy lenne a sok közül.
— A tied. — mosolyodott el a fiú, mikor meglátta, hogy mekkora örömöt szerzett a hercegnőnek.
Visenya ekkor tizenegy éves volt, Aegon pedig két évvel idősebb, de sokkal magasabb volt a hercegnőnél, így könnyedén a nyakába tette és bekapcsolta a láncot. Szükségtelenül igazgatta a lány derékig érő hófehér hajzuhatagát. Imádta, mert mindig vanília illatot árasztott magából. Legszívesebben vele aludt volna, hogy mindig érezhesse.
Sokat jelentettek egymásnak, ugyanis nem igazán hallgatta meg őket senki. Rhaenyra imádta Visenyat, hiszen az elsőszülötte és egyben az egyetlen lánya, viszont miután megszülettek az öccsei a hercegnő háttérbe szorult.
— Aegon, kérdezhetek valamit? — fordult a herceg felé, aki csak bólintott egyet.
— Te magamra fogsz hagyni? — mormolta el a kérdést, gyermeki drámaisággal.
A fiú csak rosszallóan bólogatott. Nem értette miért kérdez ilyet, hiszen mindig vele volt és sosem hagyná magára a hercegnőt. Sokszor úgy érezte, hogy ő az egyetlen biztos dolog az életében, akinek nem kell bizonyítania vagy megfelelnie.
— Sosem hagylak magadra hercegnőm. — válaszolta, majd magához húzta a lányt hogy megölelhesse. Ritka pillanatok egyike volt ez. Visenya is tisztában volt vele.
— Ígéred? — nézett fel rá.
— Ígérem. — mondta miközben teljesen elveszett Visenya lila, könnyekkel teli íriszeiben.
———————————
Még aznap világra jött Visenya harmadik fivére Joffrey Velaryon. Nem hasonlított a hercegnőre, sem az édesapjára. Barna íriszei csillogva nézték az édesanyját. Sokszor elgondolkozott azon, hogy vajon tényleg igazak-e a pletykák miszerint az öccsei fattyak és ha azok, akkor talán ő is. Szerette fivéreit és nem tűrte, hogy bántsák őket, de nem volt vak.
Ser Harwin Strong túl közel állt anyjához ez kétségtelenül tudta mindenki. A hercegnő néha pedig egy-egy beszélgetést is kihallgatott, ami egyáltalán nem tartozott volna rá. A szavak amiket kiejtettek, egyértelművé tette számára, hogy a testvérei édesapja nem Laenor Velaryon.
Néhány nap múlva Set Harwin Strongot szólította a kötelessége, ami egy másik helyre toloncolta. Rhaenyra pedig miután értesült a haláláról eldöntötte, hogy Sárkánykőre viszi a családját. Nem érezte többé biztonságosnak Királyvárat. Tudta, hogy a Zöldek nem látják őt szívesen.
Miután Visenya hercegnő megtudta édesanyja terveit, - miszerint hamarosan Sárkánykő lesz az új otthona - rohant a végtelennek tűnő folyosón, egészen addig amíg a herceg szobájához nem ért majd kis testével szinte beesett az ajtón.
— Aegon! — szólította meg a fiút, aki egy poharat tartva a kezében az ablakon bámult ki, miközben íriszei vérben úsztak. Rá sem bírt nézni a hercegnőre.
Visenya oda szaladt hozzá, majd szorosan megölelte. — Visszajövök hozzád. — szipogta. — Ez az én ígéretem. — mondta, majd elengedte a fiút.
Percekig csak hallgatták egymás visszafojtott könnyeit. Mikor rájött a hercegnő, hogy úgysem fog hozzászólni a herceg, otthagyta.
Teljesen egyedül.
Akkor még a gyerekeknek fogalmuk sem volt arról, hogy a Tenger és Só lányát már rég odaígérték a Tűz és vér fiának.
———————————
Egy kis átjavítást igényelt. Az utolsó mondatról nem tudom eldönteni, hogy megtartsam-e vagy ne, de végül maradt. Remélem tetszeni fog a történetem.
