The Drummer

6.Rész

Kim és én segítettünk a srácoknak fekhelyt találni. Josh és Conrad elfoglalták a kanapént, ahol azonnal el is aludtak, a barátnőm és Liam lefeküdtek a lány szobájába úgyhogy már csak én és Atlas maradtunk.

-Szóval velem alszol. - jelentettem ki és felé fordultam, közbe intettem, hogy kövessen. A fiú rám nézett és mosolygott. - Úgy tűnik, én akkor alszom a földön. Viszont kérek egy takarót és egy párnát.
-Mi? Nem alszol a földön! - ellenkeztem. - Én alszok a földön, te az ágyban. - mondom ellentmondást nem tűrő hangon. Viszont ahogy látom nem nagyon tetszik Atlasnak az ötletem.
-Nem, teljességel kizárt! - rázza a fejét.
-Jó, nyertél. - adom fel. - Tessék itt a párna és a takaró. - nyújtom oda, de amikor elveszi a kezünk egy pillanatra össze ér, és végig fut rajtam a bizsergés. Gyorsan elkapom onnan. Hogy tud valaki ennyire hatni rám minden mozdulatával?
-Köszönöm.
-Szívesen. - ahogy ezt kiejtettem már is megszabadult a pólójátol és a nadrágot is levette. Remek.

Ott állt előttem egy szál alsónadrágban, és piszkosul jól nézett ki. A kidolgozott hasizom, kockák, V-vonal. Nem semmi.
Nem bírtam nem oda nézni.

-Tetszik? - nézett rám azzal a bugyiszaggató mosollyal. Fenébe is.
-És, ha igen? - incselkedtem.
-Ez most egy felkérés? - idéz engem, a mosdóba mondtam. Basszus annyira akarom.

-Figyelj, tökre szimpatikus vagy nekem, de én még nem állok készen semmire. - vallom be neki. Félek, hogy ő is olyan lesz, mint Noah, bár nem látszik olyannak mégis félek.
-Hé Celee! Ha nem akarod nem erőltetem pláne most, részeg vagy és én is kicsit. Szerintem csak próbáljunk ismerkedni, mit szólsz? - ajánlotta fel, hihetetlen, hogy mennyire megértő.
-Köszönöm, akkor ismerkedünk. - nevettem gyermeki boldogsággal.

Nekem ez sokat jelent, még senki nem volt ilyen velem.

-Szuper! - örvendett ő is. - Viszont én lefekszem, ha nem gond holnap folytatjuk. Jó éjszakát Celee. - és lefeküdt a földre.
-Jó éjt Atlas. - köszöntem el aztán levettem a ruhám és egy fehér hosszú póló és egy bugyi mellett döntöttem, majd lefeküdtem én is aludni.

....
Eltelt már másfél óra, de én csak forgolódom, egyszerűen nem jön álom a szememre. A gondolataim nem hagynak. Most azon gondolkodom, hogy Atlas igazán el fért volna mellettem, mert nagy francia ágyam van, amibe el férünk akár hárman is kényelmesen.

-Nem tudsz aludni? - szólalt meg egy hang. Atlas.
-Nem, te se? - ülök fel.
-Én se. - ő is fel ült.
-Nem jössz fel? Van hely. - na csak kimondtam végre.
-De, akkor köszönöm. - hálálta meg. Így mostmár nincs bűntudatom, hogy a földön alszik.
Felállt és befeküdt mellém. Csak feküdtünk mindketten meg se szólaltunk.

-Atlas? - fordultam az oldalamra.
-Igen? - ő is az oldalára fordult, így szembe vagyunk.
-Miért akarsz megismerni? - tettem fel a kérdést, ami motoszkál bennem.
-Fogalmam sincs Celee. Egyszerűen vágyom rá, hogy többet tudjak, megismerjelek, hogy tudjam mi a kedvenc színed, állatod, ételed, helyed, sportod. - mondta komolyan.
Azta tényleg meg akar ismerni.
-Atlas én félek egy új kapcsolattól. - hangoztattam. Úgy érzem vele lehetek őszinte.
-Tudom, és minden egyes nap azon leszek, hogy ne félj. Milenne, ha lassan haladnánk?
-Oke, lassan haladunk. - hangosan ki mondva nem is rossz.

Ez után mindketten csak egymást bámultuk.
-Atlas? - mondom ki a nevét, ami olyan gyönyörű. - Megölelhetlek? - teszem fel a kérdést kicsit félve.
-Na gyere! - mosolyog és kitárja a karját.
Oda kúsztam és a mellkasába fúrtam a fejem, ő át karolt és így pihentünk, amíg el nem aludtunk.