Kékvérűek

1. fejezet

Az életem hatalmas változáson esett keresztül amint felbattyogtam a bőröndömmel és az utazótáskákkal a negyedik emeletre. A pink színű adidas táskámban kotorásztam a kulcsot keresve ami nyilván a legalján pöffeszkedett ezért egy erősebb mozdulattal kirántottam a táskából.

Már csak egy kulcs fordítás és bent vagyok a saját otthonomban.

Hiába fordítottam. Semmi. A kulcs tapottat sem mozdult. Jobbra, balra fordítottam de semmi.

Miért nem nyílik már ez a vacak?! Mitévő legyek?

Esetlenül vettem elő a telefonom a kardigán zsebéből és tárcsázni kezdtem.

-Mr. Anderson! Jó napot, Lucy Clark vagyok és nem jó kulcsot tetszett adni...

-Az lehetetlen kisasszony!-szakított félbe-Hiszen kipróbáltam!

-De hát itt állok az összes cuccommal és hiába próbálom egyszerűen át sem fordul.

-Próbalkozzon tovább. Sosem adtam ki hibás kulcsot a kezemből.

-De én már...-a csipogó hang felcsendült.

Remek, kifizet az ember kéthavi kauciót és be se lehet menni.

Idegesen ültem le egy kicsit a lépcsőre mire kivágódott az ajtó és egy alacsony réz vörös hajú lány lépett ki rajta kacarászva, combközépig érő szoknyája enyhén gyűrött, testszínű harisnyája fel volt futva mind két combján. Öles léptekkel jött mögötte egy sötétbarna hajú, magas fiú aki félmeztelen volt, a felső testét tetoválások borították, a farmerja igénytelenül állt rajta. Mintha csak most vette volna fel.

-Még találkozunk.- súgta a lány fülébe.

-Még jó hogy Nicky- tapadt az ajkára a lány.

Enyhén sokkos állapotban figyeltem őket.

Mit kerestek az én házámban? Ráadásul tuti, hogy nem csak ebédeltek.

-Öhm, bocsi, de ez az én házam.- mutatom a hivatalos dokumentumot a telefonomon.

-Na fantasztikus. Ez az akiről beszéltél Nicky?- mér végig a szemeivel.

- A tárgyakat szoktuk "ezzel" illetni- teszem csípőre a kezem.

-Elég legyen ebből. Te pakolj le.- szegezi rám mogyoró barna íriszeit.- Betty te meg már menni akartál nem de?

Gyors mozdulattal kikerültem a fickót és már be is siettem az újonnan szerzett lakásomba. Abban a másodpercben a lehető leghalkabbam fordítottam el a zárat és tekintettem körül.

Mi ez a hatalmas kupleráj? Erre adtam ki a pénzem? Hova hívom át a barátnőmet? Ebbe a retekbe?

Gondolatmenetemet a telefonom rezgése zavarta meg, ezért unottan vettem a fülemhez a készüléket.

-Miss Clark! Még mindig a lépcsőházban gubbaszt?

-Nem már nem, viszont ami azt illeti... hatalmas itt a káosz.

-Milyen káosz kedves? Az Anderson albérletek mindig tökéletesek.- köszörűlte meg a torkát.

-Ami azt illeti, ruhaneműk százai hevernek a földön, ugyanez a mosatlan edényekre is vonatkozik.

-Ohh, elnézését kérem azt hiszem elfelejtettem jelezni, hogy a fiammal kell megosztania a lakást.-ha most ittam volna valamit tuti sugárba köptem volna ki.

-De én kettő hónapi kauciót fizettem. Ennyiből a kollégium is jobb volt.- jegyeztem meg miközben arrébb rúgtam egy cigi csikket.

-Meg kell értenie amit most mondok. Nincs más lehetősége, vagy megy vagy marad. Nincsen a városba szabad albérletem.-a pulzusom érezhetően emelkedett az egekbe ezért rá is ültem a bőröndöm tetejére.