16. Fejezet

716 16 0
                                    

Nataly

Mikor haza érünk, a nappaliban heveredünk le. Sonja és Emma az étkezőasztalnál beszélgetnek csendesen. A srácok pedig a kanapén terülnek szét. Ekkor elmondom nekik amit Noris mondott nekem a péntek estével kapcsolatban.
A csajok nagyon örülnek neki. Máris azon agyalnak, hogy milyen ruhát vegyenek fel és melyik bikinit vigyék magukkal. A srácok mindhárman a telefonjukat nyomkodják. Ők nem viháncolnak a hír hallatán, de azért nekik is tetszik a program.

-Jól van srácok, én fent leszek ha kellek.- mondom nekik. De mintha meg sem hallották volna.
Felmegyek a szobámba, becsukom az ajtóm és az íróasztalhoz ülök. Nincs jó hangulatom. Noris hülye kis akciói kezdenek idegesíteni. Mégsem küldhetem el a francba, mert ha kirúg nem tudom teljesíteni a nyári gyakorlatomat. Akkor pedig ugrott az egyetemi felvételim. Azonban nem is ez zavar engem igazán. Hanem Red viselkedése. Teljesen összezavar engem. Tegnap éjjel egészen máshogy viselkedett velem. Sőt előtte sem volt ilyen távolságtartó mint most. Mi történhetett? Úgy döntök, elengedem ezt az egészet. Megpróbáltam felhívni Sandrát, hogy mesélhessek neki, de kinyomta a hívásom és egy rövid sms-el lerázott.
-Vannak nálam. Eltart egy darabig. Hívlak ha kivégeztem a srácot. - elkönyvelem magamban a dolgot.
Felnyitom a laptopom és keresek egy csajos figyelem elterelő filmet magamnak. Mikor megtalálom a megfelelőt az ágyra telepszem. Kis kifli formában elhelyezkedem, a laptopot pedig magam  mellé teszem. Nézem egy ideig a filmet, de érzem, hogy csukódik le a szemem. Hagyom magam pihenni egy kicsit és elszundítok.

Mikor felébredek már este fél10 van. Jól át aludtam a délutánt. Felülök az ágyban és érzem, hogy valami megváltozott a szobában. A laptopom szépen lecsukva visszakerült az asztalra. Mellettem az éjjeli szekrényen pedig egy tányéron szendvicset találok. Mellette egy palack víz. Valaki bejött hozzám amíg aludtam és fel sem ébredtem rá? Érdekes... biztosan Red volt. Más nem lehetett. De ha rám sem néz egész nap, akkor miért hoz nekem enni?
Nem vagyok éhes ezért leviszem a tányérnyi ételt a konyhába. Lefedem egy kis alufóliával és beteszem a hűtőbe. Reggel majd még jól jön . A ház csendes és sötét, csak a konyha kis világítása ad némi fényt.
Miután elpakoltam visszamegyek az emeletre. Úgy döntök, gyorsan lezuhanyzom és vissza is fekszem aludni. Miután végeztem a fürdéssel, Redet tálálom az ágyam szélén ülni. Engem vár. Mikor belépek a szobába felnéz rám szomorú szemeivel. Nem törődöm azzal, hogy csak egy törölköző van rajtam amiért nem vittem magammal ruhát. Odamegyek hozzá és leülök mellé. Először csak nézek magunk elé, majd hozzá fordulok.
-Mond el mi a baj? Mit csináltam rosszul?- felsohajt egy hatalmasat.
-Te semmit nem rontottál el. Én pedig mindent.- ingatja a fejét. Dühös magára.
-Nem engedhetlek közel magamhoz. Teljesen megzavarod a fejem és elveszítem a kontrolt magam felett. Ezt én nem engedhetem meg magamnak.

Hümmögök egyet. Mást nem tudok mondani, mint hogy: -Rendben.
Felém fordul. A homlokát az enyémnek támasztja. Egyik kezével az arcomhoz simul. Érzem rajta a haragot, a küszködést. Mégsem enged át engem a védőfalon. Kezemet az arcára simítom.
-Velem bármit megoszthatsz. Rám bízhatod a titkaid és le omlaszhatod a felhúzott falakat. Megbízhatsz bennem, ahogy a lelkem mélyén érzem, hogy én is benned. -mondom neki halk suttogással. Felemeli a fejét, felemás szemembe néz, majd halkan válaszol. -Nem lehet. Nem biztos, hogy tetszene aki valójában vagyok, vagy amilyen életet nyújthatnék neked.- hosszasan homlokon csókol, majd feláll és kimegy a szobából. Hallom ahogy a szobája felé lépked. Kinyílik majd becsukódik az ajtaja. Bámulok magam elé még jó néhány percig, és a szavain rágódom. Úgy érzem a szavai csak kifogások. Nem engem félt hanem saját magát. Ha ő is ugyanazt a meleg bizsergést érzi a mellkasában mint én, akkor csak megijedt az érzéstől. Az sem segít a helyzetén ahogyan az apja nevelte. Tőrnek elő belőle az érzelmek de nem tudja kezelni őket. Hagyok neki némi időt. Nem fogom erőltetni a kettőnk kapcsolatát, de veszni sem fogom hagyni.

Summer Red-Nyári vörös (Befejezett)Unde poveștirile trăiesc. Descoperă acum